2023. július 4., 18:18

Üzenet az ég felé – Martoson

Felvidéki muzsikusok egy csoportja úgy döntött, hogy a legendás fuvolás, Török Ádám emlékének és tiszteletére egy közös koncerttel adóznak az idei Martfeszten, ahol pár évvel ezelőtt a muzsikus többször is fellépett. Az emlékkoncertre július 6-án, csütörtökön, 16 óra 50 perces kezdettel kerül sor a Martosi Rendezvényliget nagyszínpadán.

+5 kép a galériában

Üzenet az ég felé - Török Ádámra emlékeznek felvidéki barátai

Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

Az utóbbi másfél évtizedben Török Ádám rengetegszer járt a Felvidéken, ahol teljes zenekarral, szólóban, duóban, trióban, vagy legtöbbször egy itteni banda vendégeként lépett pódiumra, de már a 90-es és 2000-es években is ellátogatott hozzánk a RABB-bal vagy a Minivel, elég csak a KLIKK Fesztiválra vagy a SZMAZE Táborra gondolni. Többek között a Big Man Band, a História, a Deja Vu vagy az Expired Passport vendégeként is sokszor fellépett, az utóbbival éppen Martoson vagy Gombaszögön is.

Azok közül a felvidéki zenészek közül, akik muzsikáltak Ádámmal, tízen teszik tiszteletüket a megemlékező koncerten, és a nagymegyeri Big Man Pubban már próbálják azt a műsort, amellyel Martoson színpadra lépnek. A tízek társasága a következő: Kosár Egrecká Milada (NowEmber, ex Last Blues Band), Tornóczi Tibor (ex Last Blues Band, Fifty-Fifty), Lábszky Olivér (ex História, OLIVÉRSKY), Michnya Róbert (ex Total Chaos, Big Man Band), Vajda András (ex Deja Vu, Expired Passport), Göbő Sándor (Ketten, Fifty-Fifty), Kosár Dezső (Big Man Band), Kovács Vince (Big Man Band), Mura Tibor (ex Last Blues Band) és jómagam (Expired Passport). A többiek (ilyen például Strieženec Alex, a Deja Vu vezetője is) halaszthatatlan teendőik miatt csak lélekben lesznek jelen.

horvath-mihaly-michnya-robert-es-torok-adam

Horváth Mihály, Michnya Róbert és Török Ádám

Fotó: Michnya Róbert

A csütörtökön színpadra álló zenészek közül néhányat arról faggattam, miért érzik fontosnak az Ádámról való megemlékezést, illetve hogyan ismerték meg a muzsikáját és őt magát.

Michnya Róbert: Egyszerű a történet. Mert Kell a barátság (idézve az egyik kultikus dalának címét).

Egy olyan univerzális zenészről van szó, aki nem nézte le a kicsit, nem ajnározta a nagyot, ezer évig tartó zenészbarátságokat kötött.

Többek között nálunk is a pubban minimum 5-6 alkalommal játszott, zenekarral, egyedül, vagy megtisztelve a helyi amatőr csapatokat, velük is. Ő nagyon sokat követett el azért, hogy a Felvidéken bizonyos fajta kapcsolatokat létesítsen, bár már vastagon 60 felett volt, amikor először megjelent itt. Nagyon jókat beszélgettünk, és nem amiatt jött, mint általában a többiek, hogy úgymond kiaknázza az itteni „lehetőségeket”. Amikor alkalma volt rá, vissza is hívta az ittenieket, hogy prezentálhassák magukat Magyarországon. Egy született régi vándor, hobó, csöves, hippi volt, nagyon szerettem őt. Persze nemcsak zenéről beszéltük, hanem csajokról és fociról is. Mind a kettőt imádta.

Lábszky Olivér: Mondhatom azt, hogy kamasz- vagy legénykorom óta ismerem Ádámot, ugyanis az igazi fesztiválok nélküle és a Mini nélkül talán nem is léteztek. Mikor először eljuthattam a Tabánba, ott már Ádám megadta az alaphangulatot a zenekarával, és mindenki odavolt, többek között mi is a csapatunkkal. Aztán egyszer itt Dunaszerdahelyen már beszélgethettem is vele egy koncertje után, majd valamikor 2006 vagy 2007 környékén barátságot is kötöttünk, mégpedig abból az apropóból, hogy együtt koncertezhettünk, ha jól emlékszem, Komáromban, és már ott „lejött” az, hogy jó lenne folytatni ezt a kezdeményezést, az akkori História és a Mini zenekarok akár többször is koncertezhetnének együtt. Attól a pillanattól legalább 20 vagy még lehet, hogy több közös koncertünk is volt.

Ádám többször is ellátogatott hozzám, amikor felkínáltam neki a lehetőséget, aludt is nálam. Ő ritkán él az ilyesmivel, de tőlem elfogadta és mondhatom, hogy az igazi barátság 2007 óta létezik, és elmondhatom azt is, hogy nagyszerű embert és igaz barátot ismerhettem meg Ádámban, aki mindig és mindenkor úgy kezdte a beszélgetést: „Hogy vagy barátom? Hogy vannak a többiek? Hogy vannak a felvidékiek? Hogy van a feleséged? Az egész Felvidéket szerette. Nagyon szeretett közénk járni, és soha, soha nem mondta azt, hogy nem jön… Pedig nagyon sokszor megesett, hogy a klub vagy a fesztivál, ahol fellépett, nem tudott megfelelően honorálni, de akkor is feltalálta magát, mert vagy kisebb zenekarral, vagy szólóban, de mindenképpen megjelent. Ahogy Ferenczi Gyuri is mondta: Nála sosem volt vesztett koncert. Mindig „odatette” magát és beleadott mindent, függetlenül attól, hogy százak vagy ezrek nézték, illetve csak egy-két tucat ember egy klubban. Fantasztikus ember volt, aki, ha kellett, önzetlenül segített és mindent odaadott mindenkinek.

Ég veled, Ádám! Még találkozunk...

Lábszky Olivér és Török Ádám

Fotó: Lábszky Olivér

Tornóczi Tibor:

Létezett egy ember, aki abszolút szerényen és a zene iránti alázattal dolgozott egész életében, soha nem „feküdt” le semmilyen rendszernek, és a legkisebb helytől a legnagyobbig mindenhol előfordult. Mindig azt szoktam mondani, hogy Török Ádám nem magyar sztár volt, hanem világsztár, hiszen nem véletlenül válogatták be a világ 12 legjobb rock fuvolistája közé: úgy gondolom, ez azért már valamit jelent.

Pont tegnap este csodálkoztunk rá a Bartók-feldolgozásoknál, hogy mennyire ott volt az a „történet”, amit csinált. Török Ádám zenéje ugyan nem a legfiatalabb koromban érkezett az életembe, de azt mondanám, hogy a legjobb időben. Akkoriban még a KGB zenekarral dolgoztam és láttam egy felejthetetlen koncertjét a RABB-bal Kamocsán, a KLIKK Fesztiválon, a 90-es évek közepén. Nem voltam egy Török Ádám-fan, bár tudtam róla, ismertem, de még nem ért el engem a muzsikája, nem ez volt a zenei világom, talán, mert más zenéken nőttem föl. De aznap ott álltam a színpad előtt és földbe gyökerezett a lábam, s amit láttam, azt nem hittem el. A műsor, amit hallottam, láttam, az első perctől az utolsóig hihetetlenül sodró, lendületes, gőzerős zene volt, és azt mondtam, hát ez igen! Akkor döntöttem el, hogy hangszert váltok és másféle zenét kezdek el játszani. Ráléptem a szájharmonikázás útjára és rövidesen megalakult a Last Blues Band. Még akkor Kamocsán beszemtelenkedtem a back stage-be. Ismertem a szervezőket, a Sajtos Ferit és a Kis Petit, így nem volt nehéz bejutnom. Ádámék pont kajáltak, a Czanik Feri főzte ott a fantasztikus gulyásokat, és rögtön barátilag fogadtak. Akkor azonnal elkezdődött egy hosszú barátság. Meglepően közvetlen emberek voltak mind, egytől egyig aranyosak. Az a szeretet, ami ott fogadott, leírhatatlan volt. A távolságtartásnak, a pátosznak, a sztárallűröknek még a nyomaival sem találkoztam. Mérföldkő volt a pályámon és egy új utat adott nekem.

Amikor nem sokkal később az érsekújvári KLIKK Pubban játszottunk előttük, épp a Vissza a városba című Mini klasszikust toltuk, amikor hirtelen megjelentek előttünk Ádámék és beálltak elénk a színpad előtt, így sorban. Azt mondtam magamban, én most itt halok meg, ilyen nincs... Onnantól kezdve gyakorlatilag már mint régi ismerősök üdvözöltük egymást, és azóta, ha bárhol összesodort bennünket a szél, mindig így volt.

Ferenczi Gyurit is ő mutatta be nekem, meghívott a Pinyó 60-as bulira. Millió sztorija volt. A mainstream azért mellőzte, mert nem „feküdt” le senkinek, de ez a helyzet mindenhol. Nálunk is...

Török Ádám és Tornóczi Tibor

Fotó: Tornóczi Tibor

Kosár Egrecká Milada: Először feldolgozásokat játszottunk tőle, de aztán végül is sikerült vele találkozni itt, Megyeren a pubban. Megmondom őszintén, nálam akkor ott volt a hangszerem, és bíztam benne, hogy színpadra hív, ha megkérem őt.

Nem feledkezett meg róla, fel is hívott a koncert közepén. Isteni volt az a jammelés, olyat még nem éltem át, körülbelül három dalon keresztül improvizáltunk, és igyekezett illeszkedni hozzám, nagyon aranyos volt. Finoman instruált, vezette az improvizációt, válaszolgattunk egymásnak, és ez az egész a közönség tetszését is elnyerte. Utána beszélgettünk egy kicsit az asztalnál, és amikor letettem a hangszeremet (mert nekem egy körülbelül ezer eurós Yamaha fuvolám van), mosolyogva megemlítette, hogy az övé sokkal olcsóbb, de valahogy mégis azt a hangszert találta megfelelőnek arra, hogy kifejezze, amit szeretne. Nagyon emberséges volt, és arról beszélt, hogy nehéz számára az időskor, mert a zenészek nyugdíja nem volt rendezve. Soha sem panaszkodott, de azt azért megjegyezte, hogy ha ő nem menne el zenélni még most is, akkor neki egzisztenciális gondjai lennének. Még az volt a szerencse, hogy imádta, amit csinál, és ez sugárzott róla.

Török Ádám és Kosár Egrecká Milada

Fotó: Kosár Egrecká Milada

Göbő Sándor: Igazából én olyan későn érő típus vagyok, s bár hallottam Ádámról korábban is, de nem voltam a rajongója. Most, ahogy a munkásságával behatóbban kezdtem foglalkozni, és ugye Tibor rengeteget mesél róla, megváltozott a róla kialakult képem. Régen azt gondoltam, hogy csak a Jethro Tullt és társaikat koppintja, mert csak felületesen ismertem. Később azonban lehullottak azok a fátylak, amelyek eltakarták előlem igazi értékeit, a minőségi dolgokat. Annak ellenére, hogy soha nem voltam a kommersz zene rajongója, az igényes muzsikák bizonyos részei, részletei mégis el voltak számomra takarva, egyszerűen elkerült ez a fajta zene, máson szocializálódtam.

Színpadon utoljára a jubileumi esteteken láttam őt Dunaszerdahelyen, és akkor már teljesen másképp tekintettem rá és másképp hallgattam őt. Akkor már nem voltak mellékgondolataim, addigra már „lejött” ugyanis, hogy mit képvisel, akkor ez a muzsika a fejemben már teljesen egyedien szólt. Most pedig, amikor foglalkoztam a dalaival, megint egy új dimenzióba léptem, hiszen már belülről is átérzem ezt a világot.

Török Ádám felvidéki barátai sok szeretettel várnak mindenkit csütörtökön, Martoson, hogy minél többen, közösen emlékezhessünk meg erről a csodálatos muzsikusról és csupaszív emberről.

+5 kép a galériában

Megosztás

Címkék

Üzenet az ég felé – Martoson

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre