Trump – csak teával?
A kiadós ebédtől kissé elnehezülő szemhéjjal bámulom az Euronews élő közvetítését a Downing Streetről, aláfestő zeneként vakukattogás meg néhány dolgára siető mentőautó szirénája hallatszik csak a felvételen. Éppen nekiállnék inkább a sarokban szorgoskodó kaszáspókot figyelni – ennél az is sokkal izgalmasabb –, mire végre bekapcsolnak a Toryk eredményvárójára. Egy unalmas külsejű asszonyság angol egykedvűséggel jelenti be, hogy Őrült Boris simán behúzta. Az exkülügyminiszter kétharmados különbséggel múlta felül a jelenlegit. Boris Johnson–Jeremy Hunt: 1:0.
A maga nemében zseniális pár perc következik. Johnson udvariasan megköszöni Hunt munkáját, egy egészen tűrhető poénnal még méltatja is kollégája rátermettségét, majd letesz az asztalra egy olyan beszédet, amelyet ilyenkor minden valamirevaló politikusnak le kell raknia. Ha ez nem rázza fel a May asszony határozatlansági politikájába belefásult konzervatív erőket, akkor semmi.
Az új miniszterelnök nem bonyolítja túl. Három dolgot ígér: végigviszi a Brexitet, egyesíti a megosztott nemzetet, és legyőzi a Jeremy Corbyn-féle Munkáspártot a következő választásokon. Egyik sem lesz egyszerű!
Boris Johnson elsőre kifejezetten fura alaknak tűnik. Nem véletlenül nevezi őt minden korlátolt fantáziájú elemző Európa Trumpjának. Rettenetes szőkés frizura? Csekk! A PC-t hangos csaholásba kergető, botrányos kijelentések? Dupla csekk! A sor ugyan még sokáig folytatható, ráadásul ezek ketten nemegyszer alaposan körbe is udvarolták egymást.
Kicsit közelebbről szemlélve a dolgot, az összehasonlítás igencsak gyenge lábakon áll. Trump tekintélyelvű, protekcionista hozzáállása elég messze van Johnson a Toryk között kifejezetten liberálisnak számító, a szabadpiac mindenhatóságába vetett hitétől. Az új miniszterelnököt ideológiailag sem könnyű beskatulyázni. Egyértelműen népszerű figura sajátjai körében (tehát itt sem áll meg az összehasonlítás, Trump közmondásosan outsider figura a republikánusoknál), hiszen amikor kellett, néhány kivételes esetet leszámítva, szépen alávetette magát a pártérdeknek.
Viszont, s erre talán kevesebben emlékeznek, sokáig nem foglalt egyértelmű álláspontot a menni vagy maradni kérdésben. Ma meg ott tartunk, hogy ő az egyik legelkötelezettebb kilépéspárti politikus. Első miniszterelnöki beszédében kijelentette, így vagy úgy, de október 31-én az Egyesült Királyság elköszön az Uniótól.
Mikor önök kezükbe veszik a lapot, egy hét telt el Johnson kinevezése óta, de neki két nap is elég volt, hogy rárúgja Brüsszelre az ajtót. Minden lelkifurdalás nélkül közölte, mivel az angol alsóház háromszor is leszavazta már a May-féle megállapodást, ha az EU nem akar kemény brexitet, jobb, ha nekiállnak újratárgyalni a kilépési feltételeket.
Jó kis kötélhúzás lesz ebből, hiszen mind a Bizottság, mind Macronék jelezték, erről szó sem lehet. Szegény északírek meg közben csendesen várják a maguk kis vasfüggönyét. Izgalmas idők jönnek…
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/31. számában.
