2023. június 5., 18:15

Soha nem volt ilyen egység a Szövetségen belül, már csak a munkára összpontosítunk - politikai kerekasztal-beszélgetés a JúniusFeszten - VIDEÓ

Közéleti vitafórummal kezdetét vette a rimaszombati JúniusFeszt. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy az elmúlt hetek politikai történései ellenére, vagy éppen azoknak köszönhetően a Szövetség párt egységesebb lett, mint korábban bármikor volt. A Ma7 médiacsalád stábja is jelen volt a fórumon, hogy az ott elhangzott gondolatok videó formájában is eljussanak a Szövetség egységében érdekelt emberekhez. Nézze velünk!

Videó:  ma7

A beszélgetést nagy érdeklődés övezte, hiszen az elmúlt hetek történései miatt a választók aggódtak, menyire erősen folytatja érdekképviseleti munkáját a Szövetség a Most-Híd platform szakadása után.

Az ,,Egységben a Szövetség!" mottóval meghirdetett beszélgetés résztvevői: Forró Krisztián, Gyimesi György, Agócs Gergely, Mag Fodor Enikő, valamint a Szövetség platformjainak elnökei: Berényi József (MKP), Orosz Örs (Összefogás), illetve Pál Attila (Híd), akit péntek délelőtt választottak meg a Szövetségben maradt Híd-platform elnökének.

A párt elnöke, valamint az egyes platformok vezetői szerint minden adott ahhoz, hogy teljes erővel és végre belső konfliktusok nélkül induljanak a választók bizalmáért a szeptemberi választásokon.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke az aktuális politikai helyzetről kijelentette, hogy

nem a párt szakadt szét, csupán abból önös érdekek mentén kiléptek egyes képviselők. Az ő távozásukkal végső soron pedig csak erősödött a Szövetség.

Berényi József hangsúlyozta,

Gyimesi felvételét a listára a józan ész diktálta, s a Szövetség továbbra is megmarad olyan gyűjtőpártnak, mint amilyen az MKP is az volt.

Orosz Örs, az Összefogás platform elnöke köszönetet mondott annak a 85-90% Most-Híd platformos párttagnak, akiknél a józan és a közös magyar képviselet iránti elkötelezettség győzött, és kifejezte meggyőződését, hogy

Azok maradtak itt, akik a megmaradás pártján állnak.

Gyimesi György kifejezte meggyőződését, hogy

Nincs más út, csak az egységes magyar képviselet lehetősége,

ezért is döntött úgy, hogy a Szövetség listájának 150-ik , és nem az Igor Matovič által felajánlott lista előkelő helyén méretteti meg magát a szeptemberi parlamenti választásokon.

A fórum résztvevői mindannyian kijelentették, a párt végre teljesen egységes, és belső vitáktól mentesen csak a vállalt kötelezettségük, a felvidéki magyarság és a térségben élő más nemzetiségű polgárok regionális érdekeinek érvényesítésére összpontosítják erejüket, hogy sikerrel vegyék a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-os akadályt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.