Százötvenek felelőssége
Meglehet, a verseny adrenalinját kedvelőknek aligha van izgalmasabb, mint amikor egy választás többesélyes, hát még ha négyesélyes, mint itt és most. Normális körülmények között akár élvezni is lehetne a versenyszellem tobzódását, csakhogy korántsem erről van szó. A felvidéki magyar politikum elhúzódó szomorújátékának most épp azt a részét látjuk, hogy pártelnökjelölt van bőséggel, több mint a közösséget előre mozdító program, terv, stratégia.
A Magyar Szövetség a hétvégén megválasztja elnökét és elnökségét, ez a hír önmagában elég lenne, ha a Szövetség tagságát hozná lázba. Honi viszonyaink azonban korántsem teszik lehetővé, hogy erre csupán a párt belső ügyeként tekintsünk. A Magyar Szövetség ugyanis a felvidéki magyarság egyedüli érdekérvényesítő szerve, így ami a pártban történik, alapjaiban határozza meg közösségünk életét. Persze, egy hosszabb töprengést az is megérne, miért alakult így, hogy a párt az egyedüli testület, ami képes (volt) fellépni ügyeinkben. Hol van a civil szféra, hol van az az intézményrendszer, ami megkerülhetetlen lehetne közéletünkben, jogérvényesítésünkben? Legyünk őszinték, a Felvidéken komoly szervezeti hálózat létre sem jött. Az a kevés pedig, amit jegyezhetünk, jórészt vagy épp tetszhalott állapotában van, vagy már ki is hunyt, mint ahogy az országos szakmai szervezetek megszámolásához sem kellene mind a tíz ujjam.
Nem is lenne nagy a baj, ha ezzel a néhány közhelyes megfogalmazással le lehetne tudni az elvárásokat. Csakhogy ennél sokkal többről van szó. Ez a közösség tizenöt éve cipeli a megosztottság terhét, a bűnös vegyes ideológia következményeit, s mikorra ezt sikerült felszámolni, és ezzel együtt a politika szemétdombjára küldeni a megosztókat, addigra a magyar érdekérvényesítés is meggyengült, a politikai gondolkodás beszűkült, a mozgástér összezsugorodott és a maradék energiákat felemésztették az elvtelen belső harcok, amiből a választók már nem kértek. A leendő pártelnök tehát vagy helyreállítja ezt a mély hitelességi válságot, vagy nem lesz más dolga, mint hogy leoltsa a villanyt a Čajak utcai székházban.
Bár a párt már felszámolta a működését teljesen megbénító platformokat, de azért a törésvonalak ennek mentén maradtak meg, ennél is inkább elgondolkodtató, hogy a volt MKP-platformból hárman is indulnak, amivel egymást oltják ki a negyedik jelölttel szemben, mert ahol hárman egymás ellenében lépnek fel, ott a negyediknek csak kávét kell kérnie. És az elődpártok hagyatéka alapján a két kicsi egyesülve legyőzheti a nagyot elve is valóságos forgatókönyv lehet.
Nem tisztünk, hogy a négy jelöltet: Becse Norbertet, Cziprusz Zoltánt, Gubík Lászlót és Pandy Pétert minősítsük, szóljon mellettük vagy ellenük az eddig elvégzett, avagy el nem végzett munkájuk, a szavazatokban mérhető választói bizalom, és az, amit ebben a küzdelemben prezentálnak – mindez együtt mutatja meg, alkalmasak-e a politikai munkára, mert nem mellesleg, a párt azért van, hogy politizáljon, még ha ez manapság már nem is mindig magától értetődő.
A döntés a 150 küldött kezében van, az ő felelősségük, milyen jövőt adnak a felvidéki magyar politikának, esélyt kap-e a tehetség, a tenni akarás, az építkező erő, a magyar virtus...
