Az energiaválság mellett a rendkívüli szárazság is sújtja a gazdákat – VIDEÓ
Mind télen, mind pedig tavasszal kevés volt a csapadék, éppen ezért a gazdák nem túl derűlátóak az idei terméssel kapcsolatban. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen hatással van a hazai gazdákra a szomszédságunkban dúló háború, a globális élelmezési válság és a szárazság.
Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke stábunknak elmondta, hogy Szlovákia a sűrűn vetett gabonából önellátó, sőt kivitelt is megvalósít, amely gazdaságilag megerősíti a helyzetüket.
Idén azonban több tényező is befolyásolja a mezőgazdaság befektetési és értékesítési helyzetét. Az energiaválság mellett a súlyos aszály is nehezíti a gazdák megélhetését.
Bíró Pál, a Búslaki Tangazdaság ügyvezető igazgatója elmondta, hogy elkerülhetetlen az árak kompenzálása, ám ez a lépés nem túl népszerű a felvásárlók körében. Sok esetben a legkedvezőbb árkalkuláció is felháborodást kelt, annak ellenére, hogy még mindig nem arányos a válsághelyzet okozta következményekkel.