Véleményterror után

A válasz megdöbbentő. A nő előbb értetlenkedik, nem is érti, mit akarok, milyen új magyar lapot kérek rajta számon, majd vörös fejjel, idegesen, szinte kia­bálva hadarja, ha meg akarom ölni, akkor csak hozassak ide még egy magyar lapot, nincs még elég! Mikor az eddigieket sem látja át, azt sem tudja, mit takar a címük, a nevüket ki sem tudja ejteni, csak a sok munka van velük. Ha a halálát akarom, akkor jöhet a lap, üvölti a számtalan német és angol kiadvány között. Azokban valószínűleg perfekt. Már mindenki minket néz, és ugyan életpárti vagyok, de azért azt nem hagyom ki, hogy nem kiejteni és ragozni kell, eladni is elég lenne, s én is elhadarom neki a magyar vásárlók pénzéből is él című kis opuszomat.

A napokban arra vitt az utam, s meglepődve láttam, lapunk a lehető legjobb helyre van kitéve. Pillantásunk összeakad, egyértelmű, az eladó is megismer. A lapra mutatok – nyelvet azért mégsem öltök, azt megteszi helyettem a címlapunk, csak biccentek. Ő él, s mi is vagyunk. Már nála is.

Az elmúlt hetek azonban azt is megmutatták, nem csupán mi „öljük” az újságárust. Vannak, akik ölnének szavakkal minket is – ha tudnának. Mert akadnak olyanok, akik nem tudják elfogadni, hogy vagyunk, nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a média­tér kinyílt. Abban az agyonliberális világukban nem bírják elviselni, hogy más vélemény is van, mint az övék. Hangos átkokkal és ocsmány szavakkal, érvek nélkül próbálnak karaktergyilkolni, lapunkat a pálya szélére tolni, véleményük mindenhatóságával véleményünket megkérdőjelezni. Bennünket kirekesztőként beállítva kirekeszteni, az igazság bajnokaként tetszelegve, píszíségről hadoválva, minden tárgyilagosságot nélkülözve, zavaros‑zavarodott zagyvasággal, indulatoktól túlfűtötten. A kulturáltság nevében kulturálatlanul, ha kell trágárul, hisz van ennek követője, akármennyi.

Persze, az idegesség érthető, konkurenciától mentes terepen könnyebb az élet. A vélemény is messzebbre hallatszik, ha nincs, aki ellentmondjon, manipulálni is könnyebb, ha csak egy szólam tölti ki a teret. Csakhogy a valóságot elfedő, manipulált világ megroggyanhat, ha egy más hang is utat követel magának.

A dolgok néven nevezése máris sokak szemét csípi, mint ahogy a konzervatív értékekhez való ragaszkodásunk is alpári reakciókat tud kiváltani. Mi azért akkor is következetesek maradunk értékrendünkben, ha a felszított, megvezetett közhangulat ennek nem is mindig kedvez. És nem hunyunk szemet a politika mutyizása fölött sem, mérjék azt euróban, sóderben, kompban vagy útkilométerekben, s a teljesítmény nélküli, hatalmukhoz ragadt pöffeteg hazugokat se kíméljük.

A liberális „szabadság” évekig bénítóan hatott, politikát és véleményt diktált, ha kellett, a közösség elleni lépéseknek is hátszelet biztosított. Eldöntötte, mi jó és ki a rossz. De a dolgok lassan a helyükre kerülnek. El kell fogadni, politikai valóságunkról, közállapotainkról az eddiginél árnyaltabb képet is lehet mutatni, hogy kiderüljön, bizony van, hogy meztelen a király.

Megosztott világban persze sok mindent szabad, a véleményharcnak nincsenek szabályai. Van, aki az eszközökben sem válogat. Ám legyen! Küzdjön meg mindenki az elveiért, meggyőződéséért és követőiért. Ki átokkal, ki emberi szóval. Mi az utób­biért nyúlunk.

A cikk a Magyar7 hetilap 2018/16. számában jelent meg.