cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2024. május 29., 08:34

Viszlát, gimi!

Megyek Dunaszerdahely sétálóutcájában és nem tudok betelni a virágzó hársfák illatával. Olyan, mintha a földi a paradicsomban volna az ember. Ezeket az árnyat adó hatalmas, illatozó fákat a Jóisten bizonyára jókedvében teremthette… És eszembe jut, de érdekes, minden évben hársvirágzásra esik az érettségik időszaka is. Ezek is csodás napok a legtöbb végzős számára, még ha talán nehezek is.

érettségi, írásbeli érettségi
Fotó: TASR

Az üzletek kirakatában már ott díszelegnek a tablók. Jólesik meg-megállni mellettük és ismerős arcokat felfedezni rajtuk. A Z-generáció tagjai lépnek be éppen a nagybetűs életbe. Most már a teljes felelősség az övék, ha rossz döntést hoznak. Helyt kell állniuk a munkaerőpiacon, vagy az egyetemeken. A kamaszkornak egyszer s mindörökre vége. Valami új kezdődik.

De előtte még ki kell tenni a mondat végére a pontot! Egy parádés érettségivel. Egy olyan vizsgával, ahol a diák bebizonyíthatja, nem hiába koptatta iskolája padjait. Magához képest a maximumot illendő nyújtania. Kellemes megleptetést is okozhat tanárainak. A vizsgabizottság tagjai nem azért ülnek vele szemben, hogy megalázzák, megbuktassák, tönkre tegyék. Ők támpontokat, mankót adhatnak neki, ha elakadása van. Arra kíváncsiak, amit tud, és nem arra, amit nem.

Danke Fräulein! Mind mai napig fülembe csengenek a vizsgabizottság elnökének szavai, amikor befejeztem a német szóbelit. Kaptam hozzá mosolyt is. Te nem mehetsz be a magyar érettségire! közölte velem határozottan szépemlékű osztályfőnököm. Mintha sejtette volna, hogy részvételi szándékom nem volt teljesen tisztességes. Súgás végett ültem volna be a terembe…

Talán még azt is fel tudnám idézni, ahogy izzadt ujjaimmal csavargattam a zöld abrosz csücskét, miközben próbáltam a lehető legtöbb okosságot a papírra vetni, hogy mikor felelésre kerül a sor, ne okozzak csalódást. Se nekik, se magamnak.

Nem lehet feledni a büfé hangulatát sem. Szüleink felváltva, kettesével-hármasával teljesítettek szolgálatot, hogy üdítővel, kávéval, szendvicsekkel, sütivel kényeztessenek bennünket és öntsék belénk a lelket. Adjatok csak egy kis édességet az agysejteknek, szeretik azok a cukrot! Ez volt a jelszó, és mi engedelmeskedtünk, miközben a megmérettetésre várakoztunk. Izgalommal fogadtuk azt, aki már túlesett a vizsgán. Melyik tételt húztad? Micsoda? Az ötöst? Azt az egyet, amit tudtál? Ekkora szerencsét! Csajok, nem fogjátok elhinni, kihúztam Az ember tragédiáját. Csak ezt az egyet nem akartam…

A sírókat vigasztaltuk, az örömködőkkel együtt örültünk. Eufórikus napok voltak, az biztos. Felejthetetlenek. Most, amikor egyre hangosabban temetik az érettségit – mondván divatjamúlt, minek még egyszer vizsgázni abból, amiből már felelt, dolgozatot írt a gyerek – nekem mindig az jut az eszembe, de jó is volt. Felejthetetlen élmény és tapasztalás. Nagyrészt idegen emberek előtt kivágni a rezet, megmutatni, ki vagyok én, mit tudok én… Lássuk csak, miből is lesz a cserebogár! A végén talán még egy kis büszkeséget is éreztünk. És nagyon összetartottunk.

Mostantól már magad intézed az ügyeidet, felnőtt vagy! mondta anyukám az érettségi után. Alig tizennyolc voltam akkor…. Ez pedig nem mást jelentett, minthogy sem hivatalban, se másutt nem intézkedtek helyettem, sehová sem kísérgettek. Magam kerestem a munkahelyemet is, miután elsőre nem vettek fel az egyetemre. Kínok kínját álltam ki, mikor fel kellett hívnom a cég személyzeti osztályának vezetőjét, és szlovákul kellett elmakognom, mi járatban vagyok. Hogy kéne egy kis munka! Aztán bemenni elbeszélgetésre… Ezek komoly próbatételek voltak, de ma már úgy gondolom, nagyon kellettek.

Ha körbenézünk, a nyugtató hatású zöld szín ezer árnyalatával találkozhatunk most. Teljes pompájában ragyog a természet. Minden azt hirdeti, ez élet győzött, semmi sem lehetetlen. A középiskolák és gimnáziumok végzős diákjai is zöld színű abroszokkal letakart padokon körmölik jegyzeteiket, azok mellett ülve kell bizonyítaniuk rátermettségüket, tudásukat. Mi mást is kívánhatnánk nekik, mint sok sikert és aztán érzékeny búcsút alma materüktől. Viszlát, gimi, szervusz, nagybetűs élet!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.