2020. július 2., 20:31

Vékony jégen, avagy Boris Kollártól függ a kormánykoalíció jövője?

A kormánykoalíció nem tűnik egységesnek. Az egy héttel ezelőtt kirobbant plágiumbotrány már rég megoldódhatott volna, azonban ez az ügy akár végzetes rombolással is járhat. Tényleg veszélyben a kormánykoalíció?

Fotó: TASR

Az elmúlt hetek viszonylag nyugodt körülmények között zajlottak a koalíció háza táján. A kormány első száz napját az összes tárcavezető pozitívan értékelte, a szakemberek és elemzők, de még néhány ellenzéki politikus is viszonylag pozitívan nyilatkozott a kormány eddigi munkájáról. A házelnök, Boris Kollár (Sme rodina) szakdolgozata körül kialakult botrány azonban még mindig a közbeszéd egyik legforróbb témája, éppen ezért kezd veszélyessé válni a koalíció számára.

Matovič sajátos értelmezése

A OĽaNO sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy mindenféle botrányt el kell ítélni. Az ő olvasatukban ezt úgy kell értelmezni, a tolvajok meglakolnak, a törvény mindenkire vonatkozik, és senki nem bújhat ki a büntetés alól. Korábbi írásomban kifejtettem, Matovič nem viselkedett államférfiként, a helyzetet a maga sajátos módon igyekszik megoldani. Most azt látjuk, az eseményt a saját szája íze szerint értelmezi, a közbeszédben pedig azt a narratívát propagálja, mely szerint a felsőoktatásban kell keresni a probléma gyökerét.

A felelősséget ilyen értelemben az oktatásügyi miniszterre és az igazságügyi minisztériumra hárítja, mindegy neki, hogyan oldják meg, csak legyenek ők az ítélethozók, lényeg, hogy ők kezeljék a kényes szituációt. Matovič ezzel azt kommunikálja, továbbra is mindent megtesznek a korrupció felszámolása érdekében.

A politikai kultúra eltérő formái

Ha szemfülesek vagyunk, akkor a koalíción belül megfigyelhetünk egy kisebbfajta törésvonalat, illetve láthatjuk, hogy az OĽaNO és a Sme rodina holdudvarra máshogy értelmezi a politikai kultúra mibenlétét.

Érthető, hogy az OĽaNO számára fontos a kormánykoalíció megtartása, ezért mindent megtesznek azért, hogy a gépezet továbbra is működjön.

A választóiknak is eladható ez a fajta hozzáállás és politikafelfogás, ők elhiszik Matovičékról azt, hogy a nagyobb jó érdekében küldetésük és feladatuk megtisztítani az országot a maffiától és a korrupciótól.

A kormányfő kommunikációja meggyőző. A választói pedig hisznek neki, és őket nem érdekli, hogy mások mellett a házelnöknek is példát kellene mutatnia ebben a kérdésben. A szabályok mindenkire vonatkoznak, tehát ha a házelnök nem viseli az egyetemi titulusát, akkor az se viselje, aki nem törvényes úton szerezte meg diplomáját. Ezzel pedig el is van magyarázva a korrupcióellenes harc lényege.

A kormányon belül azonban vannak olyan képviselők, akik másképp vélekednek erről a kérdésről. Az SaS és a Za ľudí felelősségteljesebbb álláspontot képviselnek. A minőségibb politikai kultúra jegyében elengedhetetlennek tartják a személyi felelősségre vonást, ezzel is azt jelezve, máshogy képzelik el a szlovákiai politizálást, mint az előző kormányok.

A választóik felé az őszinte és felelősségteljes változás üzenetét hangoztatják.

A SaS és a Za ľudí álláspontja azonban egyidejűleg naiv is, ez pedig könnyen támadási felületté válhat. A megfelelő kommunikációval Matovičék könnyen őket teheti felelőssé. Elég azt hangoztatni, hogy a koalíció egységét veszélyeztetik, ezért a magasabb cél érdekében fontolják meg az álláspontjukat.

Az SaS-nek és a Za ľudí-nak is prioritást jelent a kormányban való részvétel, ugyanakkor alapfeltétel Boris Kollár személyes felelősségre vonása. A probléma pedig pontosan itt van: Boris Kollár álmodni sem mert arról, hogy egyszer házelnök lesz.

Az esetleges lemondását személyes tragédiaként élné meg, így nehezen képzelhetjük el róla, hogy feláldozná magát a koalíció és a politikai kultúra érdekében.

A Sme rodina Boris Kollár személyes projektje, a párt apa nélkül elveszne a rengetegben. A jobboldali kormányok stabilitása sosem állt erős lábakon, a koalíció esetleges felbomlása könnyen megpecsételhetné az érdekelt pártok jövőjét. A három kormánypárt emiatt kizárja a kormányból való távozást, s erre vélhetően tényleg csak végső esetben szánják rá magukat.

A Sme rodina azonban ezt megteheti, most Boris Kollár osztja a lapokat, és jelenleg az ő bajuszát rángatják. A Za ľudí és a SaS ebben a történetben szenvedő alanyok, bármilyen döntés is születik, bele kell törődniük. Boris Kollár erős pozícióban van, tőle függ az egész kormány sorsa. A dolgok alakulásába a kormányfő az, aki leginkább beleszólhat, ne feledjük, kiszámíthatatlansága nem ismer határokat. Ha valaki, akkor csak ő tud hatni a házelnökre.

Kérdés, lesz-e hozzá bátorsága?

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.