Valami véget ér…
… s valami kezdődik. Talán így lehetne tömören megfogalmazni a közelgő érettségi vizsgákat. A felnőtté válás küszöbét. Mert még mindig az, valahol. Még akkor is, ha a mai generációk talán kicsit később érnek, mint a korábbiak. Az első végzősök pénteken már el is ballagtak és akadémiai hetüket töltik. Bújják a könyveket. Kemény napok ezek, egy utolsó nekifutás a megmutatom, mit tudok előtt. Jövő héten pedig már a zöld asztal mellett adnak számot mindarról, amit megtanultak.
Az, hogy valaki érettségizik, korántsem jelenti azt, hogy valaki valóban érett, felnőtt, feje lágya benőtt. És júliustól már úgy is viselkedik. Mióta világ a világ, talán sosem volt ez így. Csak lezárul egy életszakasz. Mondhatnánk, végleg véget ér a gyermekkor. Kezdődik a nagybetűs élet. Legalábbis azok számára, akik dolgozni mennek, és nem tanulnak tovább. Aki egyetemista lesz, annak jön a kegyelmi állapot, hogy néhány évig lehet még félig felnőtt, még nem szakad annyi felelősség a nyakába.
Az érettségi egy sarokkő. Ha úgy tetszik, egy miheztartási pont. Egy életszakasz lezárása. Ezt jelképezi a ballagás, mely mindenkinek könnyeket csal a szemébe. Búcsú az iskolától, búcsú az önfeledt gyermekléttől. De egyben vágyakozás egy új, más élet után is. A sok izgalmat jelentő jövő reménye.
Az utóbbi időben sokan vitatják, szükség van-e még egyáltalán erre ez elavult „tesztelési módszerre”. Minek vizsgázik a diák ugyanabból, amiből a négy-öt év során dolgozatokat, felmérőket írt, vagy éppen felelt és azokért osztályzatokat is kapott? Miért kell őket stresszelni, bizottság elé citálni? Más módszerekkel is lehetne szűrni, hogy valójában mit is tud…
Lehet, hogy régimódi vagyok, de azt gondolom, a mai keveset olvasó, kütyüs nemzedékeknek talán még sokkal inkább szükségük van az ilyen fajta megmérettetésre, mint egykor szüleiknek, nagyszüleiknek. Kommunikációs képességeik sokszor korlátozottak, még ha bármily okosak és tehetségesek is.
Az érettségi számukra egy jó kis tréning lehet arra, hogyan kell mások előtt megnyilvánulni, ha úgy tetszik, okosakat mondani. Tesztírásból lehet, sokan szuperek, de ha idegenek előtt kell megszólalni, akkor az már jóval nehezebb… A szóbeli érettségi kiváló alkalom arra, hogy akár ez első állásinterjú, vagy szóbeli egyetemi vizsga főpróbájaként „eladják magukat”.
Nem akarok beszélni. Bármit leírok, csak hagyjanak békén… Ilyen mondatok is elhagyják néha a mai tinik száját, akik már nem is telefonálnak. Amit lehet elektronikus, formában intéznek, cseten jön meghívás egy kávéra is. Nekik az érettségi egyfajta kilépés lehet a komfortzónából. Azt sem árt megszokni. Mármint, hogy a komfortról még nagyon sokszor az életük során le kell mondaniuk.
A szóbeli érettségi vizsga pontot tesz az első 19-20 évre. Lehet még sokáig örömmel emlegetni, vagy nem éppen pozitív értelemben gondolni rá. Egy biztos, amikor a diák több ember előtt kell, hogy megnyilvánuljon, számot adjon tudásáról, akkor szinte biztosan mozgósít magában mindent. Valamit mondani, közölni akar. Le akarja tudni a vizsgát. És a végén még akár büszke is lehet magára. A vizsgabizottság pedig nem kegyetlen emberek gyülekezete, hanem olyanoké, akik szintén azt szeretnék, hogy a zöld asztal előtt ülő fiatal sikeres záróvizsgát tegyen. Sok sikert minden érettségizőnek!
