„Uralkodásra vonatkozó igény”
Fél évszázada, 505 éve szögezte ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára 95 pontból álló vitairatát, amely megreformálta a kereszténységet. Ötszáz év után, napjainkban előbújtak a humuszból az istentagadók, akik Luther és Kálvin után ismét reformálni akarnak.
Pontosabban: deformálni. Újítás és jobbítás helyett rombolni. Szétrohasztani azokat az alapokat, amelyeken kétezer évig álltak az európai civilizáció falai. Ezek a szellemi sírásók nem kevesebbet szeretnének, mint eltemetni az európai hitet és kultúrát, hogy a semmire építhessék fel légvárukat, az általuk megálmodott szép új világot, amelyet makacsul megpróbálnak ránk erőltetni. Azt a diktatúrát, amelyet oly fájdalmasan ismerünk mi, közép-európaiak, s amelynek bevezetéséhez már csak egy új Auróra cirkáló lövése hiányzik.
Az Aurórát azonban nehéz lenne betolni Berlinbe, így az újbolsevikok az ágyúdörgés helyett a virtuális lövöldözést választják. Ezekre épül az eltörlés „kultúrája”. Nemrég a német kormány liberális minisztere, Annalena Baerbock zöld párti sírásó végzett el egy korszakos kapavágást, amikor a münsteri városháza díszterméből eltávolíttatta azt a 16. századi feszületet, amelyre a városi tanácstagok szoktak esküt tenni. Mert úgymond
Annalena így már felszabadultabban tudott ostoba vigyorral pózolni vendégei, a G7-es csúcs küldöttei előtt a patinás teremben.
Újabban a berlini Stadtschloss, a brandenburgi választófejedelmek és a porosz királyok városi palotája került célkeresztbe. Pontosabban annak a kupoláján díszelgő felirat: „Nincs másban üdvösség, csak Jézus nevében az Atyaisten dicsőségére. Jézus nevére hajoljon meg minden térd, úgy a mennyben, mint a földön és az alvilágban, mert egyedül Jézus Krisztus az Úr.” A felirat azért zavarja ezeket, mert szerintük „kirekesztő”. Annak idején a normalitást kirekesztő NDK-s pártvezetés leromboltatta az épületet, amit a német egyesülés után újraépítettek, visszarakva a kupolára az idézett feliratot is, jelezve, hogy ismét helyrebillent a német világ. Ám alig csordogált pár évig a Spree vize, a palotában jelenleg székelő kulturális intézmény, a Humboldt Forum az „idők szavára” hallgatva megtagadta a német múltat:
Ízlelgessük a kifejezést: uralkodásra vonatkozó igény. Ki akar itt uralkodni? Az igénytelenség? A káosz? A mindent tagadó neoliberális, újmarxista, zöld diktatúra? Nem volt elég belőle negyven évig?
De hogy lássuk, minden mindennel összefügg, ugorjunk át Nyugat-Európa másik „szellemi központjába”, Brüsszelbe, ahol néhány napja jeles könyvbemutatót tartottak a magyar kultúra és irodalom dicsőségére. Kettőt találhatnak, mi volt az a magyar szépirodalmi alkotás, amely akkora megtiszteltetésben részesült, hogy az Európai Parlamentben ünnepelték! Nem Móricz Zsigmond, nem is Márai Sándor, még csak nem is Esterházy Péter valamelyik műve, hanem a Meseország mindenkié. Az első magyar LMBTQ-könyvet, a Labrisz Leszbikus Egyesület kiadványát mutatták be az „uralkodásra való igény” sírásói.
S mivel kultúráról volt szó, a szigorúan politikamentes, pompázatos eseményen természetesen az is szóba került, hogy Magyarországgal szemben nem szabad feladni a 7-es cikkely szerinti eljárást. Erről az a független és objektív EP-képviselő, Gwendoline Delbos-Corfield tett Twitter-bejegyzést, aki Magyarország ócsárlásának legújabb fizetett élharcosa. Szerinte még ha sikerül is megakadályozniuk a Fidesz uniós forrásokhoz jutását,
Igen, elvtársak, még annál is többet! Az unió minden kis falusi óvodájába el kell juttatni ezt a zseniális alkotást. Ez a mesekönyv ugyanis Malin Björk svéd baloldali képviselő szerint „minden szülő álma”. Sőt.
Márpedig ha így van (és miért ne lenne így, ha már a brüsszeli baloldal így gondolja), a Magyarországtól elvett pénzből sok-sok Meseországot lehet felvirágoztatni, lehetőleg az Európai Unió minden nyelvén, és kötelezővé kell tenni az összes uniós polgárnak az olvasását és terjesztését. Természetesen az avítt, rohadt kereszténység „uralkodásra vonatkozó igényének” visszaszorítására.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/47. számában.
