Taktikai tűzszünetet hozott az amerikai-kínai csúcstalálkozó
Hat év után találkozott ismét egymással nemrég az Egyesült Államok és Kína elnöke.
A dél-koreai Puszanban megtartott csúcstalálkozón a két elnök a több hónapja húzódó vámháborúra is igyekezett megoldást találni, egyelőre azonban nem sikerült hosszútávú kompromisszumot kötniük. A találkozót ennek ellenére mindkét fél pozitívan értékelte, reményt adva arra, hogy a világ két legnagyobb gazdasága között mérséklődhet a feszültség.
2023–2024 folyamán aztán az amerikai oldalon további exportkorlátozások sújtották a kínai félvezetőipart, amire válaszul Kína korlátozni kezdte bizonyos ritkaföldfémek kivitelét, amelyek nélkülözhetetlenek az amerikai autó-, chip- és hadiipar számára. 2025 őszére a helyzet aztán odáig fajult, hogy mindkét nagyhatalom újabb drasztikus lépésekre készült: Donald Trump amerikai elnök 100 százalékos pótvámok bevezetésével fenyegetőzött kínai termékekre, válaszul arra, hogy Peking októberben tovább szigorította a ritkaföldfémek exportját.
Ebben a feszült helyzetben került sor végül az október 30-i találkozóra, amely végül csupán részsikerekkel zárult. A több mint kétórás tárgyaláson Donald Trump és Hszi Csin-ping ugyanis bár számos kérdésben kifejezte együttműködési szándékát, a találkozó végére azonban leginkább csak korlátozott megállapodások születtek. Ennek részeként a felek egyfajta ideiglenes kereskedelmi tűzszünetet kötöttek egymással a következő évre, aminek értelmében az Egyesült Államok végül visszalépett a korábban bejelentett 100 százalékos pótvámok bevezetésétől és 57 százalékról 47 százalékra mérsékelte több kínai importtermékekre kivetett vám mértékét. Kína cserébe beleegyezett abba, hogy átmenetileg felfüggeszti a ritkaföldfémek exportjára vonatkozó új korlátozásokat, és ismét nagyobb volumenben vásárol amerikai mezőgazdasági termékeket.
A ritkaföldfémek kérdése különösen érzékeny pont volt a tárgyalásokon. Kína a világ termelésének több mint 80 százalékát ellenőrzi, így exportkorlátozásai könnyen megbéníthatják az amerikai és európai ipart, különösen az elektromos autók, a hadiipari rendszerek és a csúcstechnológiai termékek előállítását.
A mostani megállapodás tehát átmeneti fellélegzést hozhat a globális piacok számára, bár fontos megjegyezni, hogy Peking nem visszavonta, hanem csupán egy időre elhalasztotta a szigorító intézkedések bevezetését.
Kína tehát továbbra is tudatosan alkalmazza a gazdasági erejét geopolitikai eszközként és pontosan tudja, hogy a kulcsfontosságú nyersanyagok exportjának korlátozásával az amerikai és az európai ipar egyik legérzékenyebb területére tud nyomást gyakorolni.
A tárgyaláson emellett Donald Trump és Hszi Csin-ping az orosz-ukrán háborúról is hosszasan egyeztetett. A felek végül abban állapodtak meg, hogy egy kommunikációs csatornát tartanak fenn a béketörekvések támogatására, amit mindketten prioritásként kezelnek majd a jövőben. Mindez azért érdekes, mert a háború eddigi szakaszaiban Peking inkább Moszkvával ápolt szorosabb kapcsolatot, ami miatt mindeddig nem nagyon vállalt közös diplomáciai szerepet és álláspontot Washingtonnal.
A mindkét fél számára fontosnak tartott Tajvan kérdése ugyanakkor fel sem merült a találkozón, ami azt jelzi, hogy a két vezető igyekezett tudatosan kerülni a legérzékenyebb témákat. Tajvan ügyében ugyanis továbbra is mély és alapvető nézetkülönbség feszül Peking és Washington között: Kína a szigetet saját területének tekinti, és a „békés újraegyesítés” mellett nem zárja ki az erő alkalmazását sem, míg az Egyesült Államok – bár formálisan nem ismeri el Tajvan függetlenségét – a sziget legfontosabb védelmi partnere. A téma mellőzése tehát diplomáciailag pragmatikus lépés volt, hiszen bármilyen élesebb vita akár a találkozó kudarcát is okozhatta volna.
Ennek részeként, pedig bár a vámháború kapcsán születtek mindkét fél számára lényeges, de csupán átmeneti engedmények, több fontos kérdésben (pl. orosz-ukrán háború) csak a gesztusok, vagy még azok szintjét sem (Tajvan) érték el az egyeztetések. Így tehát bár mind Washington, mind pedig Peking felismerte, hogy a tartós vámháború mindkettőjük gazdaságát jelentősen meggyengítheti, a két ország stratégiai rivalizálása várhatóan tovább folytatódik majd a jövőben. Ebben pedig Kína már egyértelműen egyenrangú partnerként tekint magára az USA-val szemben. Mindez pedig egy olyan versengő egyensúlyi viszony kialakulását jelzi a korábbi alá-fölérendeltségi viszony helyén, ami a multipoláris világrend kialakulásának folyamatát is tovább erősíti.
