2021. szeptember 20., 19:45

Anyám, ez ütött! – VIDEÓ

Mamma mia! akár ezt is mondhatnánk a Tsízió diákszínpad legújabb előadásának premierje után. A galántai gimnazisták alkotta csoport legújabb választása a Mamma Mia! musical feldolgozása volt, amivel kétségtelenül mély nyomot hagytak a közönségben, ismételten.

Fiatalos, lendületes, fesztelen előadás szemtanúi lehettek azok a nézők, akik szeptember derekán ültek a nézőközönség soraiba. Az előadást olyannyira várta a publikum, hogy pár óra alatt fogytak el a jegyek a bemutatóra, a nagy érdeklődésre és pozitív visszhangra való tekintettel pedig a következő hétvégén három előadást is tartott a Tsízió.

A Kodály Zoltán Gimnázium igazgatója, Marsall János a fellépés után vette magához a szót és elmondta a gyerekeknek, mennyire büszke rájuk és hálás azért, amiért öregbítik az iskola hírnevét. Hozzátette, ő maga legalább húsz évet fiatalodott. Gratulált a diákszínpad vezetőjének, Ollé Krisztina tanárnőnek is, aki kameráink előtt elmondta, hogy mennyi nehézség árán tudták színpadra vinni ezt az előadást, de látva a gyerekek szemében az örömöt és az elszántságot, egy pillanatig sem kételkedett benne, megérte-e a sok halasztás, próbatétel, újragondolás.

Renczés Viktória maga is a gimnázium növendéke volt, Budapesten tanul színjátszást és érdeklődve nézte az előadást, ami meg is hatotta.

Sok olyan színházban hiányzik az, ami itt most megszületett”

– mondta.

Az előadás közben spontán felkért nézőt is megkérdeztük, vajon ő beépített embere volt-e a diákoknak. A videóból kiderül, annyi azonban bizonyos, hogy hatalmas rajongója a Tsíziónak.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.