2022. január 8., 19:03

Szia Normalitás! De rég láttalak…

Feleségem unszolására idén is megnéztük a budapesti karácsonyi vásárt, megtéve az ilyenkor szokásos összes kötelező kört. Miközben ittuk a forralt bort (főleg én) s ettük a kürtőskalácsot (főleg ő), végig az járt a fejemben, milyen jó a lehetőségekhez képest normálisan élni.

boldogság
Fotó: unsplash.com

Pár évvel ezelőtt, egyik első írásomban, emlékszem azon bosszankodtam, hogy a terrorveszély miatt „betonbetlehemek” és „kevlárkrisztusok” lepik el Európát. A Vörösmarty téren megjelent forgalomkorlátozó betontömbök akkor is és most is a mi védelmünket szolgálták, azzal a különbséggel, hogy akkoriban magunk húztuk fejünkre a bajt. Átverekedve magunkat a beléptetőkapun, a karácsonyi árusok és lacikonyhák között sétálgatva lelkemet otthonos, kellemes melegség töltötte el, melyet sem a hideg szél, sem a mindenfelől hallható szlovák beszéd nem tudott lehűteni. Egészen meghökkentő volt szlovák, vagy nagyrészt inkább asszimilálódott magyarok (Mirkó, hogy mondják ezek a brindzát?) között sétálni a magyar fővárosban, bár azzal vigasztaltam magam, legalább ezek is látják, „odaát” mennyivel jobban mennek a dolgok.

Magyarország nekem, nekünk mindig is a szabadságot jelentette. Kisgyerekkoromban azért, mert „Túlkomáromban” lehetett magyar képregényt venni, később azért, mert Győrben volt magyar mozi, most meg azért, mert Magyarországon a koronaőrület alatt is lehet normálisan élni. Lássuk be, csak így érdemes!

Mire ezeket a sorokat írom, végre a szlovák kormány is belátta, hogy tízezrek életét teszi taccsra, ha folyamatos bezárásra ítéli a vendéglátóhelyeket és az idegenforgalmat, ráadásul végre eltörlik a teljesen értelmetlen éjszakai kijárási tilalmat is. Attól függetlenül, hogy néhány héten belül egy tollvonással visszavonhatják az egészet, rárohasztva a frissen-gyorsan megvásárolt készleteket szerencsétlen vendéglátósokra, legalább elindult valami. Lehet és kell is bírálni a Heger-kabinet rövidlátását (Isten és az olvasók a tudói, megtettük elégszer), de most legalább jó irányba néznek.

Már csak a horizontot kéne meglátniuk!

Több, de inkább kevesebb sikerrel két éve küzdünk a vírussal, az első évfordulón megtaláltuk a megoldást (igen, az oltás az), úgyhogy a másodikon épp itt az ideje alaposan átgondolni, miként térhetünk vissza a régi életünkhöz. Emlékszem, drága nagyanyám mondogatta mindig, ha megkapta esedékes nyugdíját, „élni csak kell valahogy”. Ez a szögegyszerű filozófia simán elég is lenne, hogy a pandémia harmadik évének kezdetén helyén kezeljük a járványt.

Lezárásokra, korlátozásokra persze szükség van.

Zárt térben, több ezer fős tömegrendezvényt tartani, pláne minden ellenőrzés nélkül, nettó baromság. Válogatás nélkül mindenkit beengedni a tömegközlekedés zárt tereibe, szintén óriási felelőtlenség. Uram bocsá’, még a maszkviselési kötelezettséget is meg lehet érteni. Viszont, ha fetisizáljuk a fertőzésszámokat és egyetlen megoldásnak a lezárás-enyhítés ciklusok ad nauseam való ismételgetését tekintjük, azt egy idő után nehéz tolerálni, főleg úgy, hogy a megoldás már ott van a kezünkben – meg sokak véráramában. Biztos vagyok benne, az alábbi mondatok miatt érkezik majd néhány dühös vagy röhögős fej a facebook-on, de világos bizonyítékaink vannak arra, hogy az oltás működik. Oké, sokan vártuk, nem így lett, a betegséget, a fertőzést nem ússzuk meg, de, ha sikerül elkerülni a kórházat, már nyert ügyünk van! E sorok írója például néhány napnyi náthával vészelte át pár hónapja a COVID-ot, köszönhetően az oltásnak. Hónapok óta a 80-20-as arány mentén mozog a kórházban ápolt oltatlanok és oltottak mérlege a szlovákiai kórházakban, a vakcina az omikron ellen is véd, ráadásul az új variáns minden jel szerint alig-alig okoz súlyos szövődményeket.

Oldalakon keresztül lehetne sorolni tehát az indokokat, miért kellene lassan és fokozatosan(!), de mégiscsak visszatérnünk a normális élethez.

Egyetlen felelős kormány sem várhatja el állampolgáraitól, hogy azok úgy fogadják el az oltások hatékonysága melletti érveket, hogy „cserébe” nem kapnak semmit. Az oltás működik, de azért leszel szíves műanyagdobozban elvinni az ebédedet az étteremből, mert három vakcina után sem ülhetsz le az asztalhoz. Az oltás tényleg működik, de jó lenne, ha te meg a többi oltott nem menne focimeccsre, mert veszélyes. Ami viszont nem működik, az az, ha elfeledkezünk nagyanyám mondásáról. Élni is kéne valahogy! Az Orbán-kormány pontosan látja ezt, Heger et al. viszont nem.  Vagyis nem mindnyájan. Fáj leírnom a tisztelet szót, úgy mint „tisztelet a kivételnek”, Richard Sulík vagy Boris Kollár kapcsán, de mégis muszáj.

Végezetül a tárgyilagosság kedvéért még valami! Lezárástálibként jogos ellenvetés lehet az alacsony szlovákiai átoltottságra mutogatni, csakhogy ennek is megvannak az okai.

A szlovák kormány ugyanis még mindig adós egy tisztességes oltási kampánnyal. Pedig idejük, az lett volna rá…

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!