A legszebb hely az, ahol élünk - vallja a világutazó, aki megküzdött a koronavírus-fertőzéssel.
A válságkezelés módozatairól nincs egységes elképzelés a kormányban, folyik az útkeresés.
A várhatóan őszig elhúzódó válság jelentősen visszaveti majd a gazdaságot. A kérdés az, hogy hogyan építhetünk fel egy új, működőképesebb rendszert.
A most induló sorozattal, amelyet a vajdasági Pannon RTV készített, Radnóti Miklós előtt hajtunk fejet.
Közvetítés a dunaszerdahelyi templomból.
A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt továbbra sem látogathatók a templomok egész Szlovákiában, ezért ismét online közvetítünk istentiszteletet Komáromból.
Egy vérből.
A jelenlegi válságkezelő intézkedések nem oldják meg az önkormányzatokra nehezedő terheket.
Az életünk soha nem látott módon változott meg.
A korábban elindított nemzetpolitikai programok zajlanak, a kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel ugyanakkor számos, az idei évre tervezett program módosul.
Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke köszöntette a felvidéki pedagógusokat.
A középpontban sajnos ismét a koronavírus áll.
Mivel kevés a jegyük, osztályzat helyett ezért most először szóbeli értékelést kaphatnak a tanév végén a gyerekek.
A vírus terjedése újabb fázisba lépett, ezért a megelőzés és az elővigyázatosság most még fontosabb lett.
Nem szabad melléjük állnunk, hanem a REMÉNY mellé, és akkor az lesz az IGAZ!
A járvány idején.
A jelenlegi nehéz helyzetben sem engedi el az anyaország a határon túliak kezét.
A zenei koncertek, táncházak most szünetelnek, ezért egy minőségi virtuális táncházba hívjuk Önöket.
E heti adásunk két központi témája a Matovič-kormány hivatalba lépése és az országban tomboló koronavírus-járvány.