Törvénygyár
Nem lehet a Polgári Törvénykönyv módosítását 12,5 óra alatt átvenni. Ehhez nem kell jogásznak lenni, elég, ha ránézünk. A kormánykoalíció, miután a héten megemelte a bírságokat, most arra készül, hogy az emberélet jogi vonatkozásait a bölcsőtől a koporsóig – és az örökösök számára azon túl is – szabályozó kódexet másfél munkanap alatt "megegye".
Gyorsított eljárásban, természetesen. Mert miért ne? Ha a Büntető Törvénykönyvvel ment, menni fog ezzel is.
Kevés kabinet kezdi a tevékenységét a Büntető Törvénykönyv módosításával, Robert Fico negyedik kormánya számára mégis ez volt a legégetőbb. Lehet, hogy azt gondolták, az emberek majd elfelejtik. Nyilván nem, de ha erre még volna is elméleti esély, ők maguk juttatják eszünkbe ezt, amikor a Büntető után a Polgári Törvénykönyv megvitatására is csak a kötelezően előírt minimum időkeretet bocsátják a törvényhozás rendelkezésére. Arra, hogy ez miért veszélyes, hamarosan kitérünk, előtte azonban vessünk egy pillantást arra, mivel kedveskedett még az állampolgároknak ezen a héten a parlament.
Ők eddig mosolyogva továbbsétálhattak, most azonban, ha nem tudják a kiszabott pénzbírságot megtéríteni, akkor a lakhelyük szerint illetékes önkormányzatnál kell ledolgozniuk. Bár az intézkedésnek vannak buktatói, a vele járó teendőket ugyanis az önkormányzatokra terhelték, de a puding próbája az evés. Az a tény, hogy az állami szigort a leggyakoribb, az állampolgárokat leginkább zavaró cselekmények esetén megemelték, üdvözlendő.
Szintúgy módosították a közlekedési törvényt is, egyebek mellett megemelve a gyorshajtásért kiszabható bírságokat, melyek eddig sem voltak alacsonyak, de ezek után még többet fogják meggondolni, "odalépjenek"-e, ha nem indultak el időben. A gyorshajtás a vezető baleseti okok között szerepel, a visszaszorítása érdekében kifejtett repressziót csak üdvözölni lehet.
Ugyanakkor, ha mindezt szembeállítjuk a Büntető Törvénykönyv cikluseleji liberalizációjával, a nagykép már mást mutat. Azzal az intézkedéscsomaggal megannyi súlyos bűncselekmény elévülési idejét és büntetési tételét csökkentették. Mindez felfogható egyfajta "előkonszolidációként" is, a katasztrofális állapotban levő államháztartásnak újabb börtön építése már nem fért volna bele, láthatjuk, hogy még a meglevőkből is inkább bezárnak.
Így aztán a bekerülés lehetőségein kell lefelé módosítani. A többségében baloldali kormányzat, melynek legkisebb koalíciós partnere egy konzervatív párt, tehát egy liberális büntetőpolitika iránt kötelezte el magát. Nem hiszem, hogy a szavazóiktól erre kaptak felhatalmazást, de ezt kérjék rajtuk számon azok. Ennél nagyobb probléma az, hogy a célzatosan módosított törvények fehérgalléros bűnözők egy szűk csoportjának kedvezhetnek. Amíg tehát a smeres büntetőpolitika a széles néprétegek által elkövethető szabálysértések terén egyre keményebb, az egyáltalán nem képzeletbeli bűnözési piramis csúcsán állókkal szemben megengedő.
És akkor ebben a jogi környezetben akarják cirka két parlamenti tárgyalási nap során átvenni az új Polgári Törvénykönyvet, amely az 1964-től hatályban levő, alapvetésében erősen szocialista jellegű, többször toldozott-foldozott jelenlegit váltaná. Akárhogy is, hat évtized jogi környezetének megváltoztatásáról beszélünk. S míg a Büntető Törvénykönyvvel élete során a lakosság elenyésző része kerül tevőleges kapcsolatba – ettől persze annak még jogtechnikai szempontból jónak kell lennie, mert a bányászati törvény hatálya alá még ennél is kevesebb jogalany tartozik, annak joghézagjai miatt mégis hónapokig lehet folyókat szennyezni büntetlenül... –, a polgárjoggal mindannyian találkozunk. Amit most a parlamentben láthatunk, az a törvényalkotói tevékenység megcsúfolása. Egy több mint 2000 paragrafusból álló szöveget – melyhez a véleményezési eljárás során 4100 észrevétel érkezett – akarnak 750 perc alatt megvitatni, azaz még arra sincs lehetőség, hogy egy paragrafusról egy percet tárgyaljanak. Ez vicc.
Egy ilyen horderejű módosítást széles körű társadalmi egyeztetésnek kellett volna megelőzni. Természetesen a parlamenti vita hossza önmagában nem garantálja a jó törvényalkotást. Ugyanakkor az ellenkezője is igaz: a nagy jelentőségű kódexek esetében a vita lerövidítése csökkenti annak lehetőségét, hogy a szakmai és politikai kifogások nyilvánosan ütközzenek, hogy a jogalkotó időben felismerje a hibákat, és hogy a társadalom megértse a készülő szabályozás következményeit.
Azt láthatjuk, hogy ez a parlament már a legalapvetőbb vitát is tehernek tekinti. Ilyen helyzetben először a törvények minősége sérül, utána a közbizalom. Az előbbin lehet javítani, az utóbbi azonban nehéz visszaállítani.
