2022. június 24., 15:03

Amit a kormány egyik kezével ad, a másikkal visszavesz - polgármestereket kérdeztünk az inflációellenes csomagról

Ahogy arról hírt adtunk, szerdán a parlament az elnöki vétót követően ismételten rábólintott a pénzügyi tárca által kidolgozott inflációellenes csomagra. A régióban a szlovák kormány az utolsók között hozott érdemi intézkedéseket a romló szociális helyzet enyhítésére, ráadásul a gyermekek után járó adóbónusz növelése bevételkiesést jelent az önkormányzatoknak, hiszen a természetes személyek adóját forgatják vissza a településeknek. Polgármestereket kérdeztünk, milyen hatással lehet az intézkedés az általuk vezetett település gazdálkodására.

mato
Fotó: TASR
Igor Matovič pénzügyminiszter az inflációellenes csomag ismételt parlamenti elfogadását követő sajtótájékoztatón
Agócs Gergely: Azzal aligha segítenek az embereknek, ha a hozzájuk legközelebb álló önkormányzatoktól vesznek el

Jelenleg is éppen ki tudjuk gazdálkodni a kiadásainkat, tartalékot már nem tudunk képezni. S ha még ez a mostani keret is meg lesz csonkítva, a jelenlegi energiaárak mellett nagyon meg kell gondolnunk, honnan tudunk elvenni, hogy működni tudjunk – mondja Agócs Gergely, Királyrév polgármestere.

A kormány szándéka, hogy segítsen a családokon nagyon is helyénvaló, de mivel ez az önkormányzatok kárára történik, valójában az emberek egyik zsebébe tesznek, a másikból pedig kivesznek. Sok önkormányzat ugyanis arra kényszerül, hogy megnövelje a helyi adókat, illetékeket.

Vagyis amit az emberek megkaptak, jó eséllyel vissza is fizethetik – állítja a királyrévi polgármester.

Agócs szerint a családpolitikai támogatások kapcsán rendszerszintű megoldásra lenne szükség, ehelyett egy átgondolatlan intézkedéssel van dolgunk. Erre példa az is, hogy a kormány által biztosított utalványokat az iskolai szakkörök, délutáni foglalkozások keretében használhatják ki a diákok, csakhogy az oktatási intézményeket fenn is kell tartani. Ez pedig ugyancsak az önkormányzatokra hárul.

Királyrév polgármestere hozzáteszi, az inflációellenes csomag elfogadása előtt semmilyen egyeztetés nem volt a településvezetőkkel, ebből is látszik, hogy a kormány nem tekint partnerként az önkormányzatokra.

A családok, a rászorulók megsegítése nagyon fontos, de azzal aligha segítenek az embereknek, ha a hozzájuk legközelebb álló önkormányzatoktól vesznek el – hangsúlyozza Agócs Gergely, aki szerint a kormány találhatott volna más forrásokat is, például a szeszesitalok, a dohányipari termékek, a szerencsejáték vagy éppen a luxuscikkek adókulcsának emelésével. Utóbbi esetben az a szempont is érvényesülne, hogy a társadalom legtehetősebb rétegei járulnának hozzá a szociális csomag kiadásaihoz.

Horváth Árpád: A kormány ne ruházza át a megnövekedett költségeket egy az egyben az önkormányzatokra
Horváth Árpád, Gúta
Fotó:  Szalai Erika

Szerencsére az elmúlt években elég nagy tartalékot tudtunk képezni, így Gútán egyelőre pótolni tudjuk a kieső bevételeket – hangsúlyozza Horváth Árpád, Gúta város polgármestere, aki szerint viszont a kisebb településeken komoly érvágást jelenthet a bevételek csökkenése. Horváth hozzáteszi, a tartalékokat azonban ők sem szeretnék felélni.

Ezért támogatták a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) májusi közgyűlésén a településvezetők részéről megfogalmazott javaslatot, hogy legalább két évig a tartalékalapot ne csak tőkejellegű befektetésekre, hanem a folyó kiadásokra is használhassák – ide tartoznak a szociális kiadások is, de a kormány legalább részben vállalja át a megnövekedett költségek finanszírozását az önkormányzatoktól.

Június végéig kell elfogadniuk a településeknek az előző évi zárást – húzza alá Horváth, hozzátéve, hogy Gútán az ingatlanadó befizetése rendkívül magas szintű, 97 százalék feletti, rosszabb például a hulladék illetékének behajtása, ami mindössze 87 százalékos. Azokon a településeken, ahol a helyi adók és illetékek után felhalmozott hátralékok magasak, nagy problémát jelenthet, hogy az önkormányzatok az adóbónusz emelése miatt bevételektől esnek el – emeli ki Horváth Árpád.

Horváth Zoltán: Az anyagi szükséghelyzetben élő lakosok már eddig is hatalmas kiesést okoztak az önkormányzatoknak
húsvéti tallósi piac
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea
Horváth Zoltán, Tallós polgármestere Dudás Károly festőművésszel

A kormány újabb pofont adott az önkormányzatoknak – hangsúlyozza Horváth Zoltán, Tallós polgármestere, hiszen a családtámogatási csomagot a településektől elvett pénzből fogják kifizetni.

Az anyagi szükséghelyzetben élő lakosok, akik nem fizették be a helyi adókat és illetékeket, már eddig is hatalmas kiesést okoztak az önkormányzatoknak, mivel a törvény esetükben nem engedi behajtani az elmaradást, vagyis a kiesést a kötelezettségüket teljesítőknek kell állniuk – emlékeztet Horváth, aki szerint ezzel az emberek alkotmányos jogai sérülnek.

Az önkormányzatoktól elvett források súlyosan érintik Tallós községet is, hiszen a településen nagy számban élnek szociálisan hátrányos helyzetű polgárok, akik ugyancsak nem fizetik a helyi illetékeket és adókat. Horváth szerint a kialakult helyzet egyenesen botrányos, és a nagypolitikának mielőbb megoldást kellene találnia az önkormányzatok szinte kilátástalan helyzetére.

Balódi László: A kormány azt üzeni, a települések csukják le a villanyt, önkormányzatokra nincs is szükség
Balódi László

Fontos lenne, hogy az önkormányzatokat hátrányosan érintő intézkedés kapcsán a Szövetség egységesen kommunikáljon – mondja Balódi László, Nemeshodos polgármestere, aki szerint a kormány mintha megfeledkezne arról, hogy a települési önkormányzatok nem kft-ként működnek.

Az önkormányzati törvényből kifolyólag ugyanis a településeknek biztosítaniuk kell a fenntartói kötelezettségüket, vagyis a költségvetésük bevételi és kiadási oldalát egyensúlyba kell hozniuk, nem halmozhatnak fel hiányt – emlékeztet Balódi.

A hodosi polgármester szerint a kormány inflációellenes csomagja egy újabb populista lépés, aminek ellentételezését az önkormányzatokkal fizettetik meg. Eközben a rezsiköltségek a csillagos egekbe nőnek, de a települések a kormánytól semmilyen kompenzációt nem kapnak – húzza alá Balódi, hozzátéve, hogy az önkormányzati törvény azt sem teszi lehetővé, hogy az adott évre kivetett adókat, illetékeket év közben emeljék meg. Vagyis az év második felében az önkormányzat fenntartói feladatait a meglévő keretből kell kigazdálkodni – emlékeztet Nemeshodos polgármestere, aki szerint ezzel

a kormány mintha azt üzenné, hogy a települések csukják le a villanyt, önkormányzatokra nincs is szükség, majd ők szépen elirányítják az országot.

Furik Csaba: Az önkormányzatok talpon fognak maradni, mert több eszük van, mint a kormánynak
Furik Csaba
Fotó:  Dombháthy Zahorec László felvétele

Nem tartom reformnak, hogy a családoknak úgy segítenek, hogy amit adnak nekik, azt el is veszik tőlük – mondja Furik Csaba, Kisgéres polgármestere, hozzátéve, hogy az adóbónusz emelésével kevesebb jut az önkormányzatoknak, s ezáltal az embereknek is. Ráadásul, emlékeztet a kisgéresi polgármester, a rezsiköltségek az egekben vannak, a számlákat pedig az önkormányzatoknak hónapról hónapra ki kell fizetni.

Vagyis a helyzet az, hangsúlyozza Furik, hogy egyik oldalon mindennek megy fel az ára, a másik oldalon pedig még el is vesznek az önkormányzatok forrásaiból.

A kormány inflációellenes csomagja hihetetlenül átgondolatlan, nem előzte meg semmilyen előzetes hatástanulmány, nem is beszélve arról, hogy a kormány a döntés előtt szóba sem állt az önkormányzatokkal, amelyektől végső soron elvonják a forrásokat – húzza alá Kisgéres polgármestere.

Furik szerint jól látható, hogy a kormánypártok nincsenek jelen a települési önkormányzatokban, ezért nem értik az önkormányzatok világát.

Pedig amikor a pandémia idején a kormány csökönyösen belement a tömeges tesztelésekbe, a helyi önkormányzatok nélkül nem jutott volna semmire – hangsúlyozza Furik, aki szerint az önkormányzatok a jelenlegi nehéz helyzetben is talpon fognak maradni, mert több eszük van, mint a kormánynak.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.