2021. január 29., 09:20

Vierka meg Annuska

Lehet, hogy sokan elfelejtették, lapozzunk hát vissza. Tavaly novemberben Magyarország 150 lélegeztetőgépet küldött Csehországnak. (Gyorsan tegyük hozzá, hogy az ötvenszer nagyobb súlyú Európai Unió 30-at.) Andrej Babiš cseh kormányfő megköszönte Magyarországnak a baráti segítséget.

Fotó: Facebook
Donáth Anna ezt később kitörölte

Akkor felvetettük a kételyt, vajon Věra Jourová, az Európai Bizottság cseh biztosa küld-e egy köszönetnek is értelmezhető vakkantást Orbán Viktornak, amiért segítő kezet nyújtott a szorult helyzetben levő cseh népnek Esetleg gondolkodóba esik, és elnézést kér a sorozatos rágalmakért,

az alaptalan és ocsmány hazugságokért, amelyekkel a magyar kormányfőt, sőt a magyar népet illette az első perctől fogva, hogy ülepét beletottyantotta a biztosi bársonyszékbe?

Pedig Orbán Viktor vállalta annak az ódiumát is, hogy a fejével virtuálisan focizó balliberális ellenzék kórusban óbégatott, miért vásárolt a kormány annyi gépet, ha elosztogatja. Mert a magyarországi ellenzék természetesen a magyar nép érdekeit védi éjjel-nappal a sáncokon, az éjszaka kellős közepén is azt sikoltozza, a legédesdedebb álmából felriadva: Jaj, az adóforintjaink!

Nos, Jourová válasza, ha kissé megkésve is, két hónap után megérkezett. Igaz, nem olyan formában, ahogyan elvárható lett volna. Jourová nemes egyszerűséggel elkaszálta a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést. Ez volt a nagyszerű és hálatelt válasz a cseh nemzetiségű európai politikustól Budapestnek.

Merthogy nevezett asszonyság az uniós jogalkotás harcos vezetője, aki szívén viseli minden kisebbség sorsát. Természetesen elsősorban annak deviáns és keresztényellenes hadoszlopait.

Akárhogyan is, a Minority SafePack merev elutasítása mögött nem tudom kizárni az emberi rosszindulatot. A kisebbségvédelmi kezdeményezést ugyanis az Európai Parlament elsöprő többséggel elfogadta, márpedig az egyre inkább kirajzolódó paktum szerint az EP és az EB egy libikókán hintázik. Elsősorban két embert látok magam előtt: Věra Jourovát és Donáth Annát.

Nem kell hozzá ugyanis nagy fantázia, hogy elképzeljük: miután Európa őshonos kisebbségei minden követ megmozgattak a Minority SafePack sikeréért, és össze is gyűjtöttek több mint egymillió aláírást, Vierka meg Annuska kénytelen volt akcióba lépni.

Összedugták hát a kis buksi fejüket, és meghányták-vetették, hogy mivel a kezdeményezés köztudomásúan Magyarországnak a szívügye, rövid úton el kell gáncsolni. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra.

Rúgnak egyet a magyar kormányon és Orbán Viktoron, ráadásul ellene fordítják a többi őshonost. A feladatot, mivel ők csapatjátékosok, megosztották: Vierka elutasított, Annuska pedig megindokolta. Kikotyogta, hogy mindez „másképp is végződhetett volna, ha Orbán Viktor nem lenne Európa fekete báránya”. Pedig hát tudjuk, hogy az. El van szigetelődve, meg „erős ember” is, mondta a minap éppen Obama.

Ergo: azt kell kommunikálni, hogy Orbán Viktoré a kudarc!

Mert ha mondjuk a Dobrev Klárika férje állt volna az ötlet mögött, minden bizonnyal világraszóló sikert aratott volna. (Ezzel csak az a gond, hogy Szemkilövő Ferencnek soha a büdös életben nem lesznek ilyen ötletei.) Európa összes őshonos kisebbsége, a lappoktól a galegókig, tessék Orbánt ócsárolni!

Adott ugyan néhány párhuzam.

Nehéz például elképzelni, hogy létezik az, hogy mondjuk a katalán vezetők durva meghurcolását, bebörtönzését és a katalán tüntetők megverését nem tudták Orbán Viktor nyakába varrni?

Lehet, hogy egyszer ennek is megkapjuk a magyarázatát, mert ha bosszúról és a jogok aláásásáról van szó, a Jourová által vezetett igazságkommandó fantáziája nem ismer lehetetlent.

Ismét nyertünk némi betekintést az Európai Bizottság boszorkánykonyhájába, hogyan is működnek ott a dolgok. A bizottsági fejekben szó sincs elvekről és fennkölt népképviseletről. Ne adj' Isten, jogról! Olyan pragmatikus emberek ülnek ott, akik nem álmodoznak, hanem cselekszenek. Általában megbízóik, a (természetesen nem létező) háttérhatalom érdekei szerint.

Persze, ne felejtsük megemlíteni a gyökereket: Vierka a hazaáruló, Közép-Európát szétrobbantó Beneš Eduárdnak a szellemi örököse, Annuska meg Kun Béláéknak a szellemi fogyatéka.

Megjelent a Magyar7 2021/4. számában.

Megosztás
Címkék