Szlovákiai és magyar
Igen, ez a valóság, kénytelenek vagyunk ezzel együtt élni, ha akarunk, ha nem! Csak azok menekülnek ez alól, akik vagy feladják magyarságukat, vagy pedig szedik a sátorfájukat, és máshol kívánnak boldogulni. Mindkettőből van elég sok, sajnos fogyatkozunk így is, úgy is. Lehetsz ugyan angliai és magyar is – ez a te választásod, a szlovákiai magyar a történelemé.
„Szlovákiai és magyar” – erre hívják fel lépten-nyomon a figyelmünket a Most-Híd óriásplakátjai a felvidéki magyar régiókban. Nem elég, hogy a sors ezt juttatta nekünk, még figyelmeztetnek is rá szinte minden kilométerkőnél: magyar vagy, de Szlovákiában élsz, jól vésd az eszedbe!
Sőt, a szavak sorrendje egyfajta fontossági sorrendet is diktál: szlovákiai vagy, aztán esetleg lehetsz magyar, ha még úgy gondolod.
És hogy ez nagyon fontos nekem, azt is odaírták kisebb betűkkel a plakátra. Kisebbségben csak kicsik merjünk lenni!
Hadd döntsem el én, mi a fontos nekem: a szlovákiai vagy a magyar! Ne akarja így senki se belém sulykolni a hovatartozásomat, miheztartásomat! Ne akarjon senki se rám erőltetni egy tudathasadásos állapotot azzal, hogy kettős identitásra buzdít.
Szlovákiai magyarként meggörnyedve. Magyarként, 15 milliónyian kiegyenesedve. Lehet választani!
Szerencsések azok az emberek, akiknek a hazájuk és szülőföldjük egybeesik, és nem kell szülőföldjükről elindulva a hazájukba menni, ha otthon akarják érezni magukat. Akinek ez nem adatik meg, egész életében hánykolódik a kettő között és nyugtalan. Innen oda, onnan pedig visszavágyódik. Itthon és otthon. Talán csak a határállomáson érzi igazán jól magát, mert hamarosan valahova érkezni fog: vagy a szülőföldjére, vagy a hazájába. Szülőföldjén hontalanul, hazájában a szülőföld gyökerei nélkül – fura érzés ebben a kettőségben élni. Az csak merész álom maradt, hogy majd az Európa Unióban mindenki közös hazára lel, és egycsapásra köddé válnak a határok. Egycsapásra mindenki többséginek, európainak érezheti magát, egyforma jogokkal és kötelezettségekkel. Hogy az európai ember több lesz, mint az egy nemzethez vagy egy nemzetrészhez tartozó. Ugyanakkor a belső, lelki határok erősebbek, mint a ránk kényszerített földrajziak. Amíg az emberek között is határok feszülnek, amíg a kisebbséget nem kezeli magával egyenrangúnak a többség, addig lojalitást sem követelhet tőlünk magának.
A Most-Híd pedig azt követeli, legyünk szlovákiaiak is, magyarok is, mert úgy illik, itt élünk, ebben az országban. Azt szeretné, ha ez az ország lenne a hazánk is, ne „csak” a szülőföldünk!
Ezt azért az óriásplakátokon mégsem meri kiírni a választások előtt, csak sugallhatja, hogy legyünk magyarhaza-feladók és vegyesek. Mert nekünk, a pórnépnek úgy a jó, ha Pozsonyból irányítanak és nem Budapestről. A vegyespárt legújabb eget rengető kampányfogása a budapesti béklyó lerázása, szabaduljunk a gonosztól, és vessük magunkat a saját kezünkbe, Pozsonyéba, ott a helyünk, az új hazában! Hagyjuk már a fenébe az óhazát Orbánnal és a Lánchíddal együtt. Értsük meg végre valahára, mi szlovákiaiak vagyunk, és az asszimilálódott magyar épp olyan jó hídszavazó, mint a magyarnak még megmaradt. Oldás és feloldozás! Kötés helyett!
Kezdetben az együttműködés volt vegyespárt pártszlogenje. Ennek kiötlőjére, a jellemre alapozták a következő kampányukat. Egyikkel se mentünk sokra, de az ország se! Most pedig a kettős identitásra való buzdítás és az orbánozás az idei kampányfogásuk.
Magyar szülőföld helyett „szlovákiai és magyar!” Óvakodj a törpétől!
