Tessék mondani, ez már a csillagok háborúja?
A haditechnikával foglalkozó portálokon viszonylag terjedelmesen pertraktálták, de a fősodorbeli sajtóba is bekerült, legalább a mínuszos hírek szintjén, hogy Izrael az űrben semmisített meg egy iráni ballisztikus rakétát. Amit eddig főként sci-fi filmekben láthattunk, valósággá vált.
Bár még egyelőre napjaink háborúiban is az emberi tényező – katonai, a pacifistákat hideg racionalitása miatt nagyon borzoló műszóval élve –, az élőerő a döntő, a tőlünk keletre négy éve zajló háborúban azt láthatjuk, az olyan, évszázados, de napjainkban is működőképes megoldások, mint a lövészárokharcászat is kombinálódnak a 21. századi technika eszközeivel, a drónokkal. Ezek közül az alacsony költségvetésűeket még emberek kezelik, de már fél évtizede a pályán vannak az autonóm drónok is. Jelenlegi ismereteink szerint 2020 márciusában, a líbiai polgárháborúban hajtott végre először egy drón emberi parancs nélkül emberek ellen irányuló műveletet. Persze, anélkül, hogy technikai részletekkel untatnánk az olvasót, autonóm funkciók már a múlt század 80-as éveitől léteztek. Amikor a Csehszlovák Néphadseregben még fekete bakelittelefonok voltak, és a két évre besorozott állomány még a szuronyrohamot tanulta vz. 58-as gépkarabélyokkal, az Egyesült Államok Haditengerészete már akkor fejlesztette azokat a haditengerészeti légvédelmi rendszereket, amelyek a beérkező rakétákat emberi reakcióidőnél gyorsabban, kvázi autonóm módon voltak képesek megsemmisíteni. Szóval az, amit korábban fantasztikus filmek jeleneteiben láthattunk, egymással csatát vívó drón- és robotseregekről, illetve a célpontot közvetlen közelről megsemmisítő mikrodrónokról, az ma már többé-kevésbe valóság.
Számos, utópisztikus regény és film számol azzal a forgatókönyvvel, hogy az elpusztított Földről túlélők maroknyi csoportja egy űrbéli kolóniára menekül. Ezek szerzői még nem számoltak az Arrow 3 (Nyíl) rendszerrel, lehet újraírni a könyveket.
Március 23-án az izraeli légvédelem Arrow 3 rendszere olyan technológiai áttörést mutatott be, amely átírja a modern hadviselés szabálykönyvét. Az izraeli erők sikeresen semmisítettek meg iráni ballisztikus rakétát a Föld légkörén kívül, nagyjából 100 kilométeres magasságban. (Bár egy exoatmoszférikus elfogás a 2024-es iráni konfliktus idején is történt, de akkor azt a sajtó úgy prezentálta, hogy „állítólag".) Az Arrow 3 egy kétlépcsős hiperszonikus elfogóeszköz, robbanófej nélkül, amely a hangsebesség ötszörösével csapódik a célpontba, azaz a puszta kinetikai energiájával semmisíti meg. A két fegyver törmeléke pedig űrszemétként kering tovább.
A világűrben zajló összecsapások azonban a katonai mellett pszichológiai üzenetet is hordoznak. Az éjszakai égbolton felvillanó, majd elhalványuló plazmafelhő üzeni: a védelem keze messzebbre ér, mint a támadóé. A nemzetközi és izraeli katonai elemzések egybehangzóan állítják, hogy a rendszer hatékonysága továbbra is kiemelkedő. A korábbi támadások során 80–90 százalékos elfogási arányt is elértek, ami ilyen volumenű fenyegetés mellett rendkívüli teljesítménynek számít. Ugyanakkor a szakértők hangsúlyozzák: nincs olyan légvédelmi rendszer, amely teljes védelmet tudna garantálni, különösen akkor nem, ha a támadások egyszerre több irányból és nagy mennyiségben érkeznek.
A vázolt események fényében immár vitathatatlan: ami egykor Reagan elnök "Csillagok háborúja" néven elhíresült, s oly sokak által vizionárius blöffnek titulált stratégiai álma volt, az mára kozmosz hidegében technokrata valóságává lett. A Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett korszakban még csak vízió volt az űrhadviselés, a katonapolitikai fantáziák és a stratégiai elrettentés nagy, hidegháborús játéktáblája. Ma azonban ez a vízió beérett.
Az emberiség túlnyomó része számára még mindig misztikus, távoli világűr többé nem a béke steril, érintet(hetet)len színtere, hanem a konfliktusok új terepe. A rakétaelhárítás világ peremén dönt életről és halálról. Ez a fejlemény egyszerre imponáló és baljós. Az emberi tudás diadalaként kétségkívül imponáló. Ugyanakkor baljós, mert újra emlékeztet rá, minél magasabbra emelkedik a hadviselés, annál sebezhetőbbé válik az emberi lét odalent, a Földön, a városokban, az otthonokban, a hétköznapok törékenységében. Ebben a fegyvercsörtető, "exoatmoszférikus" korszakban is egyetlen valós alternatíva maradt a túlélésre, s ez nem más, mint a béke.
