Sziasztok, mit isztok?
Kaptam idén is szokásos értesítést az IHM-től (Ivásra Házhoz Megyünk) kortárs budapesti baráti társaságtól, hogy töltsük együtt újra a szilvesztert a fővárosban mókázással a „sziasztok, mit isztok” felhívás jegyében. A hagyományos baráti összejövetel eleje minden alkalommal egy politika ízű kabaré, ezúttal CERVANTES DON QUIJOTE de La Mancha el Kurta nemes története íródott át Sajó költőbarátom által, utána pedig mókacagás, tánc meg vihánc hajnalig.
Sokan kötik össze társaságban az óévet az újévvel, úgy, ahogy a Balaton az északi partot a délivel, vagy a Duna Esztergomot Párkánnyal, illetve Szlovákia Magyarországot Lengyelországgal. Ne tétlenkedjünk tehát mi se! Szilveszteri Szilik és Szilvik, barátok és barátnők, csapzottak és kevésbé, habzók és habozók, fogadalmat tevők és elvetők, fiatalok és szépkorúak, félénkek és merészek, bozontosok és kopaszok egy a cél ilyenkor: érezzük jól magunkat szilveszter éjszakáján!
Ennek a napnak különleges bukéja van! Ilyenkor a szokásosnál jobban elengedjük a hajunkat, jobban a lovak közé csapunk! Szem s giga nem marad szárazon miközben búcsúztatjuk a magunk mögött hagyott esztendőt, és felidézzük a történéseit. Érdekes, hogy valaminek az elmúlása, elvesztése általában bánatokozó. Most 2024-et veszítjük el! Hogy mennyire kár érte, kell-e emiatt szomorúnak lenni, a jövő majd eldönti? Hiszen nem hozott békét a háborúkban, a brüsszeliták az elmúló évben sem szerették meg jobban Magyarországot, de még a magyarországi balliberális ellenzék sem, kinek továbbra is drágább rongy élete, mint a haza becsülete. Most sem nyertük meg a foci EB-t, „csak” bronzosok lettek a kézis lányok, az a hat párizsi olimpiai arany, hét ezüst és hat bronz épphogy elég a mindig elégedetlen békétleneknek.
Az óévet szerintem úgy isten igazából senki se siratja, mert várakozással tekint mindenki az újévre. Vajon mit hoz nekünk?
Boldogságot, szerelmet, jólétet, vagy csupán ennek a reménysugarát? Bízzunk benne, hogy így lészen! Ettől még senki se lesz csalódott! Vagyis nem az ábrándozás az élet megrontója, ahogy ezt Vörösmarty gondolta, hanem a csalódottság! Vagy a kettő együtt! Ugyanis, aki egész életében csak ábrándozik célja eléréséhez szükséges tettek nélkül, annak könnyen az arcára fagy a mosoly és gyakran csalódik ilyentájt. Viszont, aki úgy érzi, hogy tett is valamit céljai elérése érdekében, az könnyebben vészeli át a csalódást. Úgy gondolhatja, hogy nem rajta múlott, megtett mindent érte, legközelebb sikerülni fog, így bíztatja magát.
Egyébként is a remény hal meg legutoljára, mert Chuck Norris a reményt öli meg utoljára!
