A holokausztra emlékeztek Révkomáromban
A Komáromi Zsidó Hitközség tagjai szerint a holokausztra való emlékezés és a téma oktatása egyaránt fontos. "Egyre többen jönnek olyan kijelentésekkel, amelyek nemcsak simán antiszemiták, hanem akár már holokauszt-tagadók is. Azt gondolom, hogy mindenképpen reagálni kell. Szerintünk az egyetlen értelmes reakció az oktatás és a nyitott programokkal való reagálás. Ezért is készült el az oktatási programunk." - mondta portálunknak Paszternák Tamás, a Komáromi Zsidó Hitközség koordinátora.
A megemlékezés keretében két előadást hallgathattak meg a résztvevők. Az első a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészettudományi Karán folyó holokauszt-oktatásról szólt és a téma kutatását ismertette. Veronika Slneková egyetemi oktató szerint az 1938 után Magyarországhoz visszacsatolt terület iránt kevésbé érdeklődnek a történészek. "Ennek oka az, hogy ezek a területek Magyarország részévé váltak, és a zsidó kérdés megoldása a magyar törvények szerint történt. Ennek következtében a levéltári anyagok leginkább magyar levéltárakba kerültek. Egy részük szlovák levéltárakban is megtalálható, de ez az anyag részleges és nagyon hiányos. Nem beszélve arról, hogy ennek a területnek a kutatása kétnyelvű kutatót igényel" - magyarázta portálunknak a szakember.
A Holokauszt Emléknap második előadásában Kádár Gábor budapesti történész beszélt a magyarországi holokausztról. A megemlékezés gyertyagyújtással ért véget a zsinagógában. A második világháború előtt Komáromban több mint kétezer zsidó élt. A koncentrációs táborokból 1922 személy nem tért vissza.
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ
