2023. április 14., 08:51

Nem a mi kutyánk kölyke

Történelmi eseményre került sor néhány nappal húsvét előtt az Egyesült Államokban. Soha korábban nem fordult elő, hogy egy hivatalából leköszönt amerikai elnök ellen vádat emeljenek.

trump
Fotó: TASR

Donald Trumpot ugyan hivatalosan is letartóztatták, de tulajdonképpen nem rabosították, nem bilincselték meg, sőt „mugshot”, azaz gyanúsítotti fotó sem készült róla. Némileg tévesen sokan azt gondolják, Trumpnak „csak” amiatt kell bíróság elé állnia, mert hallgatásáért cserébe lefizetett egy pornószínésznőt, akivel állítólag viszonya volt. Ez azonban nem teljesen fedi a valóságot, az ügyészség ugyanis azért indított eljárást az exelnök ellen, mert az állítólag a 2016-os elnöki kampány idején okiratot hamisított, hogy ezt és egyéb kifizetéseit elrejtse az adóhatóság elől.

Összesen 34 vádpontot tartalmaz a lista, mely alapján a volt elnököt akár négy év börtönre is ítélhetik.

Bár Jusztíciát letakart szemmel szokás ábrázolni, az igazságszolgáltatás aktuális képviselője, Alvin Bragg, Manhattan demokrata párti kerületi ügyésze évek óta folyamatosan Trumpra fókuszál. Bragg már hónapokkal ezelőtt, a választási kampányában megígérte, ha ő lesz a kerületi ügyész, vádat emel Trump ellen.

Időközben az is kiderült, a főügyész kampányát egy olyan szervezet finanszírozta, amelyet Soros György 2021-ben több mint egymillió dollárral támogatott.

Amikor a republikánus sajtó mindezt megszellőztette, Bragg és társai azonnal kicsapták az asztalra az ilyenkor szokásos kártyákat. Soros miatt az antiszemitát, az afroamerikai Bragg miatt pedig a rasszistát.

Az USA-ban most mindenki arról beszél, az egész hajcihő vajon milyen hatással lesz Trump újraválasztási kampányára. A volt elnöknek először a jövő év elején kell ringbe szállnia, akkor kezdődnek ugyanis a republikánus előválasztások. A narratívák világosak! A republikánus szavazók, sőt a legtöbb veterán párttag számára is az egész politikai boszorkányüldözés, semmi más, miközben a demokrata politikusok az igazságszolgáltatás diadalát ünneplik, mondván, a leghatalmasabbak sem bújhatnak ki a törvény alól. 

Abban szintén nincs egyetértés, vajon Trump tud-e politikai hasznot húzni az ellene zajló boszorkányüldözésből.

Félreértés ne essék, ez ugyanis valóban egy koncepciós eljárás. Nem azért, mintha biztosra vehetnénk, koholt vádakról van szó! Trump eddigi zűrös üzletei nem erre engednek következtetni. Az exelnök vélhetően elkövetett jónéhány törvénysértést, csakhogy ez a „műfajban” a szokásos ügymenet része. Business as usual – ahogy arrafelé mondják. A per koncepciós jellege éppen abban áll, hogy egyedül Trumpot veszik elő emiatt, nyilvánvalóan politikai okokból. Hogy most attól félnek, visszatérhet a hatalomba vagy az egész egy kicsinyes bosszú, tulajdonképpen teljesen mindegy.

A lényeg, hogy oldalakat lehetne megtölteni a korábbi adminisztrációk korrupciós ügyeivel, a Bush-dinasztia viselt dolgaival, a Clinton Alapítvány egészen elképesztő visszaéléseivel és a Biden-klán ukrajnai kalandjairól még nem is beszéltünk. Eddig azonban létezett egy hallgatólagos megegyezés az eliten belül, egymásra csak a médiában lövünk, börtönbe nem küldjük a másikat.

A Trump elleni vádemelés – ha megalapozott, ha nem – ennek a status quónak a felrúgását jelenti, amely beláthatatlan következményekkel járhat egy olyan rendkívül megosztott társadalomban, mint az amerikai. Képzeljük el, ha Trumpnak börtönbe kell vonulnia! A Capitolium körüli összecsapás teadélután lesz ahhoz képest – még csak nem is a bostoni fajtából!

Megjelent a Magyar7 2023/15. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.