2026. július 16., 18:00

Mikor a falu neveli a gyereket, a Manócska táborban jártunk - VIDEÓ

A gyerekeknek a nyár egyet jelent a játékkal és a kalandokkal. De mi a helyzet az anyukákkal? Egy kisgyermek mellett sokan érzik úgy, hogy beszűkülnek a mindennapok, ezért felbecsülhetetlen értékűvé válik egy olyan közösség, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is jól érezhetik magukat. A Manócska tábor idén ünnepli ötödik születésnapját, megnéztük, miért térnek vissza évről évre a családok.

Kelemen Kata, a tábor főszervezője elmondta, hogy a világjárvány után szükségét érezte annak, hogy a méginkább bezárkózott édesanyák kicsit nyissanak egymás felé. 

A tábor titka szerinte mindenképpen az lehet, hogy hasonló értékrendű és rezgésű családok találkoznak, akik egymás válláról veszik le a terheket erre a három napra. 

Jótündérek segítik azt, hogy a mindennapjaikat otthon töltő, leginkább anyukák, fellélegezhessenek, beszélgessenek, vagy épp csak zavartalanul fogyaszthassák el az ebédjüket, vagy a már ilyen életszakaszban luxusnak számító kávét is akár. 

Az édesanyák arról számoltak be, hogy ez a tér biztonságos és megtartó. Olyan, amilyenre valamennyiüknek szükségük van. 

manocska_tabor_szeli_2026_07_00037
Galéria
+16 kép a galériában
Megosztás
Címkék