Rabszolgamódi
Ha régimódi az ember, számos újkori furcsaságot fedez fel. És olykor bizony még furcsán is érzi magát. Teljesen hétköznapi élethelyzetekben is.
Bevásároltam. A kasszánál a hölgy kéri a hűségkártyámat meg a telefonomba belevarázsolható „appomat”, mert hétfő lévén azzal nyugdíjasként még plusz kedvezményt is kaphatnék. Ráncaim világosan árulkodnak az életkoromról, amit azonban neki csak az elektronikus izé tud hitelesíteni. Ha nincs izé, plusz kedvezmény sincs. De hát én régimódi vagyok. A telefonom telefon, nem iroda, nem bank, hiába okítanak szelíd kényszerítéssel, hogy mások helyett dolgozzak.
A kütyüket arra találták ki, hogy boltok, bankok, hivatalok (stb.) időt, helyet, munkaerőt spóroljanak meg, közben pedig én eljátsszam, hogy elhiszem, mennyire meg vagyok tisztelve és jutalmazva a cserébe kínált „kedvezményekkel”.
A bankom már tudja, időnként személyesen jelenek meg az állandó átutalásaim módosítása ügyében; igaz, mindig megjegyzi az ügyintéző, hogy nem kellene számlavezetési díjat fizetnem, ha „internet-bankolnék” és magam adminisztrálnám a változást. Az éves számlavezetési díjam – ma – egy olcsóbb okoskütyü árának a fele. Nyugdíjasként is kinyögöm valahogy, ha már ilyen régimódi vagyok.
Amikor a bankszámlát nyitottam – hű, de régen volt! – a munkáltatóm kényszerített. Nem akart kezelési pénzeket fizetni a készpénzkivételért. Ha nincs számla, nincs fizetés. Ám mivel az még az (újra)induló kapitalizmusunk hőskorában történt, soha nem tudtuk, mikor van fizetésnap, olykor-olykor heteket, néha akár egy hónapot is késett az átutalás, a pluszmunkákért járó honorárium meg rendre elmaradt… Igaz, a számlavezető bank akkor még nem akart a feketén foglalkoztatott alkalmazottjává tenni; szolgáltatásokat ajánlott, rezsiátutalási lehetőségeket, hogy ne kelljen a postára futkosnom és ne késsem le a határidőket. No, ekkor tették bele azt a bizonyos békát a tűzre állított fazék hidegvízbe. Innen jutottunk el mára odáig, hogy önként és dalolva hisszük, csakis értünk, a mi kényelmünkért van minden általunk végzett banki feketemunka. Pedig hát ahhoz, hogy a bankszektorban „dolgozhassunk”, kell infrastruktúra.
Meg kell vennünk a számítástechnikai eszközöket (az okostelefon mobil számítógép), a működtetésükhöz szükséges szolgáltatásokat (internetkapcsolat), a szükséges „appokat” és hát mert a pénzünkről van szó, valamilyen vírusvédő biztonsági szolgáltatást is, hiszen, ha nem is írjuk alá a felelősségi fogadalmat, azért a tetteinkért még viseljük a felelősséget.
A virtuális világban és bankban is.
Arról most ne beszéljünk, amiről a pénzügyi szektor sem beszél: hogy a világhálónak köszönhetően mennyit keresnek (spórolnak meg) rajtunk. Elég, ha néha megnézzük az ágazati fizetési statisztikákat, meg a banktulajdonosok szépen gyarapodó vagyonára gondolunk. És arra: szép új világunk az újkori rabszolgatartást is feltalálta. (Nekünk ugye nem oszt a bankunk év végi nyereségrészesedést.)
Ez a rabszolgamódi rohamléptekkel terjed. A legrégebbi változata a „csináld magad”, a bútor, amit neked kell használhatóra összeszerelned, miközben nem olcsóbbak, mint a régimódi használatkész elődei voltak.
A magamfajta régimódi lénynek még szerszámokat is kell venni hozzá, s megint csak: valaki más helyett „ingyen” dolgozni (ha egyáltalán képes vagyok rá), vagy szerelőt keresni, olykor heteken át, aki persze nem dolgozik ingyen. De ez már az én problémám, elvégre egy „smart” világban okosnak kell lenni! Mindentudónak, ezermesternek, Mekk Eleknek és szoftverfejlesztőnek egyszerre.
Újabban kasszírnőnek is, mert gyors ütemben szaporodnak a bolti önkiszolgáló kasszák. Állítólag ezek is értünk, vásárlókért vannak, hogy hamarabb végezzünk, ne kelljen sorakozni. Mifelénk gyakran állnak sorok az önkiszolgáló kasszáknál is, és gyakran megbolondulnak ezek a szerkezetek. De haladni kell a korral. Még ha újabban – állítólag – megszaporodtak is a kis értékű bolti lopások az üzleteinkben, amiért persze kizárólag a kormány felelős, mert megemelte a szabálysértési határösszeget… Ausztráliában pedig – ahol jócskán előttünk jártak már ön-kasszírozásban – most térnek vissza a régimódi bolti pénztárakhoz és pénztárosokhoz, mert ők már megvizsgálták, mi okozza a sok-sok kis értékű bolti lopást és kiderítették: az önkiszolgáló pénztárgépek gyakorta nem regisztráltak egy-egy tételt, s a vásárló hasznára tévedtek. Úgy is fogalmazhatnék: fizettek neki a rabszolgamunkáért. Ami ugye mégsem járja!
Megjelent a Magyar7 2024/41.számában.
