2021. szeptember 15., 19:01

Hrabko: Reális a Szövetség tíz százalék feletti eredménye, de az is, hogy nem kerül be a parlamentbe

Folytatódik interjúsorozatunk: a magyar pártegyesülési folyamatról kérdezzük a közéletben, kultúrában jártas személyiségeket. Ezúttal a szlovák nemzetiségű Juraj Hrabko elemző és politikai kommentátor véleményére voltunk kíváncsiak.

Juraj Hrabko
Fotó: Tablet.tv
Juraj Hrabko politikai elemző

A három magyar pártból létrejövő Szövetséget még tavasszal jelentették be, de ezidáig még nem alakult meg. Mivel magyarázza ezt a késlekedést?

Az esetleges személyes ellentéteket már rég meg kellett volna oldani a Szövetség megalakulásának beharangozása előtt.

Természetesen nem zárható ki, hogy a későbbiekben ne alakulnának ki újabb problémák, de ez már nem befolyásolja azt, mikor alakul meg az egységes párt. Azt azonban figyelembe kell vennünk, nemcsak az álláspontokat kell tisztázni,  hanem a részleteket is meg kell beszélni. A Szövetség alapszabálya viszont már bejegyzés előtt áll, ez pedig azt feltételezi, hogy a párt ténylegesen, hivatalos formában is megalakul.

Korábban azt írta, hogy a Szövetség akár tíz százalék feletti eredményt is képes elérni. Ma is egyetért ezzel az állítással?

Igen, ez sikerülhet, hiszen rendelkezésre áll a választói potenciál. A kérdés csak az, hogy az új párt mit tud tenni a siker érdekében a soron következő választások előtt. Vagyis

egyszerre lehetséges forgatókönyv, hogy a Szövetség nem jut be a parlamentbe, de ugyanúgy reális lehet az is,  hogy  eléri  a parlamenti küszöb eléréséhez szükséges öt százalékot.

Ez csakis a Szövetség politizálásán múlik, senki más nem tudja befolyásolni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a választások már kopogtatnak az ajtónkon.

Létezik más alternatíva is, vagy az egységes magyar politizálás az egyetlen út a magyar közösség parlamenti érdekképviseletére?

Mindig is létezett más alternatíva, de

jelenleg az egységes magyar párt a legmegfelelőbb módja a magyar közösség parlamenti képviseletének.

Ugyanakkor hazardírozásnak vélem azt, ha valaki csak a saját homokozójában játszik.

Miben rejlik a Szövetség erőssége: kell egy karizmatikus vezető, vagy elég egy jó program és egy erős regionális politika?

Minden sikeres pártnak van egy erős vezetője, aki nem engedi meg, hogy anarchia alakuljon ki a párton belül.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennek a személynek egy diktátornak kellene lennie, éppen az ellenkezője az érvényes, egy vezető csak azt csinálhat, amit a párt alapszabálya is megenged neki. A párton belüli kiegyensúlyozott állapot akkor érvényesül, ha az elnök a pártra, a párt pedig az elnökre támaszkodik. Szép és jó dolog, ha a pártnak van egy jó programja, de ez csak egy darab papír, valakinek végre is kell hajtania, meg kell valósítania azt a programot.

Elégséges a Szövetségnek azt kommunikálni a választók felé, hogy ez az egyetlen magyar párt,  vagy a siker eléréséhez sokkal többet kell kínálni?

A Szövetségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy sikeres politikát folytasson. Először is meg kell határoznia önmagát, milyen pártról van szó, milyen értékeket képvisel és mit tud üzenni a választóinak.

További kérdés az is, hogy csak a járási struktúrákban érdekelt, vagy képes országos szintű parlamenti politizálásra, illetve adott esetben akár kormányzati tényezővé is szeretne válni.

Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy a konkurencia miatt sosem szabad megelégedve hátradőlni.

Megosztás
Címkék