Fico kisebbségben, Közép-Európa erősödőben
Robert Fico kabinetje a múlt héten elérte a bűvös 75-ös mandátumszámot. A szlovákiai parlamenti matematikában ez a szám jelenti a vízválasztót, ami után a regnáló kormány már nem rendelkezik többséggel a törvényhozásban. A helyzet fonákja, hogy a veterán kormányfőnek ettől még nem kell felkelnie a bársonyszékből, sőt jó eséllyel a kabinetje kihúzza a jövő szeptemberi választásokig.
A sok fordulatot megélt szlovák(iai) politikában lábjegyzetnek is szerény történés Roman Malatinec átigazolása Tomáš Taraba születőben lévő pártjába. Jeles honatyáink egyike-másika az elmúlt évtizedekben úgy váltogatta a pártjait, mint más az alsóneműjét. Ebben a mezőnyben komoly kihívás a szélesebb nyilvánosság előtt láthatóvá válni. Taraba azonban kétségkívül feketeöves politikai szédelgőket sorakoztatott maga mellé.
Krumplimedál után nulla kilométerkő
Roman Malatinec igazán kiváló, hogy a szépemlékű kilencvenes években, a Magyar Demokrata Fórum bomlási folyamata idején született szójátékkal éljünk. A legszebb férfikorban lévő honatya 2023-ban a Hlas–SD színeiben szerzett mandátumot, majd 2025-ben átigazolt Rudolf Huliakhoz, hogy a múlt kedden már Tomáš Taraba oldalán lássa a saját és országa politikai jövőjét. Igaz, előbb még az október 24-i megyei választásokon megcélozta Besztercebánya megye ispáni székét, de a nagy nekibuzdulásnak koppanás lett a vége. Malatinecnek a megyeelnöki versenyben a krumplimedál jutott a győztes Ondrej Lunter és a dobogó alsó két fokát elfoglaló Miroslav Suja és Marian Kotleba mögött.
A Gyetvai járásban fekvő Teknős (Korytárky) község jeles szülötte a megyei bukta után a saját pártra gyúró Tomáš Taraba szirénhangjait meghallva dobbantott Huliakéktól. Állítása szerint a nulláról akarja újrakezdeni politikai karrierjét, szeretne részt venni a Taraba – Rozvoj Slovenska nevű, ígéretesen csengő formáció kiépítésében. A napokban Malatinec mellett a formálódó pártba igazolt a múlt hónapban a rimaszombati polgármesteri széket már sokadszor behúzó Jozef Šimko is.
Van, ami közös Malatinecben és Šimkóban
A gömöri városvezető sem piskóta, ami az átigazolásokat illeti. Az Ivan Gašparovič által alapított HZD alelnöki székével robbantotta be (párt) karrierjét még az ezredfordulón, 2004-ben közreműködött főnöke államfővé választásában is. A Grassalkovich-palota olyannyira megtetszett emberünknek, hogy a 2014-es elnökválasztásokra ő maga is bejelentkezett a legalább nevében jól hangzó Modern Szlovákia Pártja színeiben. Erőfeszítéseit a választók sajnálatosan nem díjazták, a 14 induló közül a 13. helyen végzett.
Mindez nem szegte Jozef Šimko kedvét, mert a rimaszombati polgármesteri szék mellett 2020-ban parlamenti mandátumot is szerzett a Kotleba-féle ĽSNS színeiben. A derék honatya liezonja azonban Marian Kotlebával rövid életűnek bizonyult, a parlamenti ciklus vége már a 2023-ban ugyancsak a küszöb alá szoruló Sme rodina képviselőcsoportjában találta.
Az előzmények ismeretében nyugodtan leszögezhetjük, Taraba felkérése egy hosszú és párthűségből fakadó következetességgel nehezen vádolható életút csúcspontján találta Jozef Šimkót.
Mire juthat Taraba pártja?
Tomáš Taraba nem véletlenül a zöldtárcát hagyta maga mögött, pártépítése láthatóan valódi szelektív gyűjtés. Ezzel együtt Taraba az alternatív médiából tájékozódó hejszlovák választók és „patrióta” internacionalizmus honi magyar tagozatában is rendelkezik szabad szemmel látható követőtáborral. Kérdéses persze, mire lehet ez elég, a szlovákiai politikában láttunk már nagyreményű politikusokat orra bukni az első kanyarban.
Ahogy az elmúlt bő három és fél évtized arra is számos példát produkált, hogy egy zöldmezős párt első nekifutásra parlamenti mandátumokat szerezzen. Taraba dolgát ugyanakkor nehezíti, hogy az általa megcélzott választókért olyan nagyvadakat kell(ene) lefutnia, mint a Smer vagy a Republika. Igaz születőben lévő pártja arra legalább jó eséllyel pályázhat, hogy a szavazók kegyeiért felvegye a versenyt a szebb napokat látott Szlovák Nemzeti Párttal.
Láttunk már ilyet Dankótól
Tanulságos történet, hogy a bukott zöldminiszter 2023-ban maga is ejtőernyősként szerzett mandátumot az SNS listáján. Andrej Danko, a nemzetiek sokat látott elnöke akkor úgy okoskodott, hogy az alternatív médiában jól csengő nevekkel turbózza fel pártja haloványnak látszó választási esélyeit. A projekt olyan jól sikerült, hogy a nemzetiek kisebbségbe szorultak a saját frakciójukban, amit úgy kozmetikáztak, hogy az ejtőernyősök kormányzati pozíciókat kaptak. Taraba is így ülhetett be a bársonyszékbe, hogy azután igazi mélyszlovák kakasviadal alakuljon ki közte és Danko között.
A nemzetiek vezérének példája nem sok jóval kecsegtet Taraba számára sem. Az innen-onnan összehalászott honatyák aligha fognak tartósan egy irányba menni, már feltéve, ha egyáltalán sikerül az új pártnak megugrani jövő ősszel a parlamenti küszöböt. A történet önmagában sem fest túl jó képet a szlovák(iai) politikáról, amely leginkább egy galambdúcra hasonlít, ahonnan ki-be repkednek a madarak.
A választó pedig, aki örökösen elégedetlen, mindig megkapja újra csomagolva ugyanazt. Circulus vitiosus: mondaná a művelt latin – körkörös, sehová nem vezető gondolkodás, vagyis ördögi kör. Ebből főz a szlovák(iai) politika, a kedves választó meg ezt eszi, mert nem kap mást.
Ficóra is fröccsen a sárból
Bár Robert Ficónak aligha van izgulni valója, hogy idő előtt felbomlik a kormánya, a veterán miniszterelnök láthatóan egyre feszültebben viseli Danko és Taraba iszapbirkózását. A Smer vezető kormánypártként a ciklus alatt ugyan megőrizte az egységét, de a koalíciós partnerei jócskán aláásták a kormány stabilitását, amely pedig az egyik legfontosabb ígérete volt a 2023-ban kormányra kerülő kabinetnek. Magyarán a koalíciós hajtépés Fico számára nem egy unalmas szappanopera, amelytől előkelő idegenként elfordíthatja az arcát, komoly tétje van a kormányfő politikai jövője szempontjából is.
Annyit el kell ismerni, Robert Fico Igor Matovičcsal ellentétben nem a nyilvánosság előtt hajigál sót a koalíciós sebekbe, de az elmúlt időszak ingerült kormányfői reakciói már jól mutatják, fogyóban van a türelme. A kormányfő kezében nincs varázspálca, a stratégiája annyi lehet, hogy kibekkeli a hátralévő hónapokat, a lehető legkisebb politikai károkat elszenvedve.
Friss lendületben a V4
Amíg a szlovák(iai) politika a saját sarában dagonyázott, Trencsénben találkoztak a közép-európai államfők. Az idei év második felében Pozsony tölti be a V4 soros elnöki tisztét, és a közép-európai országcsoport frissen nyert új lendületét mutatja, hogy néhány héttel a kormányfők találkozója után a közép-európai köztársasági elnököket is vendégül láthatta Szlovákia.
A múlt csütörtöki trencséni vizit helyi értékét növelte, hogy a V4 történetében első ízben került sor a közép-európai államfők és az Európai Bizottság elnökének találkozójára. Ursula von der Leyen jelenléte azonban vélhetően nem több gesztusnál, amely a korábbi éles viták után lehet jelzésértékű. Az uniós költségvetés és az energiapolitika kérdésében az EB elnöke számonkérhető ígéretet aligha tett a közép-európaiaknak.
A V4 országai az érdekeik összehangolásával így is komoly erőtényezővé válhatnak az európai politikában, erős alkupozíciót elérve a költségvetési vitákban. Az utóbbi hónapok V4-es csúcsainak éppen ez adja a jelentőségét, s ez igaz a múlt heti trencséni államfői találkozóra még akkor is, ha az elnökök szlovákiai vizitje inkább protokolláris jellegű volt.
A töréspontok továbbra is látszanak
A közös érdekek mellett, amilyen a közös fellépés az uniós költségvetés ügyében, vagy a kontinens és a régió versenyképességét gúzsba kötő brüsszeli szabályok enyhítése, illetve az energiabiztonság, továbbra is látszanak a töréspontok a V4-en belül. A diplomácia nyelvébe csomagolva erről beszélt Trencsénben a cseh államfő, Petr Pavel, hangsúlyozva, hogy az ukrajnai háborúhoz és az Unió szankciós politikájához való viszonyulásban nincs összhang a négy közép-európai állam között.
Az idei évben egymást követő V4-es csúcstalálkozók azonban azt húzzák alá, hogy Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország egy kihívásokkal teli világgazdasági és geopolitikai helyzetben vélhetően képes összeegyeztetni az érdekeit, arra koncentrálva, ami kölcsönösen előnyös a közép-európai államoknak. Joggal mondhatja a kedves olvasó, az ember kevéssel is beéri, de ez biztató fejlemény.
Megjelent a Magyar7 2026/46. számában.