Povondra úr 2022-ben
Múlt kedden újabb szintet lépett a háború, amikor keleti szomszédunk után ezúttal északi szomszédunknál, a lengyelországi Przewodówban csapódott be egy rakéta, két ember halálát okozva.
Valószínűleg sokan olvasták Karel Čapek Harc a szalamandrákkal című disztópiáját, amelyben a szapora és intelligens óriásszalamandrák benépesítik és uralmuk alá hajtják a világot. Van a regénynek egy mellékszereplője, a cseh kisember, Povondra úr, a portás, akinek meggyőződése, hogy a szalamandrakrízis Csehországot nem érinti, hiszen messze van, és különben is, Csehországnak nincs tengere. Aztán egy nap, amikor unokájával Prágában a Nemzeti Színház felé sétál, megrökönyödve látja, hogy a Moldvából kiemelkedik egy szalamandra...
E számunk megjelenésének napján 273. napja tart az orosz–ukrán háború. Ez idő alatt megváltozott a háború percepciója. Kicsit szégyenkezve írom ezt le, mert nem tudom vizuális emlékezetemből kitörölni azt a kárpátaljai ismerősöm által közzétett képet, amelyen a gyerekei az egész napos áramszünet miatt elemlámpa mellett írják a leckéjüket, de a kezdeti, felfokozott érdeklődés után hozzászoktunk a háborúhoz.
Herszont vagy Harkivot a legtöbb szlovákiai meg se tudná mutatni a térképen, és amikor a háború Müller Cecíliája, a tévé helyett a Telegramon támadó Igor Konasenkov vezérőrnagy arról beszél, hogy orosz erők elfoglalták Opitne települést a Donyecki Népköztársaságban, arról meg aztán végképp fogalmunk sincs, hogy az vajon kicsi-e, vagy nagy, és mi a stratégiai jelentősége.
Intő jelek persze korábban is voltak, hogy ne legyünk Povondra urak. Amikor, még a háború elején, a Lvivhez közeli, külföldi zsoldosokat fogadó javorivi bázisra mértek csapást az oroszok, az a lengyel–szlovák–ukrán hármas határtól légvonalban csak 138 kilométerre volt. Amikor rakétacsapás érte az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült Beszkidi-alagút előtti Volóc vasúti transzformátorállomását, az a szlovák határtól légvonalban már csak 60 kilométerre volt, igaz, Ukrajna területén.
S bár Przewodów ezeknél távolabb van, a hármas határtól légvonalban 185 kilométerre, de nem Ukrajnában, hanem Lengyelországban található. Így az alaphír, amely csak arról szólt, hogy egy rakéta érkezett Lengyelországba, sokak estéjét elronthatta múlt héten kedden. Hisz, amíg nem ismertük az eredetét, a gyorshírt a legtöbb ember valószínűleg úgy egészítette ki magának, hogy a rakéta orosz, ami a dolgok eddigi menetét tekintve életszerűnek tűnt. Oroszország az, aki naponta tucatjával lövi a rakétákat Ukrajnára, miért ne „juthatott” volna ebből egy Lengyelországnak is? (A nagyobb baj, hogy voltak sajtótermékek, amelyek ennek ebben a formában hangot is adtak.) S bár a NATO-szerződés keveseknek van Bibliaként az éjjeliszekrényén, azt mindenki érezhette, hogy ebből nagy baj lehet. Európában egy pillanatra megállt a levegő, a szél se rebbent.
Az ilyen helyzetekben van szükség józanságra, és higgadt, hideg fejre, amelyből egyre kevesebb maradt az öreg kontinensen. Boris Kollár házelnök már-már küldte volna a szlovák bakákat északi szomszédaink megsegítésére, akik szerencsére józanul tudtak viselkedni ebben a felfokozott helyzetben. Szerda hajnalban már tudható volt, hogy a rakéta „a várakozásokkal ellentétben” Ukrajnából érkezett.
Annak, hogy Ukrajna és a világ hogyan reagált a háború lehetséges eszkalálódására, amelyet ez a helyzet, ha rövid ideig is, de magában hordozott, számos tanulsága lehet. Legalább egyet jó lesz, ha megjegyzünk: mivel, Lengyelországhoz hasonlóan mi is egy Ukrajnával szomszédos ország vagyunk, nem lehetünk olyanok, mint Povondra úr.
Megjelent a Magyar7 2022/47.számában.
