Budaj ellenőrizteti, mi okozta a Dunacsún melletti halpusztulást
Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter elrendelte, hogy ellenőrizzék a Dunacsún melleti víztározóban a halpusztulást, melyre több környezetvédelmi szervezet is figyelmeztetett. A halpusztulást még a hét elején észlelték, amikor a Vízgazdálkodási Vállalat időszakosan leállította a csúni erőművet. Mikor újból üzembe helyezték az erőműt, csökkent áramlással engedték a vizet a zsilipeken keresztül újbóli, a halak elakadhatnak a kövek között.

– mondta Budaj.
Mivel a bősi vizierőmű üzembe helyezése óta, a kezelés során a halak csapdába esésének lehetősége ismert, a vízgazdálkodók kapcsolatba lépnek az érintett halászati szervezettel, hogy szükség esetén időben beavatkozhassanak.
A miniszter kezdeményezésére a kerületi hivatala megvizsgálja, hogy a Vízgazdálkodási Vállalat a kezelési előírásoknak megfelelően járt-e el. A minisztérium illetékes osztálya szintén ellenőrzi a halászkörzet használóját.
A környezetvédelmi minisztérium szerint a laikus közönség a halpusztulásokat a Duna bal oldali ágrendszerének szimulált áradásaival társítja, amelyek megkezdődtek a múlt héten a doborgazi kapunál. Ez a két tevékenység azonban nem kapcsolódik közvetlenül egymáshoz.
- mondta a környezetvédelmi osztály vezetője.
- tette hozzá.
