Hétvégén AugusztusFeszt Rimaszombatban

2020. augusztus 5., 17:14
Virsinszky Tamás

Augusztus 8-án, szombaton rendezik meg Rimaszombatban az AugusztusFesztet, amely a szervezők elmondása szerint Gömör-Nógrád idei egyetlen nagy nyári fesztiváljának számít.

A koronavírus-járvány valóban nem kedvezett az idei fesztiválszezonnak. Rendre elmaradtak a különböző fellépések, táborok, koncertek. Rimaszombatban a már hagyományosnak mondható, és tavaly kétnapossá bővülő JúniusFesztet is el kellett halasztani, így a népszerű Kowalsky meg a Vega zenekar koncertje sem valósulhatott meg.

A szervezők azonban mindenképpen szerették volna kárpótolni a közönséget, ezért két hónappal később, más fellépő gárdával ugyan, de megtartják az eseményt.

Szombaton a rimaszombati szabadtéri színpadon (amfiteátrum) koncertet ad a magyar zenei szakma örökzöld és pótolhatatlan párosa, Korda György és Balázs Klári. Őket követi a Majka és Curtis rapper duóból Curtis, aki saját és a Majkával közös nagy slágereit is előadja. Az est fénypontja pedig a Magna Cum Laude látványelemekben gazdag nagykoncertje lesz, a napot végül egy meglepetésvendég DJ éjszakába nyúló afterpartyval zárja.

A fesztivál a vonatkozó higiéniai előírásokkal összhangban kerül megrendezésre, a bejáratnál kézfertőtlenítő eszközök lesznek kihelyezve, és mi a szájmaszk viselését is ajánljuk”

- közölte a Via Nova ICS és Baráti Körök-Gömör nevében Cziprusz Zoltán főszervező.

Kapunyitás szombaton 17 órától. Elővételes jegyek csütörtök estig, vagy a készlet erejéig még kaphatóak (12 euróért), a helyszínen 15 euróba kerülnek majd. A rendezvény a 12 éves kor alattiak számára ingyenes. Továbbá a Facebook közösségi oldalon egy megosztós nyereményjáték is zajlik, amelyen két belépőt sorsolnak ki azok között, akik megosztják az AugusztusFeszt oldalán található promóciós anyagokat. A szerdai és a pénteki sorsolásba még be lehet kapcsolódni a megosztással.

Kövesse facebook oldalunkat is!