2023. március 25., 18:00

A megyéért dolgozunk - Szövetségben a választókkal - VIDEÓ

A Szóbeszéd füleki stúdiójában Juhász Péter, Besztercebánya megye alelnöke és Cziprusz Zoltán elnöki megbízott a vendégünk, akikkel a déli leszakadó régió problémáit, illetve jövőbeni prioritásait boncolgattuk.

Videó:  ma7
A Szövetség kilenc magyar képviselőjével a legnagyobb klubot alkotja a megyei közgyűlésben, így minden remény megvan a hatékony munkára.

Juhász Péter, Besztercebánya megye alelnöke és Cziprusz Zoltán elnöki megbízott a beszélgetésben hangsúlyozta, a Szövetség ereje megkerülhetetlen a döntéshozatalban, így új lehetőségek nyílnak a határozottabb érdekképviseletre.

Az alelnök szerint egyre nagyobb a jelentősége a megyei döntéseknek, hiszen például az egészségügyi ellátás helyzete és a kórházreform tervezete megmutatta: ennek a kormánykoalíciónak a szereplése egy teljes káosz, és ennek a káosznak egy része az egészségügy.

Az egész folyamat több miniszter különböző lépésein keresztül jutott ebbe a szerencsétlen, remélhetően azonban nem végállomásba, hanem egy átmeneti helyzetbe. Legutóbb egy leköszönő miniszter döntött egyik napról a másikra 200 millió euró sorsáról, ami elfogadhatatlan.

A beszélgetésben a déli régió lehetőségeit is boncolgattuk. Tartsanak velünk!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.