Szeretnénk, hogy mindenük meglegyen
Hallottam egy nagyon szomorú történetet. Mindig elszomorít és feldühít, ha olyan emberekről hallok, akik nem törődnek a gyermekükkel. Amióta anya vagyok, ez az érzés még erősebb.
Egy 4 éves kisfiút állami gondozásba helyeztek, mert a szülei nem gondoskodtak róla megfelelően. Gyermekotthonba került, a szülők meglátogatták őt. Az ott dolgozó nevelőktől pedig megkérdezték, kaphat-e a gyermek táblagépet, és hova küldhetnének havonta pénzt, hogy a gyermeknek mindene meglegyen. Nem tudom, hogy van vele a Kedves Olvasó, én azt gondolom, a gyermeknek akkor van meg mindene, ha a családjában, békességben és szeretetben nőhet fel.
Megvallom, anyaságom előtt nem is gondoltam rá, hogy egy gyermek mennyi kihívás, mennyi feladat, mindezek mellett pedig mennyi öröm, boldog pillanat okozója lehet. Azóta viszont tudom: anyának lenni jó!
Mert attól a pillanattól, hogy megtudtam, a szívem alatt hordom őket, éreztem, felelősséggel tartozom értük. Rengeteg boldog pillanatot éltem át velük. Például amikor megszülettek. Amikor rám mosolyognak. Amikor kimondták az első szót, vagy először mondták azt, hogy „anyuszi” (anyuci helyett). Amikor azt mondják, hogy „anyu, én aaaannyira szeretlek”. Vagy amikor játszás közben az eszükbe jutok, és szaladnak hozzám, megölelnek.
Én voltam a legbüszkébb a világon, amikor sikerült felülniük. Mikor megtették az első lépéseket, a sor pedig végtelen. Ezek az örömök pedig elnyomják, elfeledtetik a nehéz pillanatokat, mikor aggódom, mert betegek, mikor vigasztalom, mert megütötte magát, mikor valami kis kudarc éri és meg kell gyógyítani a lelkét miatta.
Mikor Kincső szavalóversenyre ment, én izgultam helyette és érte… De bármilyen óvodai, iskolai fellépésnél így van ez. Mikor valamiért Örsire nem én vigyázok, mert el kell intéznem valamit, dupla sebességgel végzem a dolgom, hogy minél előbb visszaérjek hozzá... Mióta anya vagyok a szeretetnek több oldalát ismerem. A gyermeki szeretet tiszta, szavakkal ki nem fejezhető, elég egy érintés, egy ölelés, egy apró puszi – és lelkünk örömmel töltődik fel.
Szeretnék nekik mindent megadni, ami nálam a családdal és a szeretettel kezdődik, az elfogadással, egymás megsegítésével folytatódik. Fontosnak tartom a következetességet, a valamilyen mértékű szigort, de próbálom élni is hagyni őket. Szeretném őket megtanítani arra, hogy megismerjék a határaikat, felhívom a figyelmüket arra, hogy rengeteg veszélyes dolog van, amitől nem kell félni, de vigyázzanak magukra.
Nálunk fontos más népek és nemzetek elfogadása, de az esti mesék között szerepelnek a magyar népmesék, mondák. Az ő koruknak megfelelően mesélek nekik a magyar történelemről, múltunk nagyjairól, híres magyarokról és találmányokról. Tudjuk, hogy a magyar népzenének és a néptáncnak nincsen párja. Fontosnak tartom, hogy megismerjék és megszeressék kultúránkat, értékeinket, hogy igaz magyar emberek legyenek, mire felnőnek. Hiszen ezt tanultam én is anyukámtól, anyukám pedig a nagymamámtól.
