2022. szeptember 22., 15:22

Radikalizálódunk? Ugyan már!

Nem szokásunk. Sem azelőtt, sem most. Fogy az erőnk, az elszántság helyett taktikázunk, dekázgatunk, toldozunk-foldozunk. Pedig a felvidéki magyarság stabil és megbízható politikai erőt tudna képviselni. Ha akarna, ha merne. Most, hogy a kérészéletű szlovák kormány úgy tűnik, néhány hónapos egérutat nyert, nem is ennek a szomorújátéknak a felvonásait kellene figyelnünk, amelyet a jelenlegi, alkotmányos többségéből magát törpévé zsugorított társaság ad elő, hanem a saját céljainkat. Mert az összeomlás kísértete itt dörömböl az ajtón.

parlament
Fotó: TASR

Miért vizionálhatunk összeomlást? Két okból is. Elsősorban az Európai Unió áruló vezetőinek köszönhető gazdasági visszaesés miatt, amelyhez bárgyú együgyűséggel asszisztál a szlovák politikum. A szlovákiai polgárok ezen a télen talán még nem fagynak meg, legfeljebb lefogynak és olcsóbb gyógyszert lapátolnak magukba, a gazdasági letérdelést azonban nehéz lesz elkerülni. 

Az ennél is nagyobb zuhanást azonban az erkölcsi-társadalmi mizéria okozza. Ez az ország úgy látszik, nem képes magából kitermelni egy életképes, demokratikus, a saját polgárai érdekeit képviselő politikai vezetést. Ki törődik már itt a néppel? Riasztó jelenség, hogy egy közvélemény-kutatás szerint az ország lakosságának hatvan százaléka az oroszoknak szurkol, míg a kormány, az elnök, a média a nem létező ukrán „demokráciáért” áldoz fel mindent. Ebben a helyzetben egy stabil, konzervatív értékrendű magyar párt nemcsak a mi érdekeinket tudná képviselni, de a szétzilált országét is. Mit is mondott a publicista Juraj Hrabko néhány hónapja? A magyar párt akár 12 százalékot is elérhet, de azt is, hogy megint kimarad a törvényhozásból.

A politikában vannak kegyelmi pillanatok és vissza nem térő helyzetek. A mostani szlovák politika tehetetlenségét látva soha vissza nem térő alkalom adódott a felvidéki magyar képviselet számára. Tartok tőle, nem tud vele élni. Pontosabban nemcsak tartok tőle, de meggyőződésem. Nemhogy a tizenkét százalék elérhetetlen, a parlamenti küszöb elérése is kétséges. 

A szlovák politika előtt két út látszik: vagy visszatér – némileg felvizezve – a „rablóbanda”, amely tovább fertőzi a közéletet, vagy jön egy új társaság, amely még nagyobb függőségbe sodorja az országot, mint annak idején Mikuláš Dzurinda, aki arról álmodozik, hogy visszatér. Ráadásul fertőzőképessége alig csekélyebb az előzőnél. A neoliberális-újmarxista térfoglalás szemmel látható, már csak a vak nem látja, milyen sínekre terelték Szlovákiát. 

A szlovák közgondolkodásra jellemző, hogy a felvidéki magyarság képviseletét nem tudja másképp elképzelni, mint szlovák pártokba betagozódva, pántlikának a kalapon. Megdöbbenve olvastam a minap František Mikloško eszmefuttatását arról, hogy egy Hlas–SaS–PS összetételű kormányt tudna elképzelni. A háromból kettő liberális. Mikloško ráadásul attól tart, hogy a felvidéki magyarok radikalizálódnak. „Próbáltam is Mikuláš Dzurindát meggyőzni, hogy csináljon valamiféle Most–Híd 2-t, próbálja meg a magyarokat bevonni. De úgy látom, hogy a magyar kisebbség másfelé indul. Mintha elfogadta volna, hogy nem lesz a parlamentben. A radikalizmus felé tart, egyre inkább kötődik Orbánhoz, az ő politikájához és forrásaihoz.” Mert ugye, az ördögtől való, hogy nem akarunk asszimilálódni, és elfogadjuk a magyar kormány támogatását?

Mondja ezt éppen Mikloško, az igen csekély számú szlovák gondolkodók egyike, aki némi affinitással viszonyul a magyarokhoz. Ami pár éve elképzelhetetlennek tűnt: ennél az áldemokrata szédelgésnél még Danko kapitány pragmatizmusa is szimpatikusabb, aki „Magyarországtól akar tanulni”.

Megnyugtathatjuk szlovák barátainkat: a felvidéki magyarság nem fog radikalizálódni. Nem szokásunk. Arról gondoskodnak a Szövetség platformjai és az ide-oda sodródásból kiábrándult magyarok. A Szövetségben forgolódó gyászhuszárok, a vegyes tudatúak és a karrieristák. Akik ellenérdekeltek a felvidéki magyarság szolgálatában, mert csak a saját zsebük érdekli őket. Akik még most is a régi, odakozmált levest melegítik. Ezek még arra sem képesek, hogy kiegyeznének egy nemzeti minimumban. Ami nem lenne sok, de annál fontosabb. Mert anélkül nincs egységes üzenet, csak keringő gumicsizmában. 

Például: Kiállunk a területi és a személyi autonómiáért. A felvidéki magyar nemzeti közösség államjogi helyzetének rendszerszintű rendezését akarjuk, nem elégszünk meg pótmegoldásokkal. A párt nevében benne foglaltatik, hogy magyar. Akik a múltban a politikából aránytalanul meggazdagodtak, nem vállalhatnak vezető szerepet. A Szövetség politikusai nem támadják az anyaország kormányát. 

Nyilván volna több sarkalatos pont is, de ez a minimum. Enélkül, barátaim, jön 5 mínusz százalék. Úgyhogy szlovák testvéreink nyugodtan csucsukálhatnak, nem lesz itt semmiféle rebellió.

Megjelent a Magyar7 2022/38.számában.

Megosztás
Címkék