2021. augusztus 19., 20:29

Heger-Bukovszky találkozó: a kormányfő egy új arcát mutatta meg

Ahogy arról portálunkon a múltheti galántai kormányfői látogatás kapcsán beszámoltunk, Eduard Heger miniszterelnök e hét csütörtökére találkozót kezdeményezett Bukovszky László kisebbségi kormánybiztossal. A találkozó azért is érdekes, mivel Heger kinevezése óta csütörtökön találkozott először kétoldalú megbeszélésen a kisebbségi kormánybiztossal.

Nem akar pártvezér lenni
Fotó: TASR
Eduard Heger miniszterelnök

Az afganisztáni események miatt a 12 órára tervezett munkaebéd kis késéssel kezdődött a pozsonyi kormányhivatal zöld szalonjában. A megbeszélésre Bukovszky négy külön témával érkezett (kisebbségi törvénytervezet, magyar nyelvű adóbevallások, önkormányzatok számára létrehozandó pénzügyi alap és a digitális tér kétnyelvűsitése). A kormánybiztos a ma7.sk portálnak elmondta, hogy a kormányfő mind a négy esetben az udvariassági érdeklődésnél nagyobb figyelmet mutatott, a kétnyelvű adóbevallásokat, mint egykori pénzügyminiszter, illetve vállalkozó külön is jó ötletnek tartotta. Bukovszky hozzátette, nemcsak a részéről jövő javaslatokkal foglalkoztak, hanem Eduard Heger kikérte Bukovszky véleményét is a szlovák-magyar együttélés egyes problémáiról, illetve tanácsot kért tőle azzal kapcsolatban, hogy a kormány, illetve maga a kormányfő miként tudná biztosítani, hogy minden polgár kormánya, illetve kormányfője legyen.

Bukovszky tényszerűén fölsorolta azokat a problémás pontokat, amelyek szinte minden magyar, közélet iránt érdeklődő ember számára fájó pontként jelennek meg.

A kisebbségi biztos ismertette a kormányfővel azon elképzelését, miszerint a jövő év januárjában a kisebbségek életével kapcsolatos törvényi kérdések megvitatására nagyszabású konferenciát rendezne a kormányhivatal égisze alatt. Heger ezt nemcsak tudomásul vette, hanem fölajánlotta saját védnökségét is. Bukovszky portálunknak elmondta, bár tudatában van annak, hogy a csütörtöki találkozó még csak a szavak szintjén deklarálta az egyes javaslatok megvalósítását, annyit bátran kijelenthet, hogy az általa közvetlenül megismert négy kormányfő közül (Fico, Pellegrini, Matovic, Heger) a mostani tanúsította a legnagyobb és legélénkebb érdeklődést.

Bár osztjuk az optimizmust – az év vége felé szívesen keressük majd meg a kormányfőt ismét kérdéseinkkel, illetve a kisebbségi kormánybiztosnál is folyamatosan érdeklődni fogunk, hogy a most elhangzott ígéretek milyen ütemben válhatnak valóra.

Bukovszky beszámolója alapján úgy tűnik, hogy a kormányfő a pénteki galántai fiaskó után, amikor is a kisebbségi kérdésekkel kapcsolatos teljes felkészületlenségéről tett tanúbizonyságot, mára az igyekezetet illetően megváltozott arcát mutatta. Érdeklődése, bízzunk benne, nemcsak az első találkozó jelentette jó benyomás kialakítására szolgált, s bízzunk abban is, hogy a kisebbségi kormánybiztos által fölvetett javaslatok – ha nem is mindenben, de legalább az első konkrét lépések szintjén – még ebben a választási időszakban megvalósulhatnak!

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.