2022. január 1., 09:03

Sci-fi iskola

December elején (a szülők fontos elfoglaltsága miatt) unokáimra vigyáztam, náluk a házban. Az ok egyszerű volt: a kiskorúak iskolai távoktatása a járvány miatt...

koronavírus távoktatás
Fotó: TASR

A kisebbik másodikos, a nagyobbik negyedikes, mindkettő teljes rutinnal ment a számítógépekhez, idejekorán bekapcsolták a masinákat, hogy a távtanítás előtt még egy jót játszanak az osztálytársaikkal. A rutin nem véletlen, hiszen a múlt tanévben volt részük bőven az ilyen oktatásban.

Nincs más dolgom, mint figyelni az oktatást. A gyerekek teljes magabiztossággal kezelik a szoftvert és a gépet is, tudják, mikor, mit, hol megnyomni a billentyűzeten. Így jut eszembe, hogy mi lesz akkor, ha az a nyavalyás vírus még jobban akar mutálódni és szaporodni? Milyen lehet majd a jövő digitális iskolája, ha a kormányok elrendelik a hosszabb idejű távoktatást?

A két gyerek egy nagyobb szobában együtt tanult, tehát láthattam a pedagógusokat és itt-ott hallhattam a beszélgetést is, amely kiszivárgott a fülkagylókból. Látható, hallható volt a rutin, amit a pedagógusok és a gyerekek is mutattak. Számomra „hetvenkedőnek“ - ez elképzelhetetlennek tűnik, hiszen reggel – annak idején – gyalog mentünk a „suliba“, vittük a táskát a hátunkon, nem pedig kényelmesen, autóból kiszállva sétáltunk be az iskola tárt kapuján.

Mint műszakiba, úgy belém vágott a gondolat: mi lehet majd úgy tíz-húsz év után?

Lesz egy virtuális tanítónéni, aki online fog oktatni? És még nem is kell, hogy élő személy legyen. Elég egy jól megírt, központilag finanszírozott szoftver, amit majd jó drágán eladnak minden szülőnek.

Akinek pedig nem futja rá, az buta marad...

 Az ilyen virtuális tanítónéni, mivel már nem egy személy, minden gyerekkel egyszerre foglalkozhat, egyszerre beszélgethet többükkel is, akár más témákban is. Megteheti, hiszen a szoftver pár nap-hét alatt felméri a gyerek intelligencia-kvóciensét, tudását, szülői, családi hátterét és hozzáteszi mindehhez a szociális hálókon fellelhető információkat a családról. Ha pedig ott ilyen nem találtatik, akkor megpróbálja megvenni azoktól, akiknek ez megvan – egy újabb bizniszág lesz felfutóban. Mindenkivel egyszerre cseveghet, nem kell a gyerekeknek egymásra várniuk, mindegyik a saját tempójával haladhat, amit a szofter értékel és kimutat a virtuális tanítónéninek (na meg a „Központnak“ is...).

Nagy valószínűséggel egy nagy, globalizált szoftvercég fogja megcsinálni, mert nem lesz olcsó mulatság, de annál nagyobb üzlet. Aztán majd a világhódító útja előtt beleteszik az egyes nemzetek nyelvi és más specifikus beállításait.

Az Állam (?) majd fizeti a licencdíjakat, a polgárok pedig majd fizetik a kötelező minimum feletti „levelt“, ami talán majd megfelel a mai alapiskola alsó tagozatának.

A pedagógusok nagy része elvesztheti a munkáját, hiszen nem lesz rájuk szükség, csak azok maradnak, akik majd résztvesznek a tanítási vázlatok és tervek véleményezésében és javításában.

Ekkor megvalósulhat az összes eddig élt diktátor és globalizátor álma, mert a gyerekek csak azt fogják tanulni, ami majd a rezsimnek kell és amit kegyesen megenged.

Nem lesz semmilyen személyes hozzáállás, kapcsolat, tanítónénis mosoly vagy ölelés. Nem lesz diskurzus és polémia, amely fejlesztené a logikus és kritikai gondolkodást. Az élethez szükséges szociális kézügyességet nem lesz hol elsajátítani, hiszen pl. autószerelőként nem lehet távoktatásban motorolajat cserélni  vagy testnevelésórát tartani a 100 méteres távfutásban. A focit még el tudnám képzelni a bábuk tologatásával, rohangáltatásával a monitoron. Kiabálni, persze, azt fog lehetni!

És miért ne állna be egy kemény ideológiai vonal, ha már minden oktatás központilag jön? Meg szülői utasítás is... A „Központ“ befolyása napról napra nagyobb lesz, kialakul a tudás hatalmi gépezete.

Megkezdődik az emberiség formátolása.

Közben figyelem az unokákat, csodálom a tanítónéniket, akik végtelen türelemmel, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel próbálják meg a lehetetlent – személyi kapcsolat nélkül átadni azt a tudást, amit hagyományosan amúgy fele-harmad idő alatt meg lehetne tenni – nem beszélve a minőségről és a szociális háttérről.

Fantáziám azonban nem hagy békén. Mi lesz akkor, ha erre ráültetjük a folyamatosan fejlődő mesterséges intelligenciát?

Ennek öntanuló rendszere képes lesz majd pl. arra is, hogy már 10-15  éves korban nagy valószínűséggel megsaccolja, hogy kiből lesz szakács és kiből kamionsofőr vagy agysebész. Aztán ennek alapján szelektálja a tananyagot.

De ez még mind semmi! Az ideológiai befolyás és az „agymosás“ olyan mértéket ölthet, hogy valódi humánum már nem is fog létezni, mert aki nem használja majd az online-rendszert, azt majd keményen büntetik, szüleivel, nagyszüleivel együtt (lásd Kínát, már működik a pontrendszer!).

Közben unokáimnak véget ért a tanítási óra. Nekem meg nem maradt más, mint elgondolkodni azon (talán még a társadalomfejlődés mai állapota megengedi), mire kéne felkészülni annak érdekében, hogy ebben az új technológiai és társadalmi fejlődésben megmaradjon az emberségünk, kritikai gondolkodásunk és szellemi szabadságunk.

Reális ez? Nem tudom! Majd meglátjuk...

(U.I.: Ez nem licencleírás – lopni tilos!)

Megosztás
Címkék