Ursula mérlege
Múlt hét elején évértékelő beszédet tartott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Ilyen értékelést ugyanakkor országok elnökei, miniszterelnökei szoktak tartani, egyre több helyen követve az amerikai példát (bár az utóbbi években Magyarországon az ellenzéki kiskakasok is igyekeznek ellen-évértékelősdit játszani, mérsékelt sikerrel).
Ursula asszony meséivel ugyanakkor van egy bökkenő. Az Európai Unió nem ország, hanem országok szövetsége, szerződéssel összeállt nemzetközi szervezet. Nem állam, és nem államra jellemző entitás. Ebből kifolyólag, bármennyire is szeretné, Ursula asszony nem vezetője Európának, csak az EU egyik magas rangú hivatalnoka, amiből mindjárt három is van: António Costa, az Európai Tanács elnöke, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A német asszony azonban (a többiek – értsd: szocdemek, néppártiak, zöldek, kékek, szivárványosok és persze a Weber-féle „nép”pártiak – sumák lapításától kísérve) lassanként magához kaparintotta a hatalmat, és ma már úgy viselkedik, mintha Európa császárnéja lenne. Odaáll a pulpitushoz, és szemrebbenés nélkül kijelenti: Európa harcban áll! Ahogy fogalmazott: a szabadságért, a függetlenségért és a demokráciáért harcolunk. Miért is? Mert mindeddig rabok voltunk? A függetlenségünket ellopták egy holdvilágos éjszakán? Nincs demokráciánk, de majd ő visszahozza nekünk, egy kis kerülővel, Ukrajna felől?
Ha valaki azt várta volna, hogy a német asszony egyéves regnálása alatt elért eredményekről, kihívásokról kap beszámolót, csalódnia kellett. Hiába várta, hogy magyarázatot kap, miért csúszik az Unió recesszióba, hogyan képzeli el a vízfej az irdatlan méretűre tervezett eladósodást, miként szeretné megvédeni a piacait (bővülésről már ne is álmodjunk), vagy mi lesz az egyik legfontosabb ágazattal, a mezőgazdasággal? Mitől lesz olcsóbb az amerikai palagáz, mint az orosz földgáz? És honnan lehet előre tudni, hogy két vagy három év múlva olcsóbb lesz? S végül: kitől kapott felhatalmazást, hogy megalázó szerződéseket kössön a huszonhét állam nevében?
Valós kép és víziók helyett kapott háborús uszítást, a szép jövő képén nem bukolikát láttunk, és szivárvány sem feszült, csak lőszerhegyek, rakétasorfalak tobzódtak. És az adósrabszolgaság rémséges víziója. Leyen szerint a globális válság miatt az európaiak mindennapjai egyre nehezebbek, ezért „nem ülhetünk ölbe tett kézzel”, fokozni kell az Ukrajnának nyújtott támogatást. Attól majd elmúlnak a nehézségeink. Európa már bizonyította egységét, például a világjárvány idején. Most úgymond hasonló összefogásra van szükség. Lehet, hogy új sms-es bizniszekre gondolt? Megint összefog valakikkel a hátunk mögött?
Európában (egyelőre) demokrácia van, függetlenség is többé-kevésbé, és legalább három évtizede szabadok is lennénk. A nyugatiak kissé régebbtől. Ám ha ő személy szerint szeretne, ám legyen; pattanjon fel szeretett pónilovai egyikének a hátára, és Sancho Panzaként kocogjon át a Kárpátokon, hátha a kényszersorozók lerángatják a nyeregből, és bezupálják. Na jó, mehet magángéppel is. Csak menjen mihamarább.
Valami hasonlót üzent Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes is a minap Emmanuel Macron francia bábelnöknek. Tessék példát mutatni, és nem jártatni a szájat. S ha nem képesek az európai polgárok gondjaival, jövőjével foglalkozni, lehet csomagolni, és másra hagyni a munkát.
Megjelent a MAGYAR7 37. számában.
