Bukovszky szerint az állampolgársági törvény módosítása nem kínál tényleges megoldást
Az állampolgársági törvény módosító javaslata nem oldja meg azt a problémát, amely 2010-ben keletkezett – véli Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos.

– hangsúlyozta Bukovszky, aki a tárcaközi egyeztetésre bocsátott módosítással kapcsolatban több alapvető fontosságú megjegyzést is tett.
A kormánybiztos meg van róla győződve, hogy a javasolt megoldás csak enyhíti az állampolgárság elvesztésének feltételeit, ami szerinte megengedhetetlen. Bukovszky a 2010-es év előtti jogi helyzet visszaállítását javasolja, ami azt jelentené, hogy senkit sem lehetne akarata ellenére megfosztani az állampolgárságától, és ezt csakis a polgárok maguk kérvényezhetnék.
Bukovszky szerint ez megoldaná azt a jogi helyzetet, amelyet még Robert Fico (Smer-SD) kormánya teremtett, és amelyben azt, hogy valaki felveszi egy másik ország állampolgárságát, úgy értelmezik, hogy az illető önként le akar mondani a szlovák állampolgárságáról.
– figyelmeztetett Bukovszky.
Az állampolgársági törvény módosító javaslata értelmében újabban már nem vesztenék el szlovák állampolgárságukat azok, akik a házasságuk ideje alatt kapták meg a partnerük külföldi állampolgárságát, ezt születéssel vagy örökbefogadás útján szerezték, illetve ha kiskorúakról van szó. A törvényjavaslat továbbá lehetővé teszi, hogy egy személy a szlovák állampolgárság megvonása nélkül felvegye egy másik ország állampolgárságát, ha az adott ország területén legalább három éve tartózkodási engedéllyel, illetve nyilvántartott lakhellyel rendelkezik.