Részleges sikert hozott Trumpnak a pekingi csúcstalálkozó
Pekingben találkozott egymással Donald Trump és Hszi Csin-ping. A két elnök olyan időszakban ült tárgyalóasztalhoz, amikor az Egyesült Államok és Kína kapcsolatát a kereskedelmi viták és technológiai korlátozások mellett, Tajvan biztonsága, valamint az iráni konfliktus következményei is egyszerre terhelik. Trump számára ráadásul a pekingi út belpolitikai és gazdasági szempontból is komoly téttel bírt, mert egy sikeres tárgyalás a népszerűségén is sokat javíthat a félidei választásokhoz közeledve.
Az Egyesült Államok és Kína viszonya az elmúlt években fokozatosan alakult át kereskedelmi vitából átfogó nagyhatalmi rivalizálássá. A folyamat egyik fontos fordulópontja Donald Trump első elnöki ciklusában, 2018-ban következett be, amikor Washington jelentős értékű kínai importra vetett ki vámokat, arra hivatkozva, hogy Peking tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat folytat, korlátozza az amerikai cégek mozgásterét, és technológiai előnyöket próbál megszerezni. Ezt követően a Biden-kormányzat további szankciókat vetett ki és a fejlett félvezetők, chipgyártó berendezések, mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiák és stratégiai befektetések területén szigorított, míg Trump második ciklusában aztán a vámok ismét központi politikai eszközzé váltak. Ezek azonban már közel sem tudtak olyan nyomást gyakorolni a kínai gazdaságra, mint nyolc évvel ezelőtt. Kína ugyanis ma már kevésbé kiszolgáltatott az amerikai piacnak, emellett pedig nagyobb szerepet játszik a globális ellátási láncokban és több olyan területen rendelkezik nyomásgyakorlási lehetőséggel, amely inkább már az Egyesült Államok számára jelent érzékeny kérdést.
Trump pekingi útjának közvetlen előzménye az volt, hogy a két ország viszonya a korábbi kereskedelmi fegyverszünet ellenére továbbra is bizonytalan maradt. A program részeként a hivatalos fogadtatás (ahol ujjongó gyerekek is üdvözölték Trumpot), a kétoldalú tárgyalás és a két vezető négyszemközti egyeztetése mellett, egy állami vacsora és egy munkaebéd is szerepelt a két elnök teendői között. A külsőségeknek persze komoly szerepük volt, Kína ugyanis általában tudatosan használja a diplomáciai protokollt politikai üzenetként. Ezért is érdekes, hogy Trump legutóbbi, 2017-es látogatásához képest Peking ezúttal nem fordított akkora figyelmet a város látványos „megtisztítására”, ami szimbolikusan azt mutatta, hogy Kína ma sokkal magabiztosabb, mint kilenc évvel ezelőtt és kevésbé igyekszik mindenáron lenyűgözni az amerikai elnököt.
Ennek jegyében, noha a tárgyalások alapvetően jó hangulatban teltek, azok inkább a feszültségek kezeléséről, mintsem a viták lezárásáról szóltak. A felek a beszámolók szerint a kereskedelmi párbeszéd intézményesítésében látták az egyik legfontosabb előrelépést: napirendre került egy Kereskedelmi Tanács és egy Befektetési Tanács létrehozása is, amelyek a vámokkal, beruházásokkal, mezőgazdasági exporttal, energetikai együttműködéssel és piaci hozzáféréssel kapcsolatos vitákat kezelhetnék. Kína emellett Washington szerint a jövőben hajlandó növelni az Egyesült Államokból vásárolt kőolaj mennyiségét is, ami mögött bár minden bizonnyal a közel-keleti szállítási útvonalaktól való energiafüggőség enyhítése áll, Trump számára egy eladható üzenetet képvisel.
A tárgyalásokon így bár gazdasági szempontból sikerült egy jól eladható megállapodást kötnie a feleknek, valójában az udvarias gesztusokon kívül nem igazán történt előrelépés a legfontosabb kérdésekben.
Ezzel együtt a kínai látogatás Trump számára mindenképp részleges sikerrel zárult. Az amerikai elnöknek sikerült elérnie, hogy a találkozó után ne a kapcsolatok további romlása, hanem a párbeszéd fenntartása és a kisebb sikerek kerüljenek előtérbe, amire a félidei választásokhoz közeledve kifejezetten nagy szüksége volt a rekordalacsony népszerűségnek örvendő elnöknek.
A találkozó azonban csak akkor válhat valódi sikerré az Egyesült Államok számára, ha a következő hónapokban a bejelentett kereskedelmi és befektetési keretekből tényleges kínai vásárlások, stabilabb piacok és kézzelfogható amerikai gazdasági előnyök következnek, valamint a fontosabb stratégiai kérdésekben is előrelépés történik. Kína mozgástere ugyanis napról napra növekszik a világpolitikai térképen, ami az ország tárgyalási pozícióit is folyamatosan erősíti. A valódi kérdés így a jövőben (jó esetben a lehetséges szeptemberi washingtoni találkozón) inkább az lesz, hogy Trump képes lesz-e a rövid távú politikai hasznot tartós eredményekké alakítani egy olyan Kínával szemben, amely egyre kevésbé tárgyal majd kényszerhelyzetből.
