Vadkerty Katalin könyvének sorsa a mi sorsunk is
Vadkerty Katalin történésznek a felvidéki magyarság megalázó meghurcoltatásáról szóló történelmi dokumentum könyvét kapta ajándékba névnapjára Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Az ajándékozó Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke volt. Az ajándékozást a jószándék gesztusa mellett egyfajta tudatos figyelemfelkeltés is vezérelhette, de nem kizárt a nevelő-oktató szándék sem: Danko a felvidéki magyarság szemüvegén át érezze át a II. világháború utáni tragédiákkal átszőtt sorsunk alakulását. Bár kötve hihető, hogy a szlovák parlament alelnöke átlapozza, netántán el is olvassa a remekművet, amelynek természetesen szlovák nyelvű fordítását kapta meg.
Miután megírnak egy könyvet és a kiadóhoz kerül, további sorsába a szerzőnek már nincs beleszólása. Nem befolyásolhatja, hogy kinek a kezébe kerül, ki vásárolja meg, ki kapja meg ajándékba. Teljesen független tőle. Kató néninek bizonyára nincs ellenére az ajándékozás ténye, sőt örül neki, mivel ő még jóhiszeműleg hinni tud abban, hogy az emberek az eléjük tárt történelmi tények hatására képesek megváltoztatni a véleményüket.
A politikusok viszont korántsem! Főleg azok nem, akiknek a mozgatórugója a magyarellenesség, és egy újra felszínre törő szlovák-magyar konfliktusból előnyük származhat. Mostanában elég nagy csönd honolt ezen a területen, különösen az államközi kapcsolatok alakulnak ígéretesen a két miniszterelnök azonos szuverenista elkötelezettsége miatt. Ezen pedig szerintük változtatni kell. Változtattak is a progresszívek!
Komáromban a beneši dekrétumok átgondolásának formájában bedobták a magyar csalit, amelyre mint tudjuk, gyorsan rá is haraptak a kormánypártok, élükön a nemzetiekkel, akik még mindig a nemzet megmentőinek vélik magukat, és minden felhasználható témára beindulnak, holott népszerűségük a bányabéka feneke alá süllyedt. A beneši dekrétumok védelme nagyon is a szájízük szerint van, nagy lehetőséget látnak benne.
Andrej Dankot, a nemzetiek vezérét annak idején Bugárék elfogadták, együtt koalícióztak egy egész választási ciklusban. A közös kormányzás miatt Bugár igyekezett a SNS elnökét kedvező képben feltüntetni, ez nem okozott neki komolyabb gondot az előző években Slotát és Malíkovát is felvonultató párttal kapcsolatban. Persze felvetődik a kérdés, hogy a közös kormányzásuk ideje alatt a Most-Híd miért nem hozta fel a beneši dekrétumok átértékelésének jogos magyar igényét. Kormánypártként ott volt a vegyespárt számára a lehetőség, legalábbis nagyobb, mint jelenleg parlamenten kívüli Magyar Szövetségnek.
De hát spongya rá, ami elmúlt az végleg elmúlt! De látjuk, hogy a jelen is kínál számos lehetőséget a magyar kártya megkeverésére. A provokáló, szirén progresszív hangokat meg kell ugyan hallgatni, de nem szabad nekik bedőlni. A kormánypártokkal pedig okosan kell vitatkozni, mint ahogy ezt Gubík tette a TA3 vitaműsorában.
Az is megfontolandó, hogy a Magyar Szövetség a témában minden eddig megszólaló szlovák politikusnak is küldjön egy példányt a karácsonyfa alá Vadkerty Katalin könyvekből. Hogy ne érezzék túlságosan kedvezményezettnek Dankot az ajándék miatt! Legyünk nagylelkűek a szűklátókörűséggel szemben!
Kató néni 97. életévében úgy igazán már senkire se haragszik. Dankora se, Šimečkára se. Már megbékélt az élettel, saját maga által kialakított világában éli csöndben hétköznapjait és ünnepnapjait Érsekújvárban.
Akkor lehetett igazán felháborodott és zaklatott, amikor gyűjtötte a levéltárokban az anyagot a kitelepítéstől a reszlovakizációig. Amikor szembesült Benešsel és a dekrétumaival, valamint a sajátságos, magyarok ellen szabott „fajelméletével”. Amikor lelki szemeivel látta a marhavagonokat és „hallotta” a csehországi munkaszolgáltra és szülőföldjük, otthonuk elhagyására kényszerített emberek kiáltását. Átérezhette a trilógia írásakor azt is, amikor az emberek remegő kezekkel írták alá a reszlovakizációt.
De ezt Danko és társai soha nem fogják megérteni, mert nem is akarják. Az ő világuk távol áll tőlünk, ideológiailag egymástól is távol állnak, csak egy dolog köti őket össze: a magyarellenesség. Šimečka Komáromban látszólag megpróbált ez alól kibújni, de soha ne higgy a liberalizmus és Brüsszel irányába eltévelyedett politikusnak, mert egész mást gondol és cselekszik, mint amit mond!
