2022. február 26., 14:28

Putyin ámokfutásától a kárpátaljai magyarok is veszélyben vannak

Az utóbbi napokban nagyon reménykedtem abban, hogy nem következik be a katasztrófa Ukrajnában. De ha már itt a háború, nem árt szembesülni a tényekkel, és kimondani azt, hogy Oroszország a felelős a kialakult helyzet miatt.

Ukrajna, helikopter, Kijev
Fotó: TASR/AP

Bár fontos leszögezni, az éremnek mindig két oldala van, és egy háborúban nehéz konkrétan egy félre célozni. A társadalomtudomány világában is így van ez, hiszen ez nézőpont kérdése. Én viszont most arról az oldalról közelítem meg a dolgot, hogy ebben a háborúban miért kell szimbolikusan szolidaritást vállalni Ukrajnával, és egyértelműen elítélni Oroszország cselekedetét.

Kezdjük talán azzal, hogy a háborúba semmiképpen sem kellene beavatkoznia a közép-európai államoknak és a NATO-nak. Magyarország és Szlovákia is egyértelműen elítéli az orosz agressziót. Ahogy ezt teszi az összes NATO-tagállam. Ez pedig így van rendjén.

Mint ahogy az is, hogy a NATO-nak katonailag nem szabadna beavatkozni ebbe a konfliktusba, hiszen azzal csak elmérgesedik a helyzet, és katasztrofális következményei lehetnek. Kivéve akkor, ha Oroszország túl messzire megy, és egy NATO-tagállamot támad meg, de reméljük erre nem kerül majd sor. Azt viszont megtehetjük, hogy szimbolikusan is kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett.

Ukrajna egy szuverén állam, amelyet megtámadott a szomszédja, Oroszország. A konfliktus csírái persze a múltban keresendőek, és aki ismeri a történéseket, tudja, milyen komoly hadiállapot volt 2014-ben. Az orosz kisebbség  akkor nagyon nehéz időket élt meg, de ugyanúgy azok az ukránok is, akik el akartak szakadni az orosz befolyás alól.

A lényeg pedig szerintem itt van: noha Ukrajna keleti részén még mindig jelentős az orosz ajkúak száma, még nem jelenti azt, hogy ők egyöntetűen üdvözölnék egy orosz bábkormány hatalomrajutását. Régebben ez még elképzelhetőnek tűnt, de mára már megváltozott Ukrajna arculata. Ukrajna nagy része nem kér az orosz befolyásból, függetlenek szeretnének maradni, és végleg le akarják szakítani magukról az orosz medvét.

Ez az, amit Oroszország nem ért meg. Hiába érvel Putyin azzal, hogy Ukrajna egy fontos geostratégiai állam a számukra, ez már egy teljesen más Ukrajna. Már nem a szovjet idők járnak, amikor is a Birodalom nagy és dicső volt, és az országban lévő nemzetiségek nem ébredtek öntudatra. Az ukránok nemzeti öntudata pedig később ébredt fel. Igaz, van, hogy túlzásba vitték, és már a sovinizmus határait súrolták, de az ukrán értelmiség is ráébredt arra, hogy Ukrajnának távolodnia kell Oroszországtól.

A konfliktus tehát sok éven keresztül jelen volt az országban, az pedig más kérdés, hogy sajnos ezeket az egyik fél sem tudta kezelni. Emiatt alakult ki a jelenlegi háborús helyzet. Adódik a kérdés, de hát akkor miért nem teszik le a fegyvert, miért nem lehet béke?

Ebben a helyzetben sajnos a béke jelentése is nagyon megosztó. Mert mikor lesz béke?

Ha Ukrajna megadja magát, és megágyaz a bábkormánynak? Vagy, ha Ukrajna teljesen visszaszorítja az oroszokat, és akkor talán Moszkva végleg meghátrál? Nehéz ilyenkor bármit is mondani, de a megoldást én máshol látom, puskalövések és harckocsik nélkül is van megoldás.

Az Európai Uniónak és a világnak éreztetnie kell Oroszországgal, hogy szégyenteljes utat választott. További szankciók bevezetése lehet ilyen forma, ha ennek érezhető gazdasági következményei lesznek, az oroszok rájönnek arra, hogy a jelenlegi vezetés nem alkalmas a kormányzásra. Az elmúlt napokban ugyanis rengeteg orosz vonult az utcára, és tüntetett a háború ellen.

Még egy dolgot tegyünk tisztába. Fontosnak vélem a kárpátaljai testvéreink biztonságát és megmaradását.

Az ukrán kormány még nem érett meg arra, hogy a magyarok nemzetiségi jogait tiszteletben tartsa. Ez ellen mindenképpen fel kell szólalni, és éreztetni kell az ukránokkal, hogyha egyszer a civilizált európai közösségéhez akarnak tartozni, akkor mérsékelniük kell a nacionalista felfogásukat.

Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy ugyanúgy veszélyben van a kárpátaljai magyar és ukrán is. Köszönhetően annak az inváziónak, amelyet Putyin indított meg. A kárpátaljaik is ukrán állampolgárok, az oroszok rájuk is ellenségként tekintenek. Véleményem szerint téves az a megközelítés, hogy az oroszok az ukránokkal ellentétben figyelembe veszik a nemzetiségi jogokat. Putyin számára ezek nem számítanak, neki az a baja, hogy Ukrajna létezik, és az ott élő népek nem oroszok.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.