2020. május 30., 16:48

Síró búzamezők

Nézem a satnya kis búzaszálakat, ahogy az ég felé ácsingóznak, a tövük már szinte szalmaszáraz. Mintha csak lesnék a fránya felhőket, hátha dunnaként szétszakad egyik-másik és küld egy kis locsolót. De legtöbbször csak a nap süt rájuk hegyesen, az pedig májusban még nem kell annyira, mint az égi áldás. Hogy lesz ebből ringó búzamező, tömött kalász? Hogy lesz ebből kenyér?

2020 rossz év lesz sok tekintetben.

Akinek gyümölcsöse van, annak a termése java részét elvitte az április végi fagy. Merthogy a fák a korán érkezett tavaszi meleg miatt a szokásosnál hamarébb borultak virágba. Hiába öltek vagyonokat a fagy elleni védekezésbe a gyümölcsösök gazdái...

Néhány hete egy szakértő meg már arról beszélt, lehet, hogy hosszú évtizedek után először Szlovákia már nem lesz önellátó élelmiszergabonából sem. Tegnap már arról volt szó, hogy ha nem lehet öntözni a gabonát, siralmas lesz a termés, mert a gyenge májusi eső, melyre úgy vártak, mint a mannára, nem volt elég. Még drágább lesz a mindennapi kenyerünk…

A legtöbb gazda hetek óta mást se csinál, csak az eget kémleli és az időjárásjelentést figyeli. Mert volt, hogy jelentettek ugyan esőt, de a Csallóközben ennek ellenére egy árva csepp se hullott… Porzó földön pedig nem lehet csodát tenni. Még a pacsira sem szívesen trillázik most a satnya gabonaföldek fölött. Pedig mindig élvezet hallgatni örömkoncertjét.

Évről évre szinte ugyanaz a forgatókönyv, már ősszel is alig van csapadék, télen nincs hó, tavasszal meg jön a meleg, szinte nyár volt idén is áprilisban, ahelyett, hogy érkezne a jó kis áztató tavaszi eső.

Mert az kell a sarjadó növénynek elsőként, aztán jöhetne a meleg. Az öregek szokták is emlegetni, a tavasz mindig nagy, napokig tartó esőkkel érkezett hajdanán… Mi pedig hozzátehetnénk, hja, azok a régi szép idők!

A gazda minden évben abban a reményben vet, hogy aratni is fog. Megveszi a méregdrága vetőmagot, megadja a földnek a szükséges tápanyagot, védekezik a kártevők ellen. És várná a jó termést, miközben napnál is világosabb számára, hogy csapadék vagy öntözővíz nélkül csakis veszteséges évet zárhat. Üres marad a bugyelláris.

Szomjazik a föld. Hosszú évek óta. Talán végre már meg kellene oldani az öntözést a lehető legtöbb földterületen. Különben a kiszikkadt talajon már csak a mediterrán növények élnek meg. Azok termesztését pedig még meg is kellene tanulni. Csak hát a felvidéki gazda nehezen bírná elviselni azt, hogy a kenyérnek való ne itt teremjen meg a kertek alatt, hanem valahonnét messziről hozzák.

Valami nagyon elromlott ebben a világban. És ha szívünkre tesszük a kezünket, ebben nagyrészt mi vagyunk a ludasak. Lehet, hogy azt gondoltuk, nekünk minden szabad. Talán most felébredünk?

Nem jó most sétálni a határban. Csak a port fújja a szemünkbe a szél, és összeaszott, szikkadt, repedezett földet látunk. Nincs abban sok élet. Nem sok jót sejtet, ha már május végén száraz a gabonamező alja… Még szerencse, hogy annak az őznek ez nem számít, amelynek csak a két füle kandikál ki a gabonamezőből. Ha másért nem, miatta már érdemes volt kijönni.

De a búzamezők sírnak tovább. Add már, uram, az esőt!