Újkori szegénység nagy vonalakban
Nem a nagyvilágban uralkodó állapotokról, hanem a szép kicsi országunkban végbemenő elszegényesedésről ejtenék pár szót. Igaz, erről nagyon sokat lehetne beszélni, de megpróbálok csak egy-két mozzanatot felidézni a talán már feledésbe merültekből és az újabb észbontó momentumokból.
Kezdjük az egycentesekkel. Már az euróra való áttérés évében, 2009-ben felmerült, hogy bevonják nálunk az egy-és kétcentes érméket. A pénzügyi tárca feladatul kapta, hogy kidolgozza az aprópénz használata korlátozásának stratégiáját.
Elmélet született az árak le- és felkerekítésére, természetesen úgy, hogy a vásárlót ne érje károsodás, az állam pedig nyereséghez jusson, merthogy az apró centek fenntartása rettenetesen költséges.
Az akkori kezdeményezés végül félúton befuccsolt. Aztán 2017-ben került újra terítékre, megint azzal az érveléssel, hogy az állampolgárok semmi esetre sem látják majd kárát az intézkedésnek, amely végül kitolódott az idei évre. Akkoriban megjegyeztem, hogy nem hiszem el a mellébeszélést. Biztosak lehettünk benne, hogy igenis a jónép sínyli majd meg az árak kikerekítését. És ez lett a valóság: az árucikkek java részének árában 9 század szerepel, tehát 1,19; 1,29… 1,99, vagy akár 100,39 stb. És ilyenkor 1,20-at, 1,30-at, 100,40-et stb. fizetünk. Ez a kikerekítés.
Nem is akarok utánagondolni, hány euró gyűlik össze a milliárdokra tehető árucikkeken.
Ja, hogy pl. az élelmiszerek vagy más többtételű vásárlás esetében csak a végösszeg számít, csupán azt kerekítik ki. Ez igaz, de gyakran vásárolunk csak egy tételt, például a patikában. A 3,99 eurós kenőcsért 4 eurót fizetünk, máskor egy gyógyteáért 1,99 helyett két eurót vagy a cukrászdában a 2,19-es süteményért 2,20-at. Szinte hihetetlen, de az árufajták túlnyomó többségének ára 9 századra végződik, legyen szó bár filléres vagy nagyobb értékű árucikkről.
Most meg itt ez az államháztartás állapotának javítására irányuló intézkedésegyüttes, vagy ahogy a közvélemény megismerte: a konszolidációs csomag. Már elméletben is rémisztő, mi vár ránk nemsokára.
És akkor a kormánytagok nem átallják hangoztatni, hogy a polgárok érdekében mindent megtettek, és az intézkedések őket nem fogják sújtani. Mert például az alapélelmiszerek (vajon melyek azok, hány van belőlük?) áfája 10-ről 5 százalékra csökken. Tudvalevő, hogy ez csak filléres árcsökkenést eredményez. Meg hogy a pénzügyi tranzakciók megadóztatásának emelése csak a bankokra és a nagyvállalatokra vonatkozik majd. Mi meg, ugye elhisszük, hogy a bankok és a nagyvállalkozók szemlesütve vállalják a többletkiadást, és nem fogják drágítani szolgáltatásaikat, illetve árujukat. Hát nem hisszük el. És hogy az autópálya-matrica árának növelése, a könyvek drágulása csak a gazdagabb réteget érinti, hisz ezek a kiadások inkább csak rájuk vonatkoznak.
Nem bírom megállni, hogy ne említsem az aktuális hétvégi bevásárlás során szerzett tapasztalatomat az egyik, általam rendszeresen látogatott áruházban. Még a konszolidáció bejelentése előtti hétvégén vettem két töpörtyűs pogácsát, darabja 45 cent volt. A konszolidáció ismertetését követő hétvégi bevásárlásom során azt látom, hogy az említett pogácsa ára megrökönyödésemre hipp-hopp 51 cent lett. Tehát a kereskedő sutyiban (de gyorsan) felemeli egyes termékek árát, hogy mire érvénybe lép a konszolidációs csomag, vagyis 2025. április 1-jéig biztosítsa magát, nehogy az alapélelmiszereken veszteség érje.
Ezt a jelenséget máskor is megfigyeltem. Amint bejelentenek valamilyen tervezett általános áremelkedést, egyes áruláncok, vagy akár kiskereskedők is, azonnal emelnek, hogy a bejelentés megvalósulása dátumával még nagyobb áremelésre tegyenek szert. Mert a gazemberségnek nincs határa. Az ország vezetői módszeresen szipolyozzák választóikat, ezzel példát mutatnak azoknak, akiknek szintén van rá lehetőségük. Ők pedig meg is teszik, tovább fokozva az emberek elszegényesedését, tehetetlen kétségbeesését.
