2020. december 3., 15:25

Csodasarok-átadás és iskolalátogatás a nemzeti összetartozás jegyében - VIDEÓVAL

Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Czimbalmosné Molnár Éva főosztályvezető december 3-án, a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában ünnepélyes keretek között adta át a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének a Nemzetpolitikai Államtitkárság által életre hívott Miénk a város! elnevezésű játék felvidéki nyerteseinek járó 22 Csodasarok-csomagot és a könyvajándékokat.

Galéria
+6 kép a galériában

Az immár nyolcadik alkalommal megtartott eseményen, amelyre a járványügyi helyzet miatt szűk körben került sor, személyesen csak két nyertes tanuló és kísérője: a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolából Bozsenyík Viktória és Soóky Marián igazgató, valamint a komáromi Jókai Mór Alapiskolából Vörös Csanád Péter és Vörös Mária nyugalmazott igazgató vehetett részt. A többi nyereményt majd az SZMPSZ juttatja el a győzteseknek.

Csodasarok-átadás és iskolalátogatás a nemzeti összetartozás jegyében
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnöke beszédében a már hagyományos összmagyar verseny közösségkovácsoló szerepét hangsúlyozta, hiszen a gyermekek életkorát szem előtt tartó, az értelemre és érzelemre egyaránt ható verseny során a kicsik egyazon cél érdekében együtt gondolkodhattak, ötletelhettek, nevethettek, izgulhattak a családtagjaikkal vagy a pedagógusaikkal, miközben átélték az összetartozás és együttlét örömét. 

_dsc9281.jpg

Potápi Árpád János államtitkár elmondta, hogy eddig is a magyar nemzetpolitika prioritását képezte a gyermekek és fiatalok sokrétű támogatása. Örvendetesnek tartja, hogy az idei hozzávetőleg 2,5 ezer feladatmegoldó között – az online módnak köszönhetően – nemcsak Kárpát-medencei, hanem távolabb élő magyarok is voltak. Ekképp a 2013-ban indult közösségi játék nemcsak több nemzedék képviselőit, hanem az egymástól távol, illetve diaszpórában élő magyarokat is összekötötte, méltó módon a Nemzeti Összetartozás Emlékévéhez.

Videó:  ma7
_dsc0816.jpg

A legügyesebb feladatmegoldók 115 Csodasarkat nyertek az iskolai közösségüknek. A Felvidéken újabban 22 oktatási intézmény gazdagodott a különféle korszerű játékokat és könyveket is tartalmazó csomaggal, amely – az államtitkár szavai szerint – az időzítés miatt akár Mikulás napi csomagnak is tekinthető. Továbbá könyvekkel jutalmazták azt a 44 gyermeket, akik a legsikeresebb egyéni versenyzőknek bizonyultak. Az államtitkár a közreműködésért köszönetet mondott az SZMPSZ-nek, az iskolaigazgatóknak és az önkormányzatoknak. Az utóbbiak részéről Keszegh Béla, Komárom polgármestere vett részt az ünnepségen, a Bethlen Gábor Alapot pedig Czibula Ádám felvidéki igazgató képviselte.

Mivel az eseményre a járványügyi helyzet miatt szűk körben került sor, közreadjuk a helyszínen rögzített képsorokat.

Videó:  ma7
_dsc0845.jpg

Mielőtt a két jelen levő kisdiák átvehette jutalmát, az államtitkár kijelentette, 2021 a Nemzeti Újrakezdés Éve lesz, amely során a már korábban jól bevált programokat felújítják és újakkal egészítik ki. A vendégek az átadást követően látogatást tettek a magyar kormány közel 420 millió forintos, vagyis hozzávetőleg 1,16 millió eurós támogatásából 2020 decembere és 2021 novembere között megújult Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában.

_dsc0850.jpg

Az iskolavezetéssel folytatott kötetlen eszmecsere, illetve az épületben tett látogatás során Majer Péter igazgató köszönetet mondott a jelentős támogatásért, amit az „Eötvös“ elsősorban azzal érdemelt ki, hogy a város legdinamikusabban fejlődő alapiskolája. A családok részéről folyamatosan növekvő érdeklődés mutatkozik az oktatás nívóját emelő újdonságokkal gyakran előrukkoló, sokféle pályázási lehetőséget kiaknázó intézmény iránt.

_dsc9275.jpg

Az 1984-ben emelt iskola falai között folyó hatékony munka legjobb visszaigazolása az a tény, hogy az elmúlt öt év alatt hozzávetőleg 50-nel nőtt a diáklétszáma, amely az idei tanévben 473.

 

Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.