Talán 2024-ben…
Alighogy kiürültek a pezsgőspalackok és eldurrantak az utolsó petárdák is, az embereket az új év kihívásai foglalkoztatják, és a jobb idők eljövetelében bíznak. Mintha éles határvonalat lehetne húzni december 31-e és január 1-je között. Mintha nem a múltból táplálkozna a jövő.
A petárdák hangja nem űzte el a gonosz szellemeket, és jobb, ha tudjuk, nincs vége minden rossznak. Ezért is mondom, jobb, ha a magunk erejében és józan eszünkben bízunk, és nem a jósok és sámánok látomásaiban.
Csalódtak azok, akik tavaly ilyenkor elolvasták a perui sámánok kokainos révületben tett kinyilatkoztatásait, nevezetesen, hogy augusztusban véget ér az ukrajnai háború. Nem így lett, sajnos.
Lapozgatva a 2023-ra vonatkozó jóslatokat, sehol se találok arra utalást, hogy a Hamász szintet lép és a Gázából kilőtt rakéták után betör Izrael területére és válogatás nélküli gyilkolásba kezd, illetve túszokat ejt. Hogy elérje a palesztin rabok szabadon bocsájtását, megakadályozza további Ábrahám-megállapodások létrejöttét, és elérje, a világ haladárai Izrael ellen forduljanak. A palesztin terroristák ugyanis pontosan tudták, példátlan megtorlás következik Izrael részéről, amelynek áldozatai elsősorban (a Hamász fogságában élő) gázai civilek lesznek. És erre nagyon kényesek a (szemforgató) nemzetközi szervezetek és az egyetemek.
A híres brit jós, Craig Hamilton-Parker, aki a végzet prófétájának nevezi magát, tavaly ilyenkor azzal kürtölte tele a világot, hogy Tajvan partjainál kezdődik a harmadik világháború, mégpedig két tengeralattjáró vagy két repülőgép összeütközésével (!).
Ehelyett (egyelőre) nem Tajvan felett gyülekeznek a sötét felhők, hanem Európa keleti felén, a Kaukázuson keresztül déli irányba, Iránon, a Perzsa- és az Ádeni-öblön át húzódik a „destabilizációs vonal”, amely nyugat felé fordulva a Szahara alatti térséget átvágva az Atlanti-óceánig tart, hatalmas „veszélygyűrűbe” zárva európai életünket.
Szóval, nem érdemes a jóslatokkal, látomásokkal foglalkozni. Sokkal inkább a józan eszünkben, a tapasztalatainkban, az ősök által ránk hagyományozott tudásban érdemes bízni. Rajtunk, európaiakon, sőt, közép-európaiakon kívül ugyanis nem vagyunk fontosak senkinek.
Ennek tudatában járuljunk az urnákhoz az európai parlamenti választáson, amely éppen akkor lesz, amikor megvonjuk húszéves tagságunk mérlegét. Ki-ki saját tapasztalatai alapján rakja majd a serpenyőkbe az eredményeket és veszteségeket, s azok alapján adja le szavazatát.
Ha így teszünk, reménykedhetünk abban, hogy szűkebb közösségünktől kezdve az uniós szintig tényleg az európai emberek érdekeit felvállaló képviselők kerülnek az Európai Unió élére. Talán.
Megjelent a MAGYAR7 1. számában.
