A szlovák közszolgálati rádió és televízió összevonását követően úgy tűnt, veszélybe került a Pátria Rádió szilveszteri műsora. A Thália Színház jóvoltából mégis lesz rádiókabaré.
RIMASZOMBAT. Kedden koraeste mintegy háromszáz fős tömeg gyűlt össze Rimaszombat történelmi főterén az állampolgárságától megfosztott Tamás Ilonka nénit támogató szimpátiatüntetésen.
Folytatnák a Garam-menti kisváros Zselíz tulajdonában lévő Esterházy kastély felújítását. Az egykor szebb napokat látott kastély tatarozását megkezdték ugyan, de nem folytatják.
A dunaszerdahelyi kórházban a napokban megjelent a műszaki-biztonsági feliratok mellett azok magyar fordítása, elősegítve a teljes kétnyelvűség érvényesítését.
KASSA. A megszokottnál szerényebb Kassa karácsonyi díszvilágítása, és a hagyományos karácsonyi vásáron is kevesebb az utcai árus, mint az előző években. A negyedmilliós városban az emberek érzik, valami megváltozott a világban.
Pénteken, december 9-én az Ifjú Szívek a komáromi Jókai Színházban szerepelt. A fennállása tizedik évfordulóját ünneplő csoport az Ördög tánca című produkcióval lépett fel.
A népi örökség, mint a jövő záloga című rendezvényen a népi hagyományok szerepére és fontosságára hívták fel a figyelmet.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Diószegen tartotta meg éves konferenciáját.
GÖMÖRHORKA. Karácsonyi készülődés és hitben való elmélyülés. Ez volt a célja a hétvégén befejeződott Gömöri Evangelizációs Estéknek.
Csallóközaranyoson, a Koczán Mór Alapiskolában az utóbbi négy évben kicsit másképp várják a karácsonyt, mint azelőtt. Az utolsó tanítási napon ugyanis karácsonyi szeretetvendégséget tartanak.
Az orvosi vény december elsejétől nem feltétlenül a gyógyszer nevét tartalmazza, hanem a hatóanyagot. Így a beteg maga dönti el, a neki alkalmas gyógyszerekből az olcsóbbat vagy a drágábbat veszi meg.
A szlovák hatóságok ismét kérik Gubík László, Dolník Erzsébet és Kassai Gyula okmányait
A révkomáromi Jókai Színházba hóesésben érkezett meg a Mikulás Szegény Dzsoni és Árnika előadása után.
Az egy éve megalakult csallóközi slow food mozgalom másodszor tartott bemutatót és kóstolót a régió tradicionális ételeiből Dunaszerdahely egyik éttermében.
A vállalkozóknak alig pár hetük két maradt arra, hogy régi kasszáikat új, fiskális memóriával felszerelt elektronikus pénztárgépekre cseréljék.
A révkomáromi sportcsarnokban az elmúlt hétvégén tizennegyedik alkalommal rendeztek tánccal, énekszóval és szorgos kézi munkával egybekötött karácsonyváró ünnepséget.
Az elmúlt napokban nyitották meg a Világok vára című nemzetközi fotómüvészeti kiállítást a Füleki Városi Honismereti Múzeumban.
Jubileumi betlehemes fesztivált rendeztek a hét végén a Kassa-vidéki járásban fekvő Jánokon. Az idén 4 ország 18 betlehemes csapata mutatkozott be a kis településen.
150. helyen indul az MKP választási listáján Samu István gútai tanár, aki a munkahelyteremtést és az oktatást kiemelkedő jelentőségűnek tartja a felvidéki magyarság megmaradása szempontjából.
A vízhiány sok család életét megkeseríti Bozitán. A faluban nincs vezetékes ivóvíz, itt saját kutakat használnak az emberek. A vízszint azonban mindenhol apad.
ROZSNYÓ. Egyedi, természetes anyagokból készült tárgyak láthatók a rozsnyói Bányamúzeum Képzőművészeti galériájában nyílt Karácsonyi kiállításon és vásáron.
A 23 éves rimaszombati Ciprusz Zoltán 149-es szám alatt indul az MKP választási listáján.
POZSONY. Felavatták a pozsonyi Apácapálya (Panenská) utca 27 szám alatt Petőfi Sándor emléktábláját. Az 111 évvel ezelőtt elhelyezett Petőfi-tábla a második világháború után rejtélyes körülmények között eltűnt, az eredeti szöveg azonban fennmaradt.
Több tucat egyéni vállalkozó és cég vehette át az elmúlt héten a Korrekt Partner védjegyet Gyöngyösön.
Korábbra várták, de végül mikulási ajándékként megérkezett Fülekre az Európai Únió segélycsomagja.
RÉVKOMÁROM.Vasárnap délben kíváncsiskodók hada lepte el a révkomáromi vasútállomás peronját, ahová berobogott a történelmi érdekességnek számító Albatrosz gőzmozdonnyal maga a Mikulás.
POZSONY. Érdekes összehasonlítást tett közzé Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke. A politikus számadatokkal igazolta, hogy az európai közlekedési folyosók szlovákiai szakaszait nem fejlesztik arányosan.
LAKITELEK. Mathiász János bronzból készült mellszobrát szombaton, a világhírű szőlőnemesítő halálának kilencvenedik évfordulóján avatták fel a Lakiteleki Népfőiskola szoborkertjében.