2021. november 11., 16:16

Professzor a kormányrúdnál

A kedélyes Dél-Morvaország szülöttje, Petr Fiala lesz Csehország új miniszterelnöke. Már nem kell a feltételes módot használni, mert az októberi választások győztesei lapzártánk idején írták alá a koalíciós szerződést. Előtte azonban „vérszerződést” kötöttek, hogy senki mással, csak egymás között tárgyalnak a kormány megalakításáról.

Petr Fiala
Fotó: TASR

A brünni származású Fiala nemcsak úgy néz ki, mint egy professzor, hanem úgy is beszél, megfontoltan, okosan, de nincs is ezen semmi csodálkoznivaló, hiszen ő tényleg egy professzor. Meg egy kicsit válságmenedzser, de erről majd később. Első, bölcsészdiplomáját is Brünnben szerezte, cseh nyelv és irodalom, illetve történelem szakon, de alig kezdett el dolgozni friss diplomásként, jött a rendszerváltozás és nekilátott a politológiai tanszék kialakításának a Masaryk Egyetemen.

Közben azonban szorgalmasan tanult a prágai Károly Egyetem Politológiai Tanszékén, és 2002-ben, kifejezetten fiatalon, 38 évesen ő lett Csehország első politológia professzora. Nem meglepő, hogy Brünnben, a Masaryk Egyetemen az ő irányítása alá került a frissen megalapított politológiai tanszék.

A polgári családból származó Petr Fiala nagyon korán találkozott a politikával. Édesapja csak kétkezi munkás lehetett, mert az 1956-os magyar forradalom véres leverése elleni tiltakozásul kilépett a kommunista pártból. Jó családból származik tehát az új cseh kormányfő, aki pártszövetségeseivel megsemmisítő vereséget mért a cseh baloldalra és a rossz hírű cseh jobboldali miniszterelnökök után most esélyt kapott, hogy javítson a cseh jobboldal renoméján. Mert kik is voltak az elődei a miniszterelnöki poszton? Václav Klaus, a pragmatizmus megtestesítője, szószólója, aki az érdekelvű politizáláson kívül az égvilágon semmit nem ismert el. Tudjuk, a politikában nincs barátság, emberség, ne adj´isten elvek, csak érdekek, de ebben a posztmodern világban is különbséget kell tudni tenni a rövid és a hosszú távú érdekek között. Messzebbről nézve ez utóbbiak elveknek látszanak.

Aztán elődje volt Mirek Topolánek, a botrányhős és Petr Nečas, a korrupt balek. Ezekre szót sem érdemes vesztegetni. Petr Fiala az ODS-t meglehetősen leamortizálódott állapotban 2014-ben vette át, és professzorokhoz méltó aprólékos munkával konszolidálta a konzervatívoktól és liberálisoktól hemzsegő rendszerváltó pártot.

Sőt, olyan szövetséget kötött, amellyel elérte Csehországban a jobboldali fordulatot. Hogy mit várhatunk egy összesen öt pártból álló koalíciós kormánytól, az majd a következőkben derül ki. Annyi már sejthető, hogy egyelőre nem lesz euró Csehországban, és a külpolitikai irányvonal is megváltozhat a V4 együttműködés hátrányára. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a Kalózok adják majd a külügyminisztert. De erről majd később, a kormányprogram ismeretében.

Megjelent a Magyar7 2021/45.számában.

Megosztás
Címkék