2022. november 2., 20:00

Egy könyv az erdélyi magyar rockzene négy évtizedéről

2022. szeptember 8-án és 9-én konferenciát rendeztek Marosvásárhelyen a határon túli magyar könnyűzenéről. Ez a rendezvény ugyan csak a rendszerváltásig követte nyomon az erdélyi, a kárpátaljai, a vajdasági és a felvidéki könnyűzenei életet, s azt is nagy vonalakban, ennek ellenére a konferencia egyik legérdekesebb tanulsága az volt, hogy bár a sorsunk közös, a kultúra, s ezen belül a könnyűzene terepén mégis valamennyire másképpen alakultak dolgaink a történelmi és az aktuálpolitikai okok, illetve a szociális és földrajzi adottságok miatt.

Hézagpótló
Fotó: Lacza Gergely
A könyv címlapja

Nagyon érdekes összehasonlítani az elcsatolt nemzetrészek könnyűzenei fejlődéstörténetét. Amíg Vajdaságban kisebb volt a presszió, gyakorlatilag szabadon tevékenykedhettek a zenekarok, a nyugati lemezek jugoszláv licencben jelenhettek meg és így szabadon hozzáférhetőek voltak, addig Kárpátalján szinte a puszta létükért is meg kellett küzdeniük a zenészeknek és az együtteseknek.

Az erdélyi magyar könnyűzene a 60-as és 70-es évek fordulóján bizonyos kontroll mellett zöld utat kaphatott, de természetesen ott sem lehetett akármit, a rendszer határait nem volt ildomos feszegetni. A magyarul éneklő zenekaroknak azt tanácsolták, daloljanak inkább románul, mert úgy többet elérhetnek és természetesen az államnyelven könnyebben megjelenhetett egy hanglemez is. A hetvenes évek végére még érezhetőbb lett a pártállam „törődése”, szorosabb lett a hurok, de amíg a keleti blokk más államaiban a 80-as évekre már egyfajta szabadabb légkör uralkodott, addig Romániában a Ceaușescu-rezsim bekeményített. A magyar nyelvű tévé- és rádióműsorokat betiltották, magyar hanglemezek nem jelenhettek meg, a zenekarok nagy részét ellehetetlenítették, a „szekusok” aktivizálták magukat, gyakran előfordultak kihallgatások is.

Az első erdélyi rockzenekar
Fotó:  Archívum
Metropol Group

Utólag az is kiderült, hogy Erdély leghíresebb magyar zenekarának, a Metropol Groupnak a próbahelyiségében például poloskákat helyeztek el. A Rival és a Trans Express zenekarok tagja, Borza Péter a következőket nyilatkozta:

Egy kizárólag magyar gyerekekből álló zenekart, amelynek ráadásul több százas rajongótábora volt, nyilván szemmel tartottak. A klubot, ahol próbáltunk és koncerteztünk, folyamatosan ellenőrizték, és tanácsokat kaptunk arról, hogy a színpadon mit szabad, és mit nem szabad tenni.”

A marosvásárhelyi konferencián a (cseh)szlovákiai magyar könnyűzenét érintve nem véletlenül esett szó fáziskésésről, és a minap, az egyik előadó frissen megjelent könyvét olvasva rájöttem, hogy ez a fáziskésés a mai napig tart. Ezen a rendezvényen mutatták be ugyanis Zilahi Csaba Erdélyi Magyarock 19702010 című kötetét, és meg kellett állapítanom, hogy az anyaországgal és Erdéllyel ellentétben a Felvidéken nincs „rocktörténész” és nincs kizárólag könnyűzenével foglalkozó újságíró sem (a zenei szerkesztőt vagy zenei dramaturgot már hadd ne soroljuk ide). Hogy ezt hogyan meren ilyen bátran állítani? A válasz pofonegyszerű: Felvidéken ugyanis még semmilyen könyv nem jelent meg, amely kizárólag az itteni magyar könnyűzenével foglalkozik! Üde kivétel a somorjai és a város környéki zenei élettel foglalkozó, az AB-ART kiadó jóvoltából pár éve megjelent vékonyka kötet, melynek szerzője Strieženec Sándor, azonban ebben a könyvben nemcsak könnyűzenéről esik szó, és csupán egy mikrorégió zenei életéről kapunk áttekintést.

A könyv szerzője
Fotó:  szekelyhon.ro
Zilahi Csaba
A könyv szerzője, Zilahi Csaba maga is muzsikusként kezdte. A rendszerváltozás óta könnyűzenei szakújságíró és a Kolozsvári Rádió zenei szerkesztője és műsorvezetője. Nevéhez olyan rádióműsorok kötődnek, mint a Rockpanoráma, a Metálmánia, a Zenebona, a Rockmalom, az Észbontó és a Rock and Roll FM. A kolozsvári televízióban Klipp-Top, az RTV magyar adásában pedig Rocktáv címmel önálló műsora volt. Rockzenei újságíróként kéthetente illetve havonta jelentkező újságoldalakat szerkesztett az Európai Időben, a Krónikában és a kolozsvári Szabadságban. 2001-ben és az azt követő esztendőben ő volt az Erdélyi Gitártábor megálmodója és főszervezője, emellett számtalan könnyűzenei tehetségkutató zsűrijének tagja.

Az Erdélyi Magyarock egy keményborítós, igényes kivitelezésű, több mint 250 oldalas könyv, amely a kötet elején Rock and roll az „Aranykor” hajnalán címmel külön taglalja a „hőskort”, azaz az 1970 és 1980 közötti időszak legismertebb romániai magyar zenekarait és muzsikusait.

A hetvenes évek első felében a legendás Siculus fesztivál számított az erdélyi magyar Woodstocknak. 1969-ben indult a román televízió magyar adása, amelynek Boros Zoltán lett a zenei szerkesztője. A székelyudvarhelyi szervezők 1970-ben szervezték meg először a Siculus fesztivált és Boros Zoltántól is tanácsot kértek, hogy szerinte mit kéne csinálniuk? Ő azt felelte, hogy ugyan vannak zenészeink, énekeseink, de mind magyarországi dalokat énekelnek. Ezért nagyon fontos, hogy saját szerzeményekkel jelentkezzenek. A szervezők megfogadták a tanácsot és így született meg az erdélyi magyar könnyűzene.

Fontos fesztivál
Fotó:  Lacza Gergely
Siculus fesztivál
A Siculus fesztiválnak nagyon sokat köszönhet, mert addig nem is tudta az ember, hogy ha ír egy dalt, akkor az hogyan jusson el a közönséghez. Addig klubokban, művelődési házakban, vendéglőkben ismert nemzetközi és magyar(országi) slágereket énekeltek. Ez viszont már komoly kihívásnak számított, főleg ha a tévé is közvetítette”

– meséli Boros Zoltán.

A hetvenes években a táncdalnak is volt ünnepe, ez volt a Tavirózsa fesztivál, melyet a Rétyi Nyírben szerveztek meg, a Zenés Karaván pedig irodalmi feolvasásokkal tarkított zenés vándorrendezvény volt, amelyben főleg versmegzenésítések kaptak helyet, de számtalan zenei stílus képviseltette magát. Ez utóbbi egyszerre szeretett volna lenni szórakoztató és elgondolkodtató. Kapaszkodjunk meg, mert ezeket az eseményeket a televízió is közvetítette!

Nálunk a rendszerváltásig csak álmodozhattunk ilyesmiről, hiszen még a rádióban is csak azoknak a szerzeményeit sugározhatták, akik a lemezgyárnál vagy a rádiónál készítettek stúdiófelvételeket. Az 1980-as évekig jóformán csak Csík János és az Ars Musica verséneklő együttes volt ilyen, és egyedüli rock formációként 1990-ig pedig a Gravis. A huszadik században tájainkon ráadásul nem is létezett szlovákiai magyar előadókkal foglalkozó könnyűzenei műsor.

A kötet többi fejezete tájegységek szerint taglalja az ott működő együtteseket, így egy kívülálló térben is jobban el tudja helyezni őket. Ha az egyes régiókban nem is léteztek szigorúan vett zenészműhelyek, az olvasottakból kiderül, hogy egy adott városban vagy régióban működő zenekarok segítették egymást, az idősebbek gyakran kölcsönadták féltett hangszereiket is az ifjú titánoknak, akik ezt értékelték. A könyv egyes részei bemutatják a kolozsvári, a Maros menti, az udvarhelyszéki, a csíki és gyergyói, a háromszéki és a szilágysági illetve a határ menti csapatokat.

Örök dilemma, hogy egy ilyen jellegű könyvben hogyan viszonyulunk azokhoz a zenekarokhoz, amelyeknek nincsen saját repertoárjuk, illetve a határon túli zenekarok esetében specifikus lehet több dolog is: vannak zenekarok, amelyek magyar tagsággal magyarul énekelnek, vannak, amelyek magyar tagsággal románul vagy angolul, vannak, akik vegyes tagsággal magyarul (!), románul vagy angolul, illetve vannak magyar zenészek, akik ismertebb román zenekarokhoz csapódtak. Úgy gondolom, arra nincs jó recept, hogy ezek a szereplők milyen súllyal jelenjenek meg egy kötetben, de ha a kiadvány sok erényén kívül valamibe beleköthetek, akkor csak az lehet, hogy néhány esetben ezt a súlyozást kissé aránytalannak érzem.

Tudom, egy ilyen kötetet összeállítani irgalmatlan munka és nyilvánvalóan a forrásanyagok mennyisége és minősége is sokat nyomott a latban, ezért csodálkozom is rajta, hogy Csaba ezt önállóan fel merte vállalni. Voltak ugyan segítői a a kötet elkészítésében, és a több mint 30 éves rockzenei újságírói tapasztalat azért sokat segített, de egy ilyen munkának egyedül nekiállni nem kis bátorság, amiért mindenképpen jár a kalapemelés. Az interjúkkal, visszaemlékezésekkel és személyes megjegyzésekkel tarkított „rocktörténet” egy felvidéki olvasó számára is könnyen emészthető, érdekes információkkal és gyakran ismerősnek tűnő helyzetekkel, közjátékokkal tud szolgálni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.