2020. november 25., 12:21

Jó kompromisszumot várnak a jogállamisági vitában. Megkérdeztük a felvidéki magyar pártelnököket

Kedden a szociális hálón egy felhívás jelent meg, amelyben a magyar és a lengyel kormány támogatására szólították fel a felvidéki magyarságot. A magyar pártok elnökeit kérdeztük, csatlakoznak-e a felhíváshoz, és hogyan látják az Európai Uniót megosztó jogállamisági vitát.

A három pártelnök: Forró Krisztián (MKP), Sólymos László (Most-Híd), Mózes Szabolcs (Magyar Közösségi Összefogás)

Az elmúlt hetekben komoly vitákat váltott ki, hogy az Európai Unió a jövőben a költségvétési források odaítélését egy pontosan meg nem határozott ún. jogállamisági klauzulához kötné.

A magyar és a lengyel kormány álláspontja szerint ez a "gumiparagrafus" Brüsszel kezében könnyen a politikai zsarolás eszközévé válhat, ezért bejelentették, hogy megvétózzák a költségvetés tervezetét.

A kérdés a visegrádi négyeket is megosztja: Csehország és Szlovákia nem támogatja a magyar és a lengyel kormány álláspontját.

A magyar és a lengyel kormányt ért támadások Felvidéken is nagy visszhangot váltottak ki.

Ahogy arról hírt adtunk, kedden egy felhívás jelent meg a Facebookon, amelyben arra kérik a felvidéki magyar embereket, álljanak ki, és vállaljanak szolidaritást a magyar és lengyel kormánnyal az Európai Unióval folytatott vitában.

Forró Krisztiánt, az MKP, Mózes Szabolcsot, az Összefogás és Sólymos Lászlót, a Híd elnökét arról kérdeztük, támogatják-e a felhívást, és pártjuk milyen álláspontra helyezkedik az uniót megosztó vitában.

Nem objektívek Brüsszel jogállamisági kritériumai

Hogyan vélekednek arról, hogy a magyar és a lengyel kormány a bejelentése szerint megvétózza az Európai Unió költségvetését?

Forró Krisztián: A tárgyalások jelenleg is folynak.

Nem tartom szerencsésnek az Unió részéről, hogy olyan fogalmakhoz köti a támogatások folyósítását, melyek nincsenek pontosan meghatározva, nem objektívek.

Mózes Szabolcs: Minden kormány szuverén joga, hogy kihasználja az uniós eljárásrend által nyújtott vétó lehetőségét.

Sokszor tapasztaltuk, hogy a nagy volumenű brüsszeli döntésekhez rendkívül kanyargós és hosszú út vezet.

A helyzet különlegesnek tűnhet, de pont a korábbi évek tapasztalatai alapján nem tartjuk drámaian másnak. Teljesen logikus, hogy ha egy kormány érdekei úgy kívánják, akkor él a vétójogával. 

Sólymos László: Az Európai Unióban nem példa nélküli, hogy a többségi állásponttal szembehelyezkednek egyes tagállamok - Szlovákia is így tett, amikor elutasította a kötelező migránskvótákat. A magyar és a lengyel kormány vétója nemcsak a hétéves költségvetésre vonatkozik, hanem a koronavírus-válságot kezelő mentőcsomagra is. Erre égetően szüksége van az uniós tagállamoknak, ezért

bízom benne, hogy mielőbb sikerül kompromisszumos megoldást találni.

A jogállamisági feltételrendszerben nem látok kivetnivalót, hiszen például a kisebbségi jogokat is csak egy jól működő jogállamban tudjuk érvényre juttatni.

Semmiképpen sem jó a feszültség a V4-ek között

Több szlovák kormányzati tisztviselő is bírálta a magyar és a lengyel álláspontot. Jó lépésnek tartják mindezt?

Forró Krisztián: A V4-ek szövetsége az elmúlt időszakban többször is bizonyította, hogy egységes fellépéssel lényegesen nagyobb erőt tud képviselni.

Ebből a szempontból sem tartom szerencsésnek, hogy a külügyminiszter véleményével kockára teszi ennek a szövetségnek a hatékonyságát.

Mózes Szabolcs: A szlovák kormány ebben az ügyben nem csatlakozott a vétóhoz, ám véleményünk szerint a jó V4-es kapcsolatokat megtartandó a kormányzati tisztviselőknek visszafogottabban kellene kommentálniuk az eseményeket. Főleg úgy, hogy a kritikában legaktívabb kormányzati politikusok pártja,

az SaS az elmúlt ciklusban teljesen másként nyilatkozott hasonló brüsszeli ügyekben, sokkal közelebb volt a véleménye a V4-es pozíciókhoz. 

Sólymos László: Semmiképpen sem jó a feszültség a V4-ek között. Azt remélem, tárgyalásos úton sikerül mielőbb feloldani a nézetkülönbségeket.

Meg kell találni a kölcsönösen elfogadható megoldást

Képes lehet rendezni a vitákat az európai közösség?

Forró Krisztián: Ahogy említettem, a tárgyalások jelenleg is folynak.

Remélem, hogy olyan döntés születik, amely Magyarország, Lengyelország, és a többi tagállam számára is elfogadható lesz. 

Mózes Szabolcs: A cél az, hogy ne kerüljön veszélybe az EU következő költségvetése, valamint a covid miatt letárgyalt fejlesztési források merítése. A tét túl nagy, meggyőződésem, hogy ahogy korábban, a felek ezúttal is találnak kompromisszumos megoldást. 

Sólymos László: Az Európai Unió döntéshozatala a kompromisszumokon alapszik. Ebben a vitás kérdésben is meg kell találni a kölcsönösen elfogadható megoldást.

Nem lehet cél, hogy a magyarországi vitákat a Felvidékre importáljuk

Kedden a szociális hálón egy felhívás jelent meg, amelyben a magyar és a lengyel kormány támogatására szólították fel a felvidéki magyarságot. A felhívást jegyzők között van mások mellett Hrubík Béla, az MKP elnökségi tagja is. Hogyan vélekednek erről, csatlakoznak a felhíváshoz?

Forró Krisztián: Demokratikus országban élünk, és

a pártunk is demokratikus, ahol lehetőség van a szabad véleménynyilvánításra. 

Mózes Szabolcs: A demokrácia a vélemények sokszínűségének szabad kinyilvánítását jelenti. Ebben a kérdésben is vannak, akik az egyik, vannak, akik a másik féllel értenek egyet, vannak akik ezt a felhívásban olvasható módon fogalmazzák meg, mások ettől eltérő érvek mentén írják meg hasonló véleményüket. Ez így szép és jó.

Őszintén és következetesen valljuk, hogy ha összefogást akarunk, nem lehet célunk, hogy a  magyarországi belpolitikai vitákat a Felvidékre importáljuk,

megosszuk saját társadalmunkat, legyen szó egy egyetemi vagy akár brüsszeli ügyről. Éppen ezért az Összefogás elnökeként nem fogom aláírni ezt a felhívást, még ha csatlakozásommal vagy egy ellentétes véleményű nyílt levél támogatásával a közvélemény egy részénél olcsó pontokat is lehetne szerezni. Ennek kapcsán egyetértek a felhívás bevezetőjében olvasott kéréssel: "ezt a nyilatkozatot senki se használja arra, hogy bármely felvidéki vagy anyaországi pártot támadja, szidja". 

Sólymos László: Olvastam a felhívást, egy érzelmekkel teli civil kezdeményezésnek tartom. Fontos leszögezni, hogy

a születőben lévő egységes magyar képviseletnek is arra kell majd törekednie, hogy a mindenkori magyar kormány partnere legyen, egyúttal kiálljon a demokratikus értékek mellett.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.