Torz lelkek Epstein és a hatalom hálójában
Ember legyen a talpán, aki áttekinti az amerikai Igazságügyi Minisztérium által legutóbb közzétett Epstein-aktacsomagot. A feladat, a közreadott dokumentumok volumenénél fogva inkább egy komplett szerkesztőséget vagy valamilyen kutatóintézetet kíván, a magányos kutatónak nemhogy a bicskája, a légkalapácsa is beletörne. Meg aztán, gyomor is kell hozzá.
Jeffrey Epstein 2019. augusztus 10. óta halott. Halálának körülményei kapcsán a börtönbéli öngyilkosság tényét akadnak, akik vitatják, de ez most nem tárgya a jelen írásnak. Az, hogy az Epstein-ügy vizsgálati anyagai a nyomozati és bírósági szakaszból ne kerüljenek nyilvánosságra, sokaknak állt érdekében. A 2025 novemberében elfogadott Epstein Files Transparency Act értelmében december 19-ig minden dokumentumot nyilvánosságra kellett volna hozni, ezt az időpontot a minisztérium nem tartotta be. Először december közepén néhány ezernyi dokumentumot, majd további adagokat a későbbiekben. Január 30-án a minisztérium közölte, hogy több mint 3,5 millió oldalt tett elérhetővé. A teljes mennyiség azonban ennek közel a duplája lehet. Ennek mentén érdemes azon is elgondolkodni, miért éppen ezt a 3,5 millió oldalt tették közzé, és mi lehet abban a felében, amit nem adtak közre.
Addig is azzal lehet dolgozni, ami van.
A Jeffrey Epstein-ügy, a letartóztatástól a börtönben bekövetkezett haláláig, majd az utólag napvilágra került aktákig, a hatalom természetének brutális lelepleződése. Az Epstein és "barátai" által folytatott, gyakran kiskorúak sérelmére elkövetett, feslett szexuális praktikáknak nem a szexualitás, hanem a hatalom, a kontroll, a befolyás állt a központjában.
A hatalom szociológiája (bizonyos szempontból) egyszerű: a hatalom forrása a hozzáférés, információhoz, pénzhez, hálózatokhoz, és a lehetőség, hogy az erőforrásokat mások rovására, de legalábbis a saját érdekünkben mozgassuk. Epstein rendszere éppen ezekre az előnyökre épült. Azok a terek, ahol a gazdagok és befolyásosak találkoztak, látszólag társasági események voltak; barátságok és kötelezettségek formálódtak itt, cserébe a "szívességekért", a "visszautasíthatatlan ajánlatokért" kompromittáló anyagok gyűlhettek. Aki birtokolta ezeket a kompromittálásra alkalmas felvételeket vagy információkat, az irányította a másikat: nem egyszerű szexuális viszonyt, hanem szolgálatot, lojalitást, befolyást vásárolt. A hatalom így hálózati tőkeként működik.
Természetesen nem az Epstein-eset az egyetlen, amely e torz világ működését illusztrálja. Harvey Weinstein? Megvan? Tudják, az a hollywoodi producer. Ő összesen 39 évet kapott, számos, filmvászonról is ismert híresség szexuális zaklatásáért (is), két eljárásban. (De a New York-i bíróság által kiszabott 23 éves büntetést eljárási hiba miatt mostanság újratárgyalják.) Weinstein éveken át karrierekről döntött, kénye-kedve szerint, ama bizonyos szereposztó díványon. Ott is ugyanaz a logika működött: a presztízs és a kontroll kombinációja, a hallgatás strukturális fenntartása, a karrier elvesztésének lehetőségétől való félelem, a pozíciók "áruba bocsátása".
Sean Combs alias P. Diddy. Vagy, ha hazai vizekre evezünk, Erdős Péter. A rendszer olyan, hogy ha a hatalmat birtokló személyek nem számolnak a következményekkel, addig újabb és újabb áldozatok születnek.
A titkok felhalmozódása a titkokat birtoklók hatalmát növeli. A napfény azonban fertőtlenít. A védelmet, mint oly sok esetben, a nyilvánosság jelenti. Ha szeretnénk, hogy a társadalom működése ne egy zárt érdekkör magánszigeteken lefolytatott szexpartijai szünetében meghozott szabályai szerint alakuljon, akkor a közhatalmat gyakorló intézményeknek, a sajtónak és a közélet szereplőinek kötelessége feltárni és elszámoltatni a vétkeseket. Világosan el kell ítélni azt, ha a befolyásosok egy része olyan viselkedési mintákat enged meg magának, amelyek a közösségi normákat és az emberi méltóság határait áthágják. De nem elegendő a felháborodás: vizsgálni kell a tényeket, feltárni a kapcsolatokat, megvédeni az áldozatokat, de legfőképpen: alkalmazni a törvényt. A társadalmi gyógyulás nem a hallgatásban, hanem az igazság kimondásában és a felelősség érvényesítésében rejlik.
