Tessék vigyázni, a börtönök záródnak!
Kevés a rendőr, kevés a bíró, kevés a börtönőr, akik vannak, azok leterheltek. A megoldás egyszerű: zárjunk be börtönöket, és csökkentsük a bírósági szakaszba kerülő ügyeket, azzal, hogy ami tegnap még bűncselekmény volt, arra holnaptól mondjuk, hogy nem az. Körülbelül ezt látjuk most, konszolidációval nyakonöntve.
Legalábbis szokatlan egy kormányzati ciklust a Büntető Törvénykönyv reformjával kezdeni. Még a kétszer kormányfői felhatalmazást kapó Mikuláš Dzurinda is csak második, reformkormányával mert nekiugrani annak, hogy Daniel Lipšic akkori igazságügy-miniszter vezényletével lecserélje az addig csak toldozott-foldozott, gyökereiben kommunista, a megváltozott időkre nem reflektáló, a megjelenő, szervezett bűnözés formái ellen való hatékony fellépésre nem alkalmas kódexeket. Robert Fico negyedik kormánya az ország számos baja közül éppen a Büntető Törvénykönyvet ítélte meg a legsúlyosabbnak. Arról, hogy az elkövetési értékhatár drasztikus felemelése, és az elévülési idő csökkentése hosszú távon mivel jár a hazai bűnüldözés szempontjából, más korábban sokszor írtunk e hasábokon. Most azonban, hogy a konszolidációtól sújtott igazságügyi tárca három börtön bezárását is bejelentette, a „békés állampolgároknak” egyre inkább van okuk félteni legalább a vagyonukat, rosszabb esetben lehet, hogy az életüket is.
Boris Susko igazságügyi miniszter az alternatív büntetések nagy barátja, aki, miként Linder Béla nem akart több katonát látni, nem szívesen látna börtönt, s fegyőrt, és a vétkeseket se tenné ki ennek a negatív tapasztalatnak. A bizonyos értékekben baloldalisága ellenére konzervatív kormányban Susko tehát egy liberális büntetőpolitikát képvisel.
A kormány által beterjesztett módosítások – amelynek a sajtóban legtöbbet pertraktált, de nem biztos, hogy a legkártékonyabb eleme az elkövetési értékhatár 700 euróra való felemelése – nem technikai korrekciók, hanem politikai döntések, amelyek súlyos gyakorlati következményekkel járnak. Az eddig vádemeléssel és büntetőeljárással sújtott lopások nagy része papíron eltűnik a bíróságok látóteréből; a szabálysértési eljárás pedig nem rendelkezik ugyanazzal az elrettentő erővel, nem hoz automatikusan nyilvántartásba vételt, kevésbé képes visszatartani az visszaeső elkövetőt.
Ez a fajta „dekriminalizáció” nem ártalmatlan jogtechnikai manőver: üzenetet küld a potenciális elkövetőknek. Ha a tetten ért tolvaj tudja, hogy a zsákmány értéke nem éri el a 700 eurót, akkor a kockázat/haszon számítása egyszerű: ha nem kell komoly következményekkel számolnia, miért ne tenné meg? Az eredmény? Rövid távon növekedő lopási hullámok, főleg a kiskereskedelemben, hosszabb távon pedig a bűnözés normalizálódása azon rétegekben, ahol a megélhetési bűnözés mindennapos túlélési stratégia.
És miközben a hatalom azt kommunikálja, hogy a konszolidációs intézkedések „hatékonyabb” igazságszolgáltatást hoznak, a valóság az, hogy egyre kevesebb elkövetés jut el az érdemi szankcionálásig. Ebben a helyzetben a konszolidációra hivatkozva bezárni három börtönt, különösen cinikus lépés.
A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása is félreveri a harangot. Ma tartott sajtótájékoztatójukon a társulás vezetői arról számoltak be, a régiókban az emberek biztonságérzete érezhetően romlik, a kis értékű vagyon elleni bűncselekmények kapcsán. Az elkövetők pedig egyre agresszívabbak, hiszen az egy részükön egyébként is behajthatatlan szabálysértési bírságnak semmilyen visszatartó ereje nincs.
Ha voltak is jó szándékok a rendszer modernizálására, a végrehajtás módja és a prioritások súlyosan tévútra vitték a reformot. Nem a jogrend megerősítése történik, hanem a jogrend hatékonyságának szisztematikus leépítése.
