Ütnek kívülről, sorvadunk belülről?
Pedig már azt mondogatták mifelénk egyesek, hogy görcsoldó időket élünk a Felvidéken... A szuverenista Orbán és Fico európai szövetsége kedvez a felvidéki magyaroknak, enyhül a két nemzet között hosszú évek óta tartó feszült légkör. A történtek bizonyítják, hogy csak óvatosan ezzel! A kölcsönös bizalom kifelé irányul, a bizalmatlanságnak pedig belső gyökerei vannak, és bármikor felszínre törhetnek.
Túl korai még megbékélésről beszélni. Egy, naponta Érsekújvárból Pozsonyba ingázó ismerősöm megfigyelte, hogy az utazók többsége Galántáig magyarul beszél, aztán Szencig még keveri a magyart a szlovákkal és elcsendesedik, Szenc után pedig átvált szlovák nyelvre. A pozsonyi villamoson valószínű, hogy már gondolkodni se mernek magyarul, és ha netán megcsörren a telefonjuk, a villamos ülőke alá bújva morognak érthetetlen szavakat, hogy majd a munkahelyi mosdóból visszahívlak... A hazafelé vezető úton meg fordított a helyzet, Galántánál kezdődik az összefüggő magyar beszéd. Csak nem a nyelvtörvény érezteti hatását?
Vagy a játszótéren gyermekével magyarul beszélő anyuka miért vált át rögtön szlovákra, amikor ismeretlen szülő közeledik gyermekével a mászókához, meg se várva azt, hogy az illető hogyan szól kislányához. Aztán csak furcsán és értetlenül bámul a kisgyerek az anyukájára, hogy mi történt, miért beszél hozzá nagy hirtelen az ő édesanyja idegenül? Csak nem a nyelvtörvény? És ugyanilyen értetlenül fog ez a kisgyerek nézni a tanító nénire hatéves korában, kedvetlenül fog ébredni reggelente, amikor iskolába kell mennie... Az alkalmazkodási kényszer nagy úr!
Négy éven át alpolgármesterként eskettem Érsekújvárban, egy teljes és vad Fico-korszakban. A választási időszak elején körülbelül egy magyar nyelvű polgári esküvő esett négy szlovák nyelvűre, vagyis a házasulandók egynegyede élt a kisebbségi jogával, és kért magyar nyelvű szertartást. A választási időszak vége felé szinte teljesen eltűntek a magyar nyelvű polgári esküvők, még a kizárólag magyarul beszélő násznép is kénytelen volt szlovákul végighallgatni a szertartást, sok esetben még akkor is, amikor magyarországi rokonok is ott voltak. Csak nem a nyelvtörvény hatására?
Az érsekújvári bevásárlóközpontokban az eladók nem igazán szólalnak meg magyarul, nem mondják, hogy „prosím-tessék”, de a vásárlók sem szólnak magyarul az eladókhoz, ha csak nem rokonok, vagy ismerősök. Az egyikben a nyitást követő első években még magyarul is hirdették a termékeiket, akcióikat, aztán a nyelvtörvény elfogadása után már nem szólnak a hirdetmények magyar nyelven. De hova tűntek az átalakítás után a magyar feliratok az újvári Tescóban? Amíg a városháza kötelékéhez tartoztam, meg szoktam kérdezni az anyakönyvi hivatalban, hogy hányan élnek a keresztnév magyarosításának a jogával, vagy hány nő „ovátlanítja” magát, illetve hányan jegyzik be rögtön magyar keresztnéven a megszületett gyermeküket? Nem érdemes statisztikai kimutatást készíteni, mert elenyésző a kisebbségi jogukkal élők aránya.
Az utóbbi időben az Érsekújvár, én így szeretlek internetes csoportnak köszönhetően a magyar feliratok száma fokozatosan szaporodik a hivatalokban és az üzleteken. A kétnyelvű utcanévtáblákkal sokszor megtörténik, hogy a magyar nyelvű változatot megrongálják, és amit nappal a magyar csoport tagjai letisztítanak, éjszaka újra lefújják, mert azért nem olyan bátrak a nemzetébresztő elkövetők, hogy vállalják tettüket világosban is. Szlovák nyelvű utcanévtáblát még nem láttam megrongálva... A kamerák pedig nagyokat hallgatnak!
Felkorbácsolták rendesen az indulatokat az állampolgársági törvénnyel is. Más országokban, ahol magyarok is élnek, megbarátkoztak a kettős állampolgársággal, Szlovákiában viszont nem. Kizárólag érzelmi alapon nem lehet a mai napig sem következmények nélkül magyar állampolgársághoz folyamodni. Nem csoda, hogy ennek hiányában kevés felvidéki magyar kapcsolódhat be a magyarországi parlamenti választásokba. Hiányoznak a felvidéki magyar szavazatok itthon is, otthon is. Bezzeg Erdélyben és a Vajdaságban! A szülőföldünket jelölő Felvidék használatát is megint kikezdték.
Most pedig itt van „desszertnek” a fránya némasági törvény a cseh Beneš köztársasági elnök védelmében, a szlovákiai magyarok ellenében. Törvénnyel akarnak elhallgattatni, hogy tartalommal töltsék meg a szlovák alkotmány preambulumának kezdő sorát: „Mi, a szlovák nemzet, nem feledve őseink politikai és kulturális örökségét, a nemzeti létért és az önálló államiságért folytatott küzdelmek évszázados tapasztalatait…” Hol vagyunk ebben mi, magyarok?
A helyzet tehát változatlan, tele vagyunk továbbra is a kisebbségi létünkből származó görcsökkel, amelyeket a mindenkori szlovák hatalom nem akar enyhíteni. Az évtizedek óta tartó sorozatos megfélemlítésre sajnos sokan önként vállalt beolvadással, a magyar tannyelvű iskola elutasításával, elvándorlással reagálnak. Ütnek kívülről, sorvadunk belülről magunktól is.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/6. számában.
